Fehér Károly (Csernő, Trencsén megye, 1860 körül vagy 1864 – Fogaras, 1945. október)Népi Egység, 1945. november 1., 4. old. színész, színigazgató.
Pályafutása 1881-ben lépett fel először Grimm János társulatában. (Schwarcz) Fekete Miksa nagyszebeni színtársulatában 1898-ban Sepsiszentgyörgyön,Vidéki színházak (8. old.), Budapesti Napló 3. évfolyam 192. szám - 1898. július 13 (online: adtplus.arcanum.hu) 1900-ban MezőberénybenSzínészek Serényben (4. old.), Békésmegyei hírlap 2. évf. 23. szám, Gyula, epa.oszk.hu - 1900. június 9. és AlsólendvánSzínészet-Alsó-Lendván (2. old.), Alsó-lendvai híradó 5. évfolyam 52. szám, epa.oszk.hu - 1900 december 30. játszott.
1901-től dolgozott színigazgatóként. Társulatával 1901–02-ben Galgócon, Zsolnán, Zólyomban, 1902–03-ban Bártfán, Vágújhelyen, Siklóson, 1903–1905 között a Dunántúl déli részén, 1905-től 1909-ig Fogaras, Brassó, Háromszék, Csík és Udvarhely megyék kisebb helységeiben, 1909–1911 között Szászrégenben, Dicsőszentmártonban, Nagyenyeden, Fogarason, Kézdivásárhelyen szerepelt. 1905. november 15-én vonult be Sepsiszentgyörgyre társulatával, ahol több évre szóló pályázatot nyert, amit az 1911–1912-es évadig – amikor is helyette, bár az évben is pályázott,Józsa Géza: Az erdélyrészi második színikerület elnökségének hivatalos közleményei (3. old.) Csíki lapok 23. évf. 7. sz., epa.oszk.hu - 1911. február 15. a színikerület elnöksége Tompa Kálmánt kérte fel –Kállay Ubul: Az erdélyrészi második színikerület elnökségének hivatalos közleményei. A színikerület választmányának elnöke (2. old.), Csíki lapok 23. évf. 24. sz., epa.oszk.hu - 1911. június 14. többször megerősítettek és melyben más társulatoknak is játszási lehetőséget biztosított. 1910 nyarán Kovásznán, Tusnádon, Előpatakon és Kézdivásárhelyen szerepelt társulatával, ahonnan Nagyenyedre mentek.Fehér Károly Kovásznán (2. old.), Csíki lapok 22. évf. 27. sz., epa.oszk.hu - 1910. július 6. 1911 júliusában is átmentek Kovásznára.Salamon Sándor: Színjátszás Sepsiszentgyörgyön a 20. század elején 1900-1913 (547-570. old.), Aluta3. évf. - 1971. Megalakulásától, az 1909–1911-es években, és a megelőző próbaévtől (1908) kezdve az erdélyrészi II. színikerület igazgatója volt.Erdélyrészí II, színikerüle (2-3. old.), Székelység 4. évf. 35. sz., epa.oszk.hu - 1908. augusztus 29.Színikerületi gyűlés (1. old.), Csíki lapok 21. évf. 9. sz., epa.oszk.hu - 1909. február 24.Északnyugati szinikerület, Pesti Hírlap 33. évfolyam 66. szám - 1911. március 18. (online: adtplus.arcanum.hu) 1912 márciusában Vulkánon állomásoztak.Színtársulatok állomáshelyei, Az Ujság 10. évfolyam, 69. szám - 1912. március 21. (online: adtplus.arcanum.hu) 1911–12-ben az egész ország területére érvényes engedéllyel rendelkezett. 1912. június 1-jén vonult vissza.
Az ő rendezésében mutatták be műkedvelők Fogarason 1923. november 13-án Follinus Aurél Náni című énekes népszínművét,Brassói Lapok, 1923. február 10., 6. old. 1925. októberben a Dolovai nábob leányát,Brassói Lapok, 1925. október 30., 6. old. valamint 1925. november 28-án a Vén gazember című vígjátékot.Brassói Lapok, 1925. december 3., 7. old. 1929-ben rendezte az Ábris rózsája c. színdarabot.Tolnai Világlapja, 1929. április 24., 64. old. Idős korában Fogarason élt, ahol színvonalas műkedvelőket nevelt. Egész Erdély magyarsága mint a magyar művelődés lelkes apostolát ismerte. Nyolcvanöt éves korában halt meg.
Magánélete
Neje Medgyaszay Ilona (Izsák, 1862. június 12.Izsáki református keresztelési anyakönyv, 1862. év. – Budapest, Józsefváros, 1904. december 19.)Budapest VIII. kerület állami halotti anyakönyv 3842/1904. folyószám. színésznő volt. A Vasárnapi Ujság visszaemlékezése szerint fiatalon a vidéki első színpadok egyik kedvelt énekes művésznője volt, illetve a kolozsvári, debreceni színházak tagja. Megyaszai Dániel és Tarcali Klára leányaként született. 1877-ben, Fáy János színigazgatónál lépett a színi pályára. Súlyos betegen vitték föl Budapestre kórházba, ahol idült veselob következtében meghalt. Az Üllői úti Klinika halottasházából temették el.Vasárnapi Ujság 51. évf. 52. sz., epa.oszk.hu - 1904. deczember 25.Pesti Napló, 55. évfolyam 351. szám - 1904. december 20. (online: adtplus.arcanum.hu)
Megjegyzések
Jegyzetek
Források Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, . II. köt., 9. old.
Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:1864-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek