John Wycliffe

John Wycliffe (Yorkshire, 1330 körül – Lutterworth, 1384. december 31.) angol skolasztikus filozófus, teológus, oxfordi tanár és katolikus pap volt. A 14. század második felében az egyházi hatalom, a klérus vagyona, a Szentírás tekintélye, az anyanyelvű prédikáció és az eucharisztia értelmezése körüli viták egyik legfontosabb angliai alakjává vált.Alessandro Conti: „John Wyclif”. Stanford Encyclopedia of Philosophy. https://plato.stanford.edu/entries/wyclif/Stephen E. Lahey: „Wyclif and Lollardy”. In G. R. Evans (szerk.): The Medieval Theologians. Blackwell, 2001. 334–354. https://digitalcommons.unl.edu/classicsfacpub/82/

Wycliffe gondolkodása a késő középkori latin kereszténység belső teológiai, filozófiai és intézményi vitáiból nőtt ki. Katolikus papként és oxfordi teológusként bírálta kora egyházának egyes tanításait, pénzügyi gyakorlatait és hatalmi struktúráit, miközben több állítása összeütközésbe került a korabeli egyházi hatóságokkal. Nem tekinthető a 16. századi protestáns reformáció közvetlen képviselőjének, bár a reformáció korától kezdve sok protestáns szerző később, visszatekintve „a reformáció hajnalcsillagaként” ábrázolta.Gregory Lawrence Bailey: The Historiography of the Lollards and John Wyclif, 1700–1900. PhD-disszertáció, Durham University, 2025. https://etheses.durham.ac.uk/id/eprint/15991/Wolf-Friedrich Schäufele: „John Wyclif’s Concepts of Church, Clergy and Laity”. In Herman J. Selderhuis, Arnold Huijgen (szerk.): John Wyclif: A Companion to the English Theologian. Brill, 2020.

Nevéhez kapcsolódik az első teljes középangol bibliafordítás hagyománya. A fordítást a mai szakirodalom nem kizárólag Wycliffe személyes munkájának, hanem a Wycliffe köréhez és követőihez kötött, több szakaszban létrejött szöveghagyománynak tekinti. A korai változatban Nicholas Hereford, a későbbi revízióban pedig valószínűleg John Purvey szerepe volt jelentős.Mary Dove: The First English Bible: The Text and Context of the Wycliffite Versions. Cambridge: Cambridge University Press, 2007.Margaret Deanesly: The Lollard Bible and Other Medieval Biblical Versions. Cambridge: Cambridge University Press, 1920.

Halála után követőit vagy a vele kapcsolatba hozott heterodox csoportokat gyakran lollardoknak nevezték. Tanításait a konstanzi zsinat 1415-ben eretneknek ítélte; földi maradványait 1428-ban exhumálták, elégették, hamvait pedig a Swift folyóba szórták.Council of Constance, Session 8: Sentence condemning various articles of John Wyclif. https://www.papalencyclicals.net/councils/ecum16.htm

Névhasználat és források

A magyar nyelvű használatban a John Wycliffe alak terjedt el, míg az angol nyelvű tudományos szakirodalomban gyakori a John Wyclif forma. A középkori személynevek írásmódja nem volt egységes, és Wycliffe esetében a későbbi kézirati, kiadói és felekezeti hagyomány is több változatot őrzött meg.

Wycliffe életéről és tanításairól többféle forráscsoport maradt fenn. Saját latin teológiai és filozófiai művei közül a Wyclif Society 19. század végi kiadásai tették hozzáférhetővé a legfontosabb szövegeket, például a De civili dominio, a De ecclesia és a De eucharistia köteteit.John Wyclif: De civili dominio. Szerk. Reginald Lane Poole és Johann Loserth. London: Wyclif Society, 1885–1904.John Wyclif: Tractatus de ecclesia. Szerk. Johann Loserth. London: Wyclif Society, 1886. Angol nyelvűnek tulajdonított műveit és prédikációit Thomas Arnold, F. D. Matthew és más szerkesztők közölték, de a szerzőség és a kézirati hagyomány több esetben vitatott.Thomas Arnold (szerk.): Select English Works of John Wyclif. Oxford: Clarendon Press, 1869–1871.F. D. Matthew (szerk.): The English Works of Wyclif: Hitherto Unprinted. Early English Text Society, London, 1880.

A Wycliffe-ről szóló késő középkori elbeszélő és polemikus források között fontos a Fasciculi Zizaniorum, amely Wycliffe és követői elleni egyházi iratokat, vádpontokat és történeti anyagokat őriz. A mű értékes forrás, de ellenséges szemléletű hagyományba illeszkedik, ezért állításai forráskritikát igényelnek.Fasciculi Zizaniorum Magistri Johannis Wyclif cum Tritico. Szerk. Walter Waddington Shirley. Rolls Series, London, 1858.

Élete

Származása és oxfordi pályája

Wycliffe születési éve és pontos születési helye nem ismert bizonyosan. A legtöbb összefoglalás az 1320-as évek végét vagy 1330 körüli dátumot ad meg, származását pedig rendszerint Yorkshire-hez köti. Életének korai szakaszáról kevés biztos adat maradt fenn; pályája az Oxfordi Egyetemhez kapcsolódott, ahol filozófiai és teológiai képzésben részesült, majd tanított is.Herbert B. Workman: John Wyclif: A Study of the English Medieval Church. Oxford: Clarendon Press, 1926.

Oxford a 14. században az európai skolasztikus gondolkodás egyik fontos központja volt. Wycliffe egyetemi kapcsolatait a források több kollégiumhoz kötik, köztük a Balliol College-hoz, a Merton College-hoz és a Queen's College-hoz. A kollégiumi adatok részletei nem minden esetben egyértelműek, de pályája szorosan összefonódott az oxfordi teológiai vitákkal.J. I. Catto: „Wyclif and Wycliffism at Oxford 1356–1430”. In J. I. Catto és Ralph Evans (szerk.): The History of the University of Oxford. Vol. II: Late Medieval Oxford. Oxford: Clarendon Press, 1992.

Korai műveiben metafizikai, logikai és teológiai kérdésekkel foglalkozott. Filozófiai álláspontja a realizmushoz kötődött: az univerzálék és az isteni igazság rendjét nem pusztán nyelvi vagy mentális konstrukcióként, hanem valós metafizikai rendként értelmezte. Ez a háttér későbbi teológiai vitáiban is fontos maradt, különösen a Szentírás igazságáról, az egyház természetéről és az eucharisztia értelmezéséről szóló tanításaiban.Stephen E. Lahey: John Wyclif. Oxford: Oxford University Press, 2009.

Egyházi javadalmak és korai tudományos működés

Wycliffe papi javadalmakat is viselt. 1361-ben Fillingham, 1374-ben pedig Lutterworth plébánosa lett. Ezek a javadalmak részben biztosították számára azt az anyagi és társadalmi hátteret, amelyből oxfordi és egyházi vitáiban részt vehetett. Egyetemi és egyházi pályája nem különíthető el élesen: egyszerre volt akadémiai teológus, egyházi ember és a királyi kormányzat által is igénybe vett szakértő.„John Wycliffe”. Encyclopaedia Britannica. https://www.britannica.com/biography/John-Wycliffe

A 14. századi Angliában az egyházi javadalmak, a pápai kinevezések, a külföldi javadalmasok és az angol korona pénzügyi érdekei körül gyakoriak voltak a konfliktusok. Wycliffe ezekbe a vitákba nem kívülállóként, hanem képzett egyházi jogi és teológiai érvelőként kapcsolódott be.J. E. Healey: „John of Gaunt and John Wyclif”. CCHA Report, 29, 1962. 41–57.

Királyi szolgálat és egyházpolitikai viták

Az 1370-es években Wycliffe egyre inkább bekapcsolódott az angol királyság és a pápaság közötti joghatósági és pénzügyi vitákba. 1374-ben a Bruges-ben folytatott tárgyalásokon a királyi küldöttség tagjaként vett részt, ahol angol és pápai képviselők egyházi javadalmakról, kinevezési jogokról és pénzügyi igényekről tárgyaltak.

Ezekben az években gondolkodásában központi szerepet kapott a dominium, vagyis az uralom, birtoklás és jogszerű hatalom kérdése. A De dominio divino és különösen a De civili dominio azt a problémát tárgyalta, hogy a földi hatalom miként függ az isteni törvénytől, a kegyelemtől és az erkölcsi rendtől.Boreczky Elemér: John Wyclif's Discourse on Dominion in Community. Leiden–Boston: Brill, 2008.

Wycliffe nézetei kezdetben világi támogatókra is találtak. Legfontosabb pártfogói közé tartozott John of Gaunt, Lancaster hercege. Kettejük kapcsolata nem pusztán személyes rokonszenvvel magyarázható: Wycliffe egyházpolitikai érvei és Gaunt politikai érdekei bizonyos kérdésekben találkoztak, különösen az angol királyság és az egyházi vagyon viszonyának vitájában.

A korabeli „antiklerikalizmus” fogalma óvatos kezelést igényel. A klerikusok politikai tisztségviselésével, a püspökök kormányzati szerepével vagy a pápai pénzügyi igényekkel szembeni ellenállás nem minden esetben jelentett egyházellenességet. Wycliffe kritikája egy olyan korszakban született, amikor a klérus egy része világi politikai és pénzügyi szerepeket is betöltött, ezért teológiai érvei gyakran közvetlenül érintették az államkormányzat kérdéseit is.

Az eucharisztikus vita és az oxfordi elítélés

Wycliffe pályájának egyik fordulópontja az eucharisztia tanítása körüli vita volt. A 14. század végén bírálni kezdte a transzszubsztanciáció bevett skolasztikus magyarázatát, és a konszekrált kenyér megmaradásáról, vagyis a remanenciáról érvelt. Álláspontja a korabeli egyházi tanítás központi kérdését érintette, ezért jóval erősebb ellenállást váltott ki, mint korábbi egyházpolitikai nézetei.Ian Christopher Levy: John Wyclif: Scriptural Logic, Real Presence, and the Parameters of Orthodoxy. Milwaukee: Marquette University Press, 2003.

1382-ben a William Courtenay canterburyi érsek vezetésével tartott londoni Blackfriars-zsinat Wycliffe több tételét elítélte. A hagyományosan „földrengés-zsinatként” is említett gyűlés 24 tételt vizsgált; ezek közül tízet eretneknek, tizennégyet tévesnek minősítettek. Az elítélt állítások között szerepeltek az eucharisztiára, az egyházi vagyonra és a világi hatalomhoz fűződő viszonyra vonatkozó tételek.

Az elítélés után Wycliffe oxfordi befolyása csökkent, és több korábbi követője elhatárolódott tőle vagy visszavonta állításait. Ő maga azonban életében nem került olyan végső eljárás alá, amely halálbüntetéssel vagy bebörtönzéssel végződött volna.

Utolsó évei

Wycliffe élete utolsó éveit főként Lutterworthben töltötte. Ekkor is írt és prédikált, de egyetemi és egyházpolitikai szerepe már jóval korlátozottabb volt. Késői műveiben élesebb hangon bírálta a pápaságot, a szerzetesrendeket, különösen a koldulórendeket, valamint a papság világi hatalmát és vagyonát.

A koldulórendekkel folytatott vitája nem pusztán személyes ellenszenv vagy általános szerzetesellenesség volt. Wycliffe a rendek prédikációs és gyóntatási jogait, egyetemi befolyását, valamint azt a kérdést vitatta, hogy életformájuk megfelel-e az apostoli szegénység általa vallott értelmezésének. A későbbi lollard szövegek ezt a kritikát gyakran még erőteljesebb formában vitték tovább.Anne Hudson: The Premature Reformation: Wycliffite Texts and Lollard History. Oxford: Clarendon Press, 1988.

1384-ben agyvérzést kapott, és december 31-én meghalt. Halálakor még katolikus papként, Lutterworth plébánosaként élt, noha tanításai közül több már életében súlyos egyházi elítélés alá esett.

Posztumusz elítélése

Wycliffe halála után tanításai tovább éltek az oxfordi és laikus wyclifita körökben, majd a lollard mozgalomban. A konstanzi zsinat 1415-ben több tételét elítélte, műveinek megsemmisítését és földi maradványainak eltávolítását rendelte el. A zsinati döntés a huszita viták, az egyházi egység és a pápai tekintély körüli európai konfliktusok összefüggésében kezelte Wycliffe örökségét, különösen azért, mert műveit a prágai egyetemen Husz János és követői széles körben használták.

Az elítélést Angliában csak később hajtották végre. 1428-ban Wycliffe földi maradványait Lutterworthben exhumálták, elégették, hamvait pedig a Swift folyóba szórták. A cselekmény jogi és szimbolikus aktus volt: nem Wycliffe személyes jelenlétét, hanem tanításainak és emlékének egyházi elutasítását fejezte ki.

A késő középkori egyházi jogban az eretnekség nem csupán teológiai véleménykülönbségnek számított. A korabeli keresztény társadalom az egyházi közösség, az üdvösség rendje és a politikai stabilitás veszélyeztetéseként is értelmezte, ezért a zsinati elítéléseknek jogi, lelkipásztori és közrendvédelmi jelentőségük is volt.Ian Forrest: The Detection of Heresy in Late Medieval England. Oxford: Clarendon Press, 2005.

Gondolkodása és tanításai

Skolasztikus realizmus