Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (másképp egylet; SZMKE; szlovákul Maďarský kultúrny spolok na Slovensku) magyar kulturális és közművelődési szervezet Csehszlovákiában, majd Szlovákiában, illetve Magyarországon 1940-től Széchenyi Magyar Kulturális Egyesület néven. 1925-től (hivatalosan 1928-tól) működött a második világháború végéig.
Az 1920-as évek elején több kísérlet is történt országos magyar kulturális szervezet létrehozására: a Szlovenszkói Magyar Népszövetség és az 1924-ben alapított Felvidéki Egyesületek Szövetségének hivatalos bejegyzésére nem kerülhetett sor, ezért ezek a kezdeményezések idő előtt elhaltak.
A SZMKE-t 1925. július 22-én részben ezen szervezetek, részben pedig az ellenzéki magyar pártok Központi Irodáján belül megszervezett Kultúrreferátus tapasztalataira alapozva hozták létre Komáromban. Megalapításában elsősorban komáromiak vettek rész, például a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke, Alapy Gyula. Alapszabályzatát Sziklay Ferenc dolgozta ki. A csehszlovák hatóságok azonban hosszú ideig megtagadták az új szervezet bejegyzését, amelyre csupán 1928-ban került sor. Székhelye Komárom lett.
Kezdetben csak éves közgyűléseket tartottak, majd 1936-ban háromtagú Intéző Bizottság vette át a szervezet irányítását. Az új vezetésnek köszönhetően az 1936–1938-as évek jelentették a szervezet virágkorát. Korábban leginkább Komárom környékén működtek, ekkor vált országos jelentőségűvé. 6 körzeti szervezet jött létre a Csallóközben, Mátyusföldön, a Garam–Ipoly-völgyben, Gömörben, Kassán és a Bodrogközben.
1938-ban több mint 150 településen működött helyi szervezete. Fő sajtóorgánuma az 1934-től megjelenő Magyar Vasárnap havilap volt, ezen kívül rendszeresen adtak ki ún. Munkafüzeteket. Az egyesületen belül folyó tudományos tevékenység fóruma néhány évig a kéthavonta megjelenő Nemzeti Kultúra volt.
Tevékenysége elsősorban arra irányult, hogy a magyar népi és magasabb kultúra terjesztésével Szlovákia magyar lakosságának a nemzeti öntudatát erősítse. A hangsúlyt a helyi szinten szervezett színielőadásokra, felolvasóestekre, kulturális akciókra, megemlékezésekre helyezte. Nagyobb szabású országos akciókat is rendeztek, például 1938. augusztus 13–15-e között Léván a szabadtéri játékokat (János vitéz Léván). A három alkalommal előadott János vitéz című daljátéknak összesen mintegy 40 ezer nézője volt.
Mozgó könyvtárakat is fenntartott, és több községben kezdeményezte kultúrházak építését. A kultúra terjesztése mellett nagy hangsúlyt helyezett a népművelésre is. A különféle témájú szakelőadások és szabadegyetemek mellett rendszeresen szervezett többhetes népfőiskolákat. Működésében helyet kapott a karitatív tevékenység is, támogatta a hátrányos szociális helyzetű főiskolai hallgatókat, a szegény és beteg gyerekek támogatására pedig létrehozta a Csehszlovákiai Magyar Gyermekvédő és Gyermeknyaraltató Egyesületet. Több más mellett 1938-ban falumúzeumok nyitását is javasolták,Prágai Magyar Hírlap 1938. április 2., 8. erre vonatkozóan azonban nincs további adat.
Az első bécsi döntést követően helyi szervezeteinek nagy része Magyarországhoz került, Szlovákiában mindössze két tucatnyi alapszervezete maradt. A szlovák hatóságok, más magyar társadalmi szervezetekhez hasonlóan, hamarosan betiltották. 1942-től engedélyezték működését, de csak korlátozott formában. Csáky Mihály gróf vezetésével még így is sokrétű tevékenységet fejtett ki. A Magyarországhoz visszakerült szervezetek működése is formálissá vált, ezért 1940 tavaszán a szervezet Széchenyi Magyar Kulturális Egyesület néven újraindította működését a korábban kiépített hálózatra alapozva. Két új körzet is létesült Érsekújvár és Losonc központtal. Tagsága 1944-re elérte a 12 ezer főt, a helyi szervezetek száma ekkor 184 volt. Működése 1945-ben megszűnt.
Vezetői 1925-től Jankovich Marcell országos elnök, Alapy Gyula ügyvezető elnök, Szombathy Viktor titkár 1936-tól Schubert Tódor országos elnök, Révay István ügyvezető elnök, Staud Gábor titkár 1940-től Schubert Tódor elnök, Révay István ügyvezető elnök, Szombathy Viktor főtitkár
Irodalom Sziklay Ferenc 1938: Kulturális szervezkedésünk története. In: Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938 Turczel Lajos 1993: A csehszlovákiai magyar közművelődés alakulása 1918-tól 1945-ig. In: Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből.
Jegyzetek
Források A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig
Kategória:Szlovákiai magyar kulturális élet Kategória:Szlovákia 20. századi történelme