1981. május 13-án szerdán merényletet kíséreltek meg II. János Pál pápa ellen a vatikáni Szent Péter téren. Az elkövető, a kurd Mehmet Ali Ağca fegyverrel megsebesítette a pápát, amikor a térre ért. A pápa négy golyót kapott, és súlyos vérveszteséget szenvedett. Ağcát azonnal elfogták, és az olasz bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A pápa később megbocsátott neki. Carlo Azeglio Ciampi olasz elnök a pápa kérésére 2000 júniusában megkegyelmezett Ağcának, és deportálták Törökországba, ahol ismételten börtönbe került Abdi İpekçi újságíró 1979-es meggyilkolásáért, és 2010-ben szabadult.
A merénylet thumb|right|A merénylet helyét jelölő márványtábla II. János Pál személyes címerével és a merénylet dátuma római számokkal thumb|A Fiat Pápamobil amelyben a pápa ült a merényletkor. Ma a Vatikáni Múzeumokban. Ağca, Vilperi álnéven, 1980 augusztusától járta a mediterrán régiót különböző álneveken és útlevelekkel. 1981. május 10-én érkezett Rómába a milánói vonattal. Vallomása szerint itt három bűntársával találkozott, egy törökkel és két bolgárral, a műveletet Zilo Vassilev olaszországi bolgár katonai attasé irányította. Állítása szerint egy Bulgáriában élő török maffiózó, Bekir Çelenk bízta meg a merénylettel. Ağca állítása szerint a terv az volt hogy ő és a tartalék fegyveres, Oral Çelik lelövik a pápát a Szent Péter téren, majd egy kis robbanás keltette pánik kihasználásával a bolgár nagykövetségre menekülnek.
Május 13-án a Szent Péter téren ülve képeslapokat írogattak és várták a pápa érkezését. Mikor a pápa áthaladt hívei lelkes tömegén, Ağca 17 óra 17 perckor négyszer is rálőtt egy 9mm Browning Hi-Power félautomata pisztollyal, és súlyos sebeket ejtett rajta. Ezután menekülést kísérelt meg és a fegyvert egy teherautó alá dobta, de a vatikáni biztonsági őrség főnöke, Camillo Cibin, valamint egy apáca és több járókelő megállította és megakadályozta, hogy elmeneküljön. Mind a négy lövedék eltalálta a pápát, egy a gyomrát, egy 1 milliméterrel a szíve mellett találta el, egy pedig a jobb mutatóujját és a jobb karját, ezek két járókelőt is megsebesítettek (Ann Odre a New York-i Buffalóból a mellkasán, Rose Hill a jobb karján sebesült meg, de túlélték). A pápát azonnal kórházba vitték, a hatóságok pedig átfésülték a helyszínt bizonyítékért. Çelik pánikba esett és elmenekült, anélkül, hogy tüzet nyitott volna vagy felrobbantotta volna a bombáját.
Ağca börtönben Ağcát 1981 júliusában ítélték életfogytiglanra Olaszországban, de a pápa kérésére Carlo Azeglio Ciampi elnök 2000 júniusában kegyelmet adott neki. Kiadták Törökországnak, ahol börtönbe került Abdi İpekçi baloldali újságíró 1979-es meggyilkolásáért és két bankrablásért, amiket az 1970-es években hajtott végre. Bár 2004 novemberében szeretett volna kedvezménnyel szabadulni, a török bíróság úgy döntött, 2010-ig nem engedik ki, ennek ellenére 2006. január 12-én szabadon engedték. 2006. január 20-án azonban a török legfelsőbb bíróság úgy döntött, az Olaszországban leült idő nem vonható le a törökországi büntetésből, és visszakerült a börtönbe. Ağcát 2010. január 18-án engedték végül szabadon, csaknem 29 évet töltött rács mögött.
A merénylő és a pápa kapcsolata A merénylet után a pápa arra kérte az embereket: „imádkozzatok testvéremért [azaz Ağcáért] … akinek őszintén megbocsátottam.” 1983-ban találkoztak és négyszemközt beszéltek a börtönben, ahol Ağcát tartották, a merénylő állítólag a találkozás végén megcsókolta a pápa gyűrűjét. II. János Pál éveken át tartotta a kapcsolatot Ağca családjával, 1987-ben az anyjával, egy évtizeddel később a testvérével találkozott.
Bár Ağca azt mondta, hogy „számomra [a pápa] a megtestesítője a kapitalizmusnak”, és meg akarta ölni, később összebarátkoztak és 2005 február elején, amikor a pápa beteg volt, Ağca levélben jobbulást kívánt neki.
Jegyzetek
További információk
Meissen, Randall J. Living Miracles: The Spiritual Sons of John Paul the Great, Alpharetta, GA, Mission Network: 2011. Several sections of this work discuss the assassination, its cultural impact on Catholic seminarians, and the protection of the pope attributed to Our Lady of Fatima.
Fordítás
János Pál 02 Kategória:1981 Kategória:Róma Kategória:II. János Pál pápa