Kenéz Heka Etelka (Hercegmárok, horvátul Gajić, Jugoszlávia, 1936. október 26. – 2024. május 5.), születési neve: Heka Etelka, magyar írónő, költőnő, énekesnő, Kenéz Ernő operaénekes özvegye.
Élete Édesapja Heka János, édesanyja Stok Etelka. Édesanyját nyolcéves korában vesztette el, édesapja ezután újranősült. Két idősebb testvére született, de a bátyja 11 éves korában meghalt a második világháborúban egy gránáttalálat következtében. Az elemi iskolát magyarul járta végig, viszont a gimnáziumot Monostorszegen már szerbhorvát nyelven végezte.
A szabadkai tanárképző után magánúton énekelni tanult Markovics Margit operaénekesnőtől, az újvidéki rádiónál énekelt, és fellépett az újvidéki színházban is, majd pedig 1966-ban Bécsben, utána pedig az NSZK-ban és Dániában énekelt. 1974-ben járt először Magyarországon, és ekkor ismerkedett meg a férjével, Kenéz Ernő operaénekessel Budapesten, de Bécsbe költöztek, ahol összeházasodtak, majd pedig az osztrák fővárosban egy éttermet vezettek.
1998-ban tértek haza Magyarországra, azonban a férje röviddel ezután a szülővárosában, Hódmezővásárhelyen elhunyt. Három ország állampolgára lett: Horvátország, Magyarország, Ausztria, és bár már többnyire Hódmezővásárhelyen tartózkodik, Bécsben és Szegeden is tartott fenn lakást.
90 könyvet írt, verses, prózai és szakácskönyveket.A Beatlesszel is énekelt Kenéz Heka Etelka - Delmagyar.hu Rendszeresen adakozik, jótékonykodik és mecénásként tevékenykedik, melyet több díjjal is elismertek.
A Kenéz Ernő és Kenéz Heka Etelka Zenei Alapítványt 2007-ben hozta létre elhunyt férje, Kenéz Ernő operaénekes emlékére, és minden évben a legtehetségesebb énekeseknek adják át az alapítvány által létrehozott Gyűrű-díjat Hódmezővásárhelyen.
Fontosabb díjai, elismerései Hódmezővásárhely Signum Urbis Honorantis díj, 2003 Hódmezővásárhely Pro Urbe-díj, 2015
Alapítványa Kenéz Ernő és Kenéz Heka Etelka Zenei Alapítvány (2007)
Általa létrehozott díj Gyűrű-díj (2007)
Válogatott művei Verses és prózai könyvei Séta a múltban, Bába Kiadó, Szeged, 2003 Régi idők dalai versben. Népdalok, csárdások és saját vegyes szerzemények, Hódmezővásárhely, 2005 Fénysorompó. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 ̈Kenéz Heka Etelka sumér mitológiai költeményei, Hódmezővásárhely, 2005 ̈Heka Eta nosztalgiás dalai, Hódmezővásárhely, 2005 ̈Viharok foglyaː Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei, Hódmezővásárhely, 2005 ̈Kenéz Heka Etelka japán haiku stílusban írt költeményei, Hódmezővásárhely, 2005 Ezotérikus ösvényes utak. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Ezotérikus és álom versek. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Énemmel beszélgetek. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Érzelmi ábrándok. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Bolyongások a felhőkben. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 A tűz költeménye. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 A lélek mágiája. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Naplemente. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 A Hold vonzalma. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Szellő, mely simogat. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Ezotérikus misztérium. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Csillagok vonzalma. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Gondolat szárnyán. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Mágikus erő. Kenéz Heka Etelka válogatott költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 Slágerek; szerzői, Hódmezővásárhely, 2005 A kozmosz titkai, hermetikus filozófia és vegyes költemények, Hódmezővásárhely, 2005 A lélek rejtelmei, Hódmezővásárhely, 2006 Kenéz Heka Etelka novellái, Hódmezővásárhely, 2006 Arany a tűzben. Kenéz Heka Etelka ábrándos szerelmes versei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2006 A lélek hullámán. Kenéz Heka Etelka válogatott versei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2006 Szerelem szemével. Kenéz Heka Etelka ábrándos szerelmes versei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2006 Üzenet a szellemvilágból, Hódmezővásárhely, 2006 Az élet bölcselete. Kenéz Heka Etelka versei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2006 Amor sanctus. Szonettek; szerzői, Hódmezővásárhely, 2007 Lelkem látomásai; szerzői, Hódmezővásárhely, 2007 Laura különös históriája, Hódmezővásárhely, 2007 Trubadúr spirituálék, Hódmezővásárhely, 2007 Őszi szerelem. Lírikus költemények, Hódmezővásárhely, 2007 Kiszínezett gondolatok, Hódmezővásárhely, 2007 Meseország: mese világ, világ mesék és versek, Hódmezővásárhely, 2007 A fény tánca; szerzői, Hódmezővásárhely, 2007 Édes hazám: hazafias költemények, Hódmezővásárhely, 2007 Sóhajok az egyiptomi sivatagban: Nofretete és Ehnaton élete költeményekben, Hódmezővásárhely, 2007 Esszék, aforizmák, különös novellák; szerzői, Hódmezővásárhely, 2007 A szív hatalma. Lírikus költemények; szerzői, Hódmezővásárhely, 2007 Égi fény. Karácsonyi költemények; szerzői, Hódmezővásárhely, 2007 Istar, a szerelem úrnője: válogatott költemények 50 kötetből, Antológia Kiadó, Lakitelek, 2008 Kína varázsa: kínai versek, írások, Hódmezővásárhely, 2008 Versben rejlő békességem, Hódmezővásárhely, 2008 A természet titkai; szerzői, Hódmezővásárhely, 2008 Írisz léptei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2008 Tudatom álma; szerzői, Hódmezővásárhely, 2008 Gyöngyszínű öröm; szerzői, Hódmezővásárhely, 2008 Vásárhelyi regős tanyák, Hódmezővásárhely, 2009 Varázslatos Adria, Hódmezővásárhely, 2009 A teremtés költészete szanszkrit stílusban, Hódmezővásárhely, 2009 Csillagkapuk: misztikus versek, Hódmezővásárhely, 2009 Varázslatos Adria, Hódmezővásárhely, 2009 Tavaszi zsongás; szerzői, Hódmezővásárhely, 2009 Istennel levelezem. Szakrális ódák, költemények, Hódmezővásárhely, 2010 Nimród ősatyánk és a magyar mitológia, Hódmezővásárhely, 2010 Kenéz Heka Etelka Árny és fény között a lét című költeményei; szerzői, Hódmezővásárhely, 2010 Kelet fia erénye. Égi ódák, bölcseletek, Hódmezővásárhely, 2012 Erény, erkölcs, becsület; szerzői, Hódmezővásárhely, 2012 Ének az éghez; szerzői, Hódmezővásárhely, 2012 Magyarul beszélő igék – az igékhez írt versek, Hódmezővásárhely, 2013 A test szeretet adása. Az erő hódítója, színek jellemzése, asztrológiai jövendölés, ezofilozofikus költemények, Hódmezővásárhely, 2013 Bölcs gondolatvillanások; szerzői, Hódmezővásárhely, 2014 A szellem bűvöletében, Hódmezővásárhely, 2015 Titkokban rejlő tudás; szerzői, Hódmezővásárhely, 2015 1050 karácsonyi haiku ének, Hódmezővásárhely, 2015 Egyetemes tudat tüze a haza; szerzői, Hódmezővásárhely, 2016
Szakácskönyvei Kenéz Heka Etelka saját ételreceptjei, Hódmezővásárhely, 2003 Kenéz Heka Etelka II. saját ételrecept könyve, Hódmezővásárhely, 2003 Kenéz Heka Etelka III. rendhagyó saját ételrecept könyve, Hódmezővásárhely, 2009
Jegyzetek
Források
Kategória:1936-ban született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar énekesek Kategória:Hódmezővásárhelyiek Kategória:Magyar nők