III. (Kegyes) Frigyes pfalzi választófejedelem 1559-től haláláig.

Élete Frigyes II. János pfalz-simmerni gróf (1492. március 20. – 1557. május 18.) fiaként született. 1537-ben feleségül vette Máriát, Kázmér kulmbachi őrgróf lányát, és nagy családjával igen szűkösön élt 1559-ig, ekkor ugyanis megörökölte távoli rokona, a gyermektelen Ottó Henrik halála után a Pfalzi Választófejedelemséget.

Frigyes kálvinista vallású volt, és elszántan küzdött hitsorsosai érdekében, személyében pedig döntő befolyást gyakorolt a heidelbergi káté szerkesztésére. Pfalz lakói követték Frigyest tetteiben, amit a német evangélikusok rossz szemmel néztek. Amikor 1566-ban az augsburgi birodalmi gyűlésen a rendek az 1555-ös augsburgi vallásbékében kimondott türelmi elvet csak az evangélikusokra akarták alkalmazni, Frigyes és a pfalziak nyiltan felléptek a reformátusok érdekében.

Frigyes összeköttetésben állt az angol, francia és németalföldi protestánsokkal is, és tanáccsal, tettel támogatta 1562-ben, 1567-ben, és 1568-ban a francia hugenottákat és a németalföldi felkelőket is. Ugyanakkor nagy gondot fordított a Heidelbergi Egyetemnek és általában országának egyházi és iskolai felvirágoztatására. Idős korában családi viszályok keserítették meg életét. Utóda fia, VI. Lajos választó lett.

Jegyzetek

Lásd még Pfalz uralkodóinak listája

Kategória:Wittelsbach-ház Kategória:1515-ben született személyek Kategória:1576-ban elhunyt személyek Kategória:A pfalzi választófejedelemség uralkodói