A Papa Don't Preach című dal az amerikai énekesnő Madonna második kimásolt kislemeze a harmadik True Blue című stúdióalbumáról. A dalt Brian Elliot írta, a további dalszövegeket Madonna és Stephen Bray. A dal remix változata szerepel az 1990-ben megjelent The Immaculate Collection című válogatáslemezen, eredeti változatban pedig a 2009-ben megjelent "Celebration" című válogatás lemezen. A dal zenei stílusát a klasszikus pop ötvözi. Dalszövegei pedig a serdülőkori terhességről, és az ahhoz kapcsolódó dolgokról szól. A kislemezt 1986. június 11-én jelentette meg a Sire Records.

A dal kereskedelmileg sikeres volt, mely Madonna negyedik első helyezést elért kislemezévé vált a Billboard Hot 100-as listán. Nemzetközi szinten is előkelő helyezést ért el az Egyesült Királyságban, és Ausztráliában. A zenekritikusok jól fogadták a dalt, és gyakran említik az album egyik kiemelkedő felvételeként. A dalhoz James Foley rendezte a klipet, melyben Madonna izmosabb és tónusosabb megjelenéssel platinaszőke vágott hajjal látható. A történet szerint Madonna megpróbálja elmondani apjának, hogy terhes. A videóban a képek egymás mellett futnak, amikor Madonna táncol és énekel, egy kis sötét stúdióban, és egy romantikus estét tölt el barátjával.

Nem sokkal a megjelenés után a dal heves vitákat váltott ki a családsegítés területén működő szervezetektől. Kritizálták Madonnát a tizenéves terhesség ösztönzéséről, míg az abortusz elleni csoportok a dal pozitív abortuszellenes üzenetét látták a dalban. Madonna a dalt öt világturnén adta elő. Legutóbb a Madame X Tour turnén (2019–2020). A dal szintén összetűzésbe került a Vatikánnal, mivel a dalt Madonna II. János Pál pápa számára ajánlotta. Az olasz rajongók bojkottálták koncertjeit az 1987-es Who's That Girl világturnén. 2002-ben Kelly Osbourne a dal rock változatát készítette el, mely szerepelt a Shut Up című debütáló albumán.

Dalírás és inspiráció

1985 őszén Madonna megkezdte új dalok írását, és felvételét a harmadik "True Blue" című stúdióalbumára. A felvételekhez Steve Bray-t, és Patrick Leonardot választotta, hogy segítsék az új album létrehozását. Az album első dalát a "Papa Don't Preach" címűt Brian Elliot írta, aki szerelmi dalnak írta le a szerzeményt, talán kicsit másképp. A dal inspirációja pletykákon alapul, melyeket Elliot a stúdiója ablakánál hallott, amikor a Los Angelesi középiskolás lányok rendszeresen megálltak ablaka alatt megigazítani a hajukat, és beszélgettek. A dalt a Warner Bros. ügyvezetője Michael Ostin ajánlotta Madonnának, aki korábban a Like a Virgin című dalt is korábban. Madonna a dalhoz csak néhány dalrészletet adott hozzá, így ez volt az egyetlen dal, melynek írásában nem vett aktívan részt. Egy 2009-es Rolling Stone interjú során Austin Scaggs megkérdezte Madonnát, hogy miért volt fontos a dal témája számára, melyre ezt válaszolta: A dal pontosan illeszkedik a saját személyes dolgaimhoz, amikor a hatóságok kérdőre vonnak, legyen az a pápa, a katolikus egyház, vagy az az apám, és az ő konzervatív patriarchális módjai...A "Papa Don't Preach" nem hordoz magában túl sok véleményt, ezért gondoltam, hogy olyan nagyszerű. Talán az abortusz ellen van?

Összetétel

A "Papa Don't Preach" egy tánc pop dal, akusztikus és elektromos gitárokkal, billentyűs hangszerekkel, és vonósok hangszerekkel együttvéve. A dal közepes tempójú 116 BPM / perc ritmusú. A dal F-moll kulcsban van írva. A billentyűs hangszerek és a tempó közös kombinációja disztribúciót hoz létre a pop és a klasszikus ritmus között.

A dal kifejezetten Vivaldi stílusban kezdődik, majd a gyors tempó és a klasszikus stílusú akkord előrehaladása követi a dalszövegeket. A nyitóakkordok és a dallam hangsúlyozzák a vezető hangok hangzását: Fm – E ♭ –D ♭ –Cm – D ♭ –E ♭ –Fm – D ♭ –E ♭ –Fm – melyek egy barokk műre emlékeztetnek. Ezt követi a hangszerek erőteljes üteme. Madonna hangterjedelme F 3 – C 5 között mozog. Más hatású, mint korábbi dalai. Érettebb, központosabb, és alacsonyabb tartományú.

A dalszövegekben Madonna a katolikus nevelése is jelen van, mivel a dal témája egy lányról szól, aki megmondja apjának, hogy terhes, és megtagadja az abortuszt, vagy az örökbefogadást, annak ellenére, hogy a barátjai ezt mondják neki. A dal elején Madonna közvetlenül apjához fordul és megkéri, hogy beszéljen vele felnőttként, és ezt mondja a dalszövegben: "You should know by now that I'm not a baby". A kórusra való visszatérés drámaibb hangot ad, amikor Madonna magasabb hangterjedelemben majdnem sírva mondja, a "Please" szót. A zenei alap spanyol ihletésű ritmust tartalmaz, mely az egyik legkorábbi példa arra, hogy Madonnára hatással volt a spanyol zene.

Kritikák

A "Papa Don't Preach" című dalról a zenekritikusok elismerően nyilatkoztak. Davitt Sigerson a Rolling Stone magazintól meghallgatta a "True Blue" albumot, és elmondta, hogy az album egyetlen baja, a kiváló dalok hiánya, majd hozzátette, hogy szerinte csak a "Papa Don't Preach" rendelkezik a legmagasabb profillal, úgy mint a "Like a Virgin" vagy a "Dress You Up", és a "Material Girl" dalok. Stephen Thomas AllMusic és Robert Christgau is hozzátette, hogy Madonna nem az átlagos tinédzsereknek beszél a dalaival, de a "Papa Don't Preach" szövege nem egyértelmű, és a definíció szerint még rosszabbá sem tenné a dalt, ha nem kétértelmű lenne a témája.

Sal Cinquemani a Slant magazintól elmondta, hogy olyan dalokkal, mint a "Papa Don't Preach" Madonna átváltott a pop-art-ról a teljes művészies megjelenésre, mellyel csatlakozott az 1980-as évek ikonjaihoz, mint Michael Jackson vagy Prince. David Browne az Entertainment Weekly-től Madonna első válogatásalbumát, a The Immaculate Collectiont kommentálta.: "A dal egy 30-as éveiben járó énekesnő kifinomult hangja egy terhes tinédzser hangjában.. – nevetségesnek hangzik". De hozzátette: " Azonban a dal Stephen Bray és Patrick Leonard közreműködésével egy tökéletesen átgondolt pop-dallá alakul. 2005-ben a dal a 486 helyre került a "The 500 Greatest Songs Since You Were Born" ("Az 500 legnagyobb sláger mióta megszülettél") nevezetű listán. 1987-ben a dalt jelölték a 29. Grammy-díj kiosztón, a Legjobb női popénekes kategóriában, de nem nyert. A díjat Barbra Streisand "The Broadway Album" kapta.

Videóklip

A videóklipet 1986 májusában forgatták, és Madonna teljesen más képet mutatott. Levetette ékszereit, sminkjét és egy gamin stílusú nőnek öltözött, melyet az 1950-es években Shirley MacLaine és Audrey Hepburn használtak. A videóban Madonna fiús stílusa mutatkozott meg, melyhez farmert, és fekete bőrkabátot viselt. A pólóján pedig az "Italians do it Better" felirat látszódott. A videóban Madonna fiús lánykénti megjelenését, és elbűvölő stílusát mutatta meg, melyhez izmosabb felsőtesttel mutatkozott, vágott platina szőke hajjal, és ruházattal, mely az 1960-as évekre jellemző fekete melltartóból és capri nadrágból állt.

A videó rendezője James Foley volt, aki már dolgozott együtt Madonna "Live to Tell" című klipjében is. A "Papa Don't Preach" videó producere David Naylor és Sharon Oreck voltak, valamint Michael Ballhaus volt a fényképész. A videót három nap alatt forgatták le a Staten Island, New York, és Manhattan helyszínein. A Staten szigeteket Foley javaslatára választották, mivel ott nőtt fel, és felmerült, hogy a klipet egy munkásosztály által lakott környezetben akarják leforgatni, mivel korábbi videói, úgy mint a Material Girl, és a Like a Virgin nagyon elbűvölő, és stilizált volt. Kicsit megalapozottabb és "drámaibb" videót akartak forgatni. A klipben Alex McArthur játszotta Madonna barátját, és gyermekének apját. Madonna felfigyelt McArthur-ra az 1985-ös Desert Hearts című filmbéli alakításáért, és úgy gondolta, hogy ő fogja játszani a klipben a barátját, és gyermeke apját. "Kint voltam a garázsban, ahol a Harley-Davidson motoromon dolgoztam" – mondta McArthur. "Felvettem a telefont, és beleszólt egy hang": "Hello Madonna vagyok, szeretném, ha következő videómban szerepelnél".

A zenei videóban New York látképe tárul a néző elé, majd a klip a Staten Island kompjával, és közeli felvételekkel kezdődik. A klipben Madonna apját Danny Aiello játssza, aki nagyon szereti lányát. Nem nézi jó szemmel a kapcsolatát barátjával, akivel egy romantikus estét töltenek együtt egy uszályon, ahol egy idős házaspár veszi szemügyre őket. Ezután kiderül, hogy Madonna terhes, és úgy dönt, hogy megtartja a babát. Némi habozás után elmondja apjának, akit sokkol a helyzet, és elköltözik, hogy gondolkodjon a dolgon, majd végül elfogadja a terhességet. Ezután apa és lánya megölelik egymást, és kibékülnek.

Georges-Claude Guilbert a Madonna as Postmodern Myth című könyv szerzője Madonna videóbeli megjelenését Marilyn Monroe, Jean Seberg és Kim Novak kombinációjával hasonlította össze, majd hozzátette: "Nehéz elhinni, hogy Madonna nem tudta, hogy hatalmas port fog kavarni a videóval... Egy ilyen dallal és videoklippel Amerika arcába dobta az abortusz vitát, mely ezzel messze nem oldódott meg". Lynda Hart az Acting Out: Feminist Performances szerzője úgy érezte, hogy Madonna két versengő személyt ábrázol a klipben, és kényszerítéssel mindkét személyiséget egy bizonyos életmód meghívására hívja el, folyamatosan tagadva ezzel az önmeghatalmazás retorikájának stílusos hivatkozását. A videó az 1987-es MTV Zenei díjkiosztón jelölve lett a Legjobb női videó díj, a Legjobb operatőr és a Legjobb teljesítményű díjra.

Sikerek

A "Papa Don't Preach" 1986 júniusában jelent meg az Egyesült Államokban, és a 42. helyen debütált a Billboard Hot 100-as listán. A megjelenéstől számított 8 héten belül slágerlistás első helyezett lett, így ez lett a 4. No. 1. kislemeze az Egyesült Államokban. A dal két hétig volt első helyezett, és 18 hetet töltött a slágerlistán. A dal felkerült a Hot Dance Club Songs kislemezlistára is, a 4. helyre, és a 16. volt az Adult Hot Contemporary listán. 1998 októberében a dal egységes arany minősítést kapott az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége-től az eladott 1.000.000 eladott példányszám alapján. A dal az 1986-os év végi összesített listán a 29. helyezést érte el. Kanadában az RPM listán az 53. helyen debütált 1986. július 5-én. Két hét alatt elérte a csúcsot, és 20 hétig maradt a slágerlistán. Az 1986. évi RPM összesített listáján a 13. helyezett lett.

Az Egyesült Királyságban a dal 1986. június 16-án jelent meg, és a 13. helyen debütált a kislemezlistán, majd két héttel később No. 1. helyezett lett, és három hétig maradt ezen a helyen. Összesen 15 hétig volt slágerlistás helyezett. A Brit Hanglemezgyártók Szövetsége 1986 augusztusában arany minősítéssel díjazta a dalt az eladott 500.000 példányszám alapján. A hivatalos adatok szerint a kislemezből 2016 augusztusáig 650.700 példányt értékesítettek az Egyesült Királyságban.

A dal egész Európában sikeres volt, és 11 hétig volt az Eurochart Hot 100-as listán. Belgiumban, Írországban, és Norvégiában szintén első helyezett volt a dal. Top 5-ös volt Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban, és Svájcban.

A dal Ausztráliában, Dél-Afrikában és Új-Zélandon Top 5-ös helyezett volt.

Élő előadások

bélyegkép|170px|balra|Madonna a "Papa Don't Preach" előadása közben. (1987)