A budapesti a Boráros tér és Pesterzsébet, Ady Endre tér között közlekedett a munkanapi csúcsidőszakokban. A viszonylatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
1959. május 4-én betétjáratot indított a FAÜ 23A jelzéssel a Boráros tér és Pesterzsébet, Tátra utca végállomások között. 1968. január 1-jétől a fővárosi buszközlekedés üzemeltetését a Budapesti Közlekedési Vállalat vette át. 1970. december 15-én 123-as jelzéssel gyorsjárat indult a 23-as vonalán (Boráros tér – Ady Endre tér), ezzel egyidejűleg a betétjárat megszűnt. A 123-as nem érintette a betétjárat hurokvonalát (Kossuth Lajos utca – Mártírok útja – Nagy Sándor utca – Jókai Mór utca), helyette a Tátra tér után a Jókai Mór utca – Nagy Sándor (ma Nagysándor József) utca – Lázár utca útvonalon közlekedtek az Ady Endre tér felé. 1977. január 3-án a 123-as jelzése -asra változott, a 123-as jelzést a 23Y viszonylat vette fel. 1978. augusztus 7-étől megállt a Lámpagyárnál is. 1979. november 7-én a Baross utcán és a Határ úton át érte el a Soroksári utat, emiatt a Csepeli átjáró megállóhely megszűnt, helyette azonos névvel új megálló létesült a Baross utcában az Ady Endre tér felé, illetve a Ságvári Endre (ma János) utcánál a Boráros tér felé. 1980. június 10. és 1981. december 20. között nem érintette a Tátra tér megállóhelyet, helyette az Erzsébet téren állt meg. 1981. április 9-étől a Boráros tér átépítési munkálatai miatt a Tinódi utcában létesített ideiglenes végállomásról (Mester utca) indult. 1982. január 16-ától szombati napokon nem közlekedett. 1982. július 16-ától a Kossuth Lajos utca egyirányúsítása miatt a Mester utca felé az Erzsébet tér és a Baross utca közötti szakaszon az Ősz Szabó János (ma Szent Imre herceg) utca – Erzsébet (ma Szent Erzsébet) tér – Prieszol József (ma Topánka) utca – Széchenyi utca – Karmazsin (ma Bíró Mihály) utca – Petőfi utca – Prieszol József utca útvonalon járt. Az útvonalváltozás miatt Kossuth Lajos téri megállóhely megszűnt, helyette az új szakaszon megálló létesült a Prieszol utcában a Petőfi utcai kereszteződés után. A Boráros téri munkálatok befejeztével 1983. január 25-étől az új buszvégállomásra érkezett. 1985. október 5-étől a belső végállomás felé végig a Prieszol József utcán közlekedett, a Petőfi utca helyett az új Pesterzsébet, városközpont megállót érintette. 1987. július 28-ától a Boráros tér felé az Erzsébet tér helyett a Ferenc utcán át járt, az Ady Endre tér felé pedig a Kossuth Lajos utca Baross utca és Ősz Szabó János utca közötti szakasza helyett a Prieszol József utcán, az Erzsébet téren és az Ősz Szabó János utcán közlekedett, emiatt a külső végállomás felé megszüntetett Pesterzsébet, Kossuth Lajos tér megálló helyett a Prieszol József utcában létesült Pesterzsébet, városközpont megállót érintette. 2000 decemberétől a FÉG helyett a Timót utcánál állt meg. 2002. május 14. és november 29. között BKV Plusz márkavédjegyes járatként üzemelt, amit a szolgáltatás -es viszonylatra kiterjesztése miatt fellépett kocsihiány miatt függesztettek fel. A 2008-as paraméterkönyv bevezetésével augusztus 21-én a -as busz jelzése 23E-re változott és megállóhelyei is módosultak.
Járművek A 123-as gyorsjáraton 1972 februárjáig a Kilián (ma Dél-pesti) garázs FAÜ ICC-660 autóbuszai közlekedtek, mellettük ekkor megjelentek a Fürst (ma Kelenföldi) garázs Ikarus 180 típusú járművei is. 1972 őszétől a Kilián garázs is ezzel a típussal adta a viszonylatot. 1975-től 1976 első feléig csak a Fürst garázs üzemeltette. Az 1977-es jelzésváltozáskor a járműpark nem változott, 1978-ban a viszonylat véglegesen a Kilián garázshoz került át. 1979 első felétől a szombati napokon csak Ikarus 280-as buszok közlekedtek, majd 1980. januárjától minden nap ezzel üzemeltették. 2002. május 14-én a buszjárat BKV Plusz márkavédjegyet kapott, ekkor megjelentek a vonalon a felújításon átesett, ezüstnyíl-arculatú Ikarusok is.
Útvonala Megszűnése előtti útvonala Pesterzsébet, Ady Endre tér felé Boráros tér feléBoráros tér vá. – Soroksári út – Határ út – Baross utca – Topánka utca – Szent Erzsébet tér – Kossuth Lajos utca – Tátra tér – Jókai Mór utca – Lázár utca – Pesterzsébet, Ady Endre tér vá.Pesterzsébet, Ady Endre tér vá. – Lázár utca – Jókai Mór utca – Tátra tér – Kossuth Lajos utca – Szent Imre herceg utca – Ferenc utca – Topánka utca – Baross utca – Határ út – Soroksári út – Boráros tér vá.
Megállóhelyei
!rowspan=2|Perc (↓) !rowspan=2|Megállóhely !rowspan=2|Perc (↑) !colspan=2|Átszállási kapcsolatok |- !a járat indulásakor !a járat megszűnésekor |- |0||Boráros térvégállomás||21 |align=left| |align=left| |- |2||Közvágóhíd||19 |align=left| |align=left| |- |4||Timót utca||16 !rowspan=2|Nem érintette |align=left| |- |7||János utca||13 |align=left| |- |∫||Csepeli átjáró||∫ |align=left| !rowspan=2|Nem érintette |- |∫||Kossuth Lajos tér||∫ |align=left| |- |9||Pesterzsébet, városközpont||11 !Nem érintette |align=left| |- |12||Tátra tér||7 |align=left| |align=left| |- |17||Nagysándor József utca(korábban: Lázár utca (↓) / Nagy Sándor utca (↑))||3 |align=left| |align=left| |- |21||Pesterzsébet, Ady Endre térvégállomás||0 |align=left| |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai