John Randolph Thune (Pierre, Dél-Dakota, 1961. január 7. –) amerikai politikus, 2005 óta az Amerikai Egyesült Államok szenátora Dél-Dakotából. A Republikánus Párt tagja. 1997. január 3-tól 2003. január 3-ig három cikluson keresztül képviselte Dél-Dakotát a képviselőházban. A 2002-es választáson sikertelenül indult a szenátori posztért, de 2004-ben megválasztották, és azóta képviseli államát a szenátusban. 2025 januárjától a republikánusok szenátusi frakcióvezetője, az első a párt történetében, akit a. 21. században választottak meg szenátornak.
Élete A dél-dakotai Pierre-ben született, apja második világháborús veterán volt. Kanadai és norvég felmenőkkel rendelkezik. Középiskolás éveiben kosárlabdázott, illetve tagja volt az atlétikai és az amerikaifutball-csapatnak is. A Biola, majd a Dél-dakotai Egyetem hallgatója volt, üzletvezetési végzettséggel rendelkezik.
1985 és 1987 között James Abdnor szenátornak dolgozott, majd 1989-től a dél-dakotai Republikánus Párt ügyvezető igazgatója volt. 1996-ban beválasztották a szövetségi képviselőházba, győzelme meglepő volt. Kétszer is nagy különbséggel újraválasztották.
2002-ben, miközben a kormányzói pozíción is gondolkozott, elindult a szenátorválasztáson az államban, a hivatalban lévő demokrata Tim Johnson ellen, és szoros versenyben kikapott tőle. 2004-ben elindult az állam másik szenátori posztjáért, ahol hivatalban a demokrata párt frakcióvezetője, Tom Daschle volt. A választáson pár ezer szavazattal nyert. 2010-ben és 2016-ban is könnyen újraválasztották, de 2022-ben az ország elnöke, Donald Trump felkérte Kristi Noem kormányzót, hogy induljon el Thune ellen a republikánus előválasztáson. Noem ezt elutasította, így Thune a Szenátusban maradt. 2025 januárjában megválasztották a párt frakcióvezetőjének.
Jegyzetek
Források
Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dél-Dakota állam szenátorai Kategória:Norvég-amerikaiak Kategória:Az amerikai Republikánus Párt szenátorai Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának republikánus tagjai