Maria Neculiță (Déva, 1974. március 30. –) olimpiai és világbajnoki ezüst-, valamint Európa-bajnoki bronzérmes román tornász, edző.

Életpályája Nyolc éves korában kezdett tornázni a dévai Cetate Iskolai Sportklubban I. Bulcau irányítása mellett. A felnőtt válogatottba 1987-ben került be, itt edzői Octavian Bellu, Ioan Pop és Leana Sima voltak.

Juniorként A Junior Balkán-bajnokságokon egyéni összetettben 1986-ban és 1987-ben is harmadik helyen végzett, 1988-ban pedig megszerezte a bajnoki címet.

Felnőttként

Nemzetközi eredmények Románia Nemzetközi Bajnokságán 1990-ben egyéni összetettben és talajon nyert bajnoki címet. Ugyanazon évben az Arthur Gander Memorialon egyéni összetettben hatodik helyezést ért el. 1991-ben az Egyesült Államok-Románia kétoldalú találkozón tizedik, a Németország-Románián hatodik helyen végzett egyéni összetettben. Ugyanazon évben a Belgium Franciaország-Románia-Szovjetunió találkozón a csapattal első, egyéni összetettben pedig ötödik helyezett volt. 1992-ben a Németország-Románián második, a Magyarország-Románián pedig negyedik helyezett volt. Balkán-bajnoki címét szintén 1992-ben szerezte.

Felnőtt Európa-bajnokságon egyszer vett részt, 1990-ben Athénban, ahol gerendán bronzérmet sikerült szereznie.

Felnőtt világbajnokságon kétszer indult. Először 1991-ben Indianapolisban, ahol bronzérmes lett a csapattal (Lavinia Miloșovici, Cristina Bontaș, Mirela Pașca, Vanda Hădărean, Eugenia Popa), másodszor pedig 1992-ben Párizsban, ahol gerendán ezüst-, talajon pedig bronzérmet szerzett.

Az 1992. évi nyári olimpiai játékokon Barcelonában a csapattal (Lavinia Miloșovici, Gina Gogean, Cristina Bontaș, Vanda Hădărean, Mirela Pașca) ezüstérmet szerzett.

Visszavonulása után Visszavonulása után edzőként tevékenykedett, 1993-tól Olaszországban, Nuoróban. Férjezett, egy lány édesanyja.

Díjak, kitüntetések A Román Torna Szövetség 1989 és 1991 között minden évben beválasztotta az év tíz legjobb női sportolója közé.

1994-ben Kiváló Sportolói címmel tüntették ki.

Jegyzetek

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek Olimpiai érmesek listája tornában (nők)

Kategória:Román tornászok Kategória:Román nők Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Román olimpiai ezüstérmesek Kategória:Román tornaedzők Kategória:Emigráns románok Kategória:Dévaiak