A Magyar Mozgókép Díj a legjobb jelmeznek (korábban Magyar Filmdíj) elismerés a 2014-ben alapított Magyar Filmdíjak egyike, amelyet a Magyar Filmakadémia (MFA) tagjainak szavazata alapján ítélnek oda egy-egy év magyar filmterméséből legjobbnak tartott jelmezek tervezőjének.
A díjra történő jelölés nem automatikus; arra azon művek alkotói jöhetnek számításba, amelyeket beneveztek a Magyar Mozgókép Fesztiválra. Nevezni az előző év január 1. és december 31. között moziforgalmazásba került vagy kerülő (forgalmazói szándéknyilatkozattal rendelkező), illetve televíziós csatorna műsorára tűzött, vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepelt művet lehet.
Miután a Filmakadémia látvány-, jelmez- és díszlettervező szekciójának tagjai január 1-je és 31-e között megnézték a benevezett műveket, titkos szavazással választják ki saját szakmájuk öt jelöltjét, akik felkerülnek a jelöltek listájára.
A listát február 1-jén hozzák nyilvánosságra. A jelölt alkotásokat a Magyar Filmhét műsorára tűzik.
A második körben az Akadémia tagjai e szűkített listáról választják ki egy újabb titkos szavazás során a díjra érdemesnek tartott személyt.
Az ünnepélyes díjátadóra Budapesten, a Magyar Filmhetet lezáró gálán kerül sor minden év március elején.
Az 1. Magyar Filmdíj kiosztásakor e kategóriát összevontan kezelték a legjobb díszlet- és látványtervező kategóriával, ennek megfelelően a hivatalos megnevezése Magyar Filmdíj a legjobb díszlet/látvány/jelmeznek volt.
Díjak és jelölések A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve. 2021 óta az alkotói teljesítményeket a műfajokat összevonva értékelik. Év(Gála)Díjazottak és jelöltekMegjegyzés Csak játékfilm kategória 2016(1.) Hujber Balázs és Bárdosi Ibolya – Liza, a rókatündér Horgas Péter és Jánoskúti Márta – Hajnali láz Stork Csaba és Szakács Györgyi – Aglaja Valcz Gábor és Breckl János – Isteni műszak Valcz Gábor és Szakács Györgyi – Félvilág 2017(2.) Szakács Györgyi – A martfűi rém Flesch Andrea – Tiszta szívvel Pallós Nelli – Halj már meg Sarah Tapescott – Jutalomjáték Sztevanovity Szandra – Kút 2018(3.) Bárdosi Ibolya – Kincsem Breckl János – A Viszkis Flesch Andrea – Budapest Noir Juristovszky Sosa – 1945 Lengyel Rita és Kemenesi Tünde – Brazilok 2019(4.) Szakács Györgyi – Napszállta Bárdosi Ibolya – X – A rendszerből törölve Breckl János – A hentes, a kurva és a félszemű Breckl János – Vándorszínészek Sinkovits Judit – Lajkó – cigány az űrben 2020(5.)Füzes Eszter – Drakulics elvtárs Lengyel Rita – Akik maradtak Sinkovics Judit – Valan – Az angyalok völgye Schreiter Lilla – FOMO – Megosztod, és uralkodsz Szlávik Juli – Guerilla Összevont kategória 2021Ágh Márton – Természetes fény Andó Ildikó és Marton Diána – Így vagy tökéletes Breckl János – Post Mortem Sinkovics Judit – Toxikoma Lányi Fruzsina – Hab 2022Flesch Andrea – A feleségem története Giliga Ilka – Külön falka Kemenesi Tünde – A játszma Tóth Linda Rita – Legjobb tudomásom szerint Keszei Borbála – Nagykarácsony 2023Breckl János – Béke – A nemzetek felett (posztumusz) Klimó Péter – Nyugati nyaralás Kemenesi Tünde – Blokád Bárdosi Ibolya – Átjáróház Nyitrai Karola és Kakas Réka – Magasságok és mélységekhttps://filmtett.ro/hirek/ok-a-magyar-mozgokep-dijak-2023-as-jeloltjeihttps://www.balatonica.hu/article/Megvannak-a-Magyar-Mozgokep-Fesztival-nyertesei 2024Zelenka Nóra – Majdnem menyasszony Tihanyi Ildikó – Lefkovicsék gyászolnak Zelenka Nóra – Tündérkert – Kísértések kora Szlávik Júlia – Cicaverzum Szakács Györgyi – Semmelweishttps://index.hu/kultur/2024/05/13/magyar-mozgokep-fesztival-magyar-mozgokep-dij-jeloltek-veszprem-europa-kulturalis-fovarosa/https://mozgokepfesztival.hu/hir/ok-a-magyar-mozgokep-dijak-idei-jeloltjeihttps://magyar.film.hu/filmhu/hir/a-semmelweis-lett-a-legjobb-film-koltai-a-legjobb-rendezo-a-mozgo-n.html 2025Hakkel Borbála – Az utolsó lélek az ördögé Lányi Fruzsina – Véletlenül írtam egy könyvet Velich Rita – Most vagy soha! Kemenesi Tünde – Hogyan tudnék élni nélküled? Tordai Hajnal – Ők tudják, mi a szerelem https://mozgokepfesztival.hu/hir/kozel-100-filmmel-sok-premierrel-es-sztarral-unnepli-a-magyar-filmet-a-moz-go-magyar-mozgokep-fesztivalhttps://mti.hu/hirek/2025/06/21/hogyan-tudnek-elni-nelkuled-kapta-legjobb-jatekfilmnek-jaro-dijat-mozgo-magyar
Jegyzetek Megjegyzések
Hivatkozások
Források
További információk A Magyar Filmakadémia hivatalos honlapja A Magyar Filmhét honlapja A Magyar Mozgókép Szemle honlapja
Kapcsolódó szócikkek Magyar filmművészet Magyar Filmdíj Magyar Filmhét
Kategória:Magyar Filmdíj