A Belavia Belarusian Airlines (belarusz nyelven ААТ «Авіякампанія «Белавія», oroszul ОАО «Авиакомпания «Белавиа») Belarusz nemzeti légitársasága. Központja Minszkben található. Az állami tulajdoban lévő cégnek 1017 alkalmazottja van. Bázisrepülőteréről, a Minszki nemzeti repülőtérről induló járatai számos európai várossal és a Független Államok Közössége többi államával, illetve több közel-keleti országgal kötik össze Belaruszt.

Története Minszkben 1933. november 7-én nyílt meg az első repülőtéri terminál. A következő tavasszal három Po–2 repülőgép szállt le itt, ezek lettek a belarusz légiflotta első gépei. 1936-ban indult az első rendszeres repülőjárat, Minszk és Moszkva között. 1940 nyarán hivatalosan is megalapították az első belarusz polgári légiközlekedési céget.

1964-ben a Tu–124 repülőgépet is regisztrálták Belaruszban, 1973-ban az akkor új Tu-134A is megkezdte működését az országban, 1983-ban pedig az új Tu–154 gépek is megérkeztek.

A Belaviát hivatalosan 1996. március 5-én alapították, a belarusz kormánynak a légiközlekedés átalakításáról szóló határozatával, amely az Aeroflot helyi részlegének állami tulajdonba vételéről és átnevezéséről döntött. Az alapítás és 1998 között a Belavia menetrend szerinti járatokat üzemeltetett Pekingbe, Isztambulba, Lárnakára, Londonba, Prágába és Rómába. 1998-ban a Belavia összeolvadt a MinskAvia légitársasággal, így számos An–24, An–26 és Jak–40 gép került a birtokába a meglévő Tu–134 és Tu–154 gépekhez.

thumb|A Belavia központja 2001. május 18-án a Belavia járatokat indított Minszk és Párizs között, Tu–154 és Tu–134 gépekkel.

2003-tól a Belavia megjelenteti saját fedélzeti magazinját, Horizons címmel, angol, orosz és belarusz nyelven. 2003. október 16-án a Belavia aláírta a szerződést első Boeing 737–500 repülőgépe lízingeléséről. 2004-ben a Belavia tovább terjeszkedett, és újabb Boeing 737 gépet szerzett be. 2004. június 26-án a légitársaság járatot indított Hannoverbe, 2011-ben pedig Helsinkibe. 2003 és 2009 közt az utasok száma megduplázódott, 2009-ben nem sokkal maradt alatta a 700 000-nek.

A Belavia regionális járataihoz három Bombardier CRJ100 gépet lízingelt. Az első gép 2007 februárjában, a másik kettő az év folyamán később érkezett meg a légitársasághoz, és leváltották az öregedő An–24 és Tupolev Tu–134 gépeket.Airliner World, February 2007 A cég 2010-ben két CRJ700 lízingelését tervezte.http://www.belta.by/en/news/econom?id=474506 A Belavia 2011-re tervezte megmaradt Tu–154M-jei nyugdíjazását is, miután 2009 nyarán utolsó Tu–134 gépét is lecserélte, egy Boeing 737–500-ra, ami korábban a FlyLAL-é volt. 2014. június 27-én bejelentették három Boeing 737–800 vásárlását.

A Belavia tervei szerint hosszabb járatokra alkalmas gépekkel fogja bővíteni a flottáját, hogy új járatokat indíthasson, Kínába és Észak-Amerikába. A kormány emellett arra is készül, hogy a regionális Gomelavia és a teherszállító TransAVIAexport Airlines légitársaságot beolvassza a Belaviába.

2015 május végétől a Belavia nem alkalmazza a Tu–154 gépeket menetrend szerinti járatokon. Ez a légitársaság volt az utolsó, amely menetrend szerinti járatként ezt a géptípust üzemeltette.http://www.aerotelegraph.com/der-letzte-flug-der-tupolew-tu-154

2016 augusztusában a Belavia átalakította arculatát, a gépek festése a cég története során először megváltozott. Az új festést elsőként egy vadonatúj Boeing 737–800 gépen alkalmazták. A Boeing 737-ek az idősödő Tupoljev Tu-154 flottát váltották. 2016. október 1-jén a Belavia két megmaradó Tu-154 gépét is kivonta a menetrend szerinti forgalomból, az egyik utolsó légitársaságként a világon.

Úticélok

A Belaviának Ázsiába, Európába és Afrikába is indulnak járatai, emellett charterjáratokat is üzemeltet.

Helymegosztási megállapodások A Belaviának 2015 novemberében a következő légitársaságokkal van helymegosztási megállapodása: airBaltic Air France (SkyTeam) Austrian Airlines (Star Alliance) Czech Airlines (SkyTeam) Etihad Airways Finnair (Oneworld) KLM (SkyTeam) LOT Polish Airlines (Star Alliance) Motor Sich Airlines S7 Airlines (Oneworld) Ukraine International Airlines

Flotta Jelenlegi flotta thumb|Belavia Boeing 737–300 thumb|Belavia Tu–154M 2016 februárjában a Belavia flottája a következő gépekből áll:ch-aviation.com - Belavia elérés: 2015. június 4.

+A Belavia flottája Repülőgép Szolgálatban Megrendelve Utaskapacitás Megjegyzés B E ÖsszesenBoeing 737–3009——148148Boeing 737–5003—8112120281151231változóváltozó138Boeing 737–80023boeing.com - Orders and deliveries retrieved 4 June 2015—189189Bombardier CRJ2004——5050Embraer E1752—126476Embraer E1952—1196107Összesen293

Korábbi gépek thumb|A Belavia Tu–134-es gépe 2008-ban + A Belavia korábbi gépeiRepülőgépMegjegyzésekAn–10An–24Beszerzés: 1998-ban a MinskAviátólAn–26Beszerzés: 1998-ban a MinskAviátólIl–86EW-86062, volt СССР-86062, majd RA-86062 az Atlant-Soyuz Airlines gépeként; 1994—1996 között amerikai és kínai utakon használták chartergépkéntTu–124Tu–134ATu–154BEgy példányt a személyzet kiképzéséhez használnakTu–154B1SelejtezveTu–154B26 selejtezve, 9 a minszki repülőtéren áll, egyet a személyzet kiképzéséhez használnakJak–40Beszerzés: 1998-ban a MinskAviától

Balesetek 2003. január 6-án egy Jakovlev Jak-40 típusú gépnek betört a szélvédője, miközben a repülő úton volt Prága felé. A cseh légierő két vadászgépe kísérte a gépet, míg biztonságban le nem szállt a Ruzyně nemzetközi repülőtéren.Pravda Canopy of Belarusian Yak-40 burst in air . Published 6 January 2003. 2008. február 14-én a Belavia 1834-es járata, egy Bombardier CRJ100ER épp Jerevánból indult Minszkbe, amikor felszállás során a bal szárnya a futópályának csapódott. A gép emiatt letért a pályáról, felborult, összetört és a kifolyt üzemanyag miatt kigyulladt, de a 18 utas és a háromfős legénység mind ki tudott menekülni, mielőtt a gép kigyulladt volna, részben a repülőtéren lévő tűzoltók és mentők gyors reakciója miatt. A baleset oka a bal szárny jegesedése volt.

Jegyzetek

Fordítás

Források Hivatalos oldal Insulated From Competition, Belavia Profits And Modernizes

További információk

Kategória:Fehérorosz légitársaságok Kategória:Fehéroroszország légi közlekedése Kategória:1996-ban alapított légitársaságok Kategória:Fehéroroszország gazdasága