Szávay Edit, névvariáns: Szávay Edith (Újpest, 1920. – Budapest, 1995. augusztus 23.) magyar grafikus, illusztrátor, tervezőszerkesztő, fotóriporter, Aranytoll-díjas újságíró.
Életútja Újpesten született. A Jaschik Álmos Szabadiskolájában kezdett komolyabban rajzzal foglalkozni. Családjával az ellenállási mozgalomban való részvételéért – 100 fogolytársával együtt – előbb a Margit körúti fegyházban, majd Sopronkőhidán raboskodott. Így emlékezett: Szávay Edit és szülei enyhébb ítéletben részesültek, s hosszas bujkálás után 1945 tavaszán érkeztek vissza Budapestre. Az albumot megtekintve Szőnyi István festőművész pártfogásába vette a tehetséges lányt. A Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként, 1949-ben diplomázott.Újpest, 1998. január 16. VI. évfolyam 1. szám. 5. oldal Megkésett megemlékezés Grafikusként legfontosabb műve a Sopronkőhida 1944 című művészeti album, mely az egykori, baloldali ellenálló, Szávay Edit grafikusművész szemével láttatja a sopronkőhidai „magyar királyi országos fegyintézet” rabjainak hétköznapjait. (A Kossuth Kiadó gondozásában 1994-ben jelent meg.) Érdekes tükre hazánk egyik legszömyűbb korszakának. Róder Lászlónak, az album lektorának gondolatai:
Számos gyermekkönyvet illusztrált. A legnépszerűbb és a legtöbb kiadást megért ezek közül Bodó Béla: Brumi-könyvek sorozata (Brumi Mackóvárosban, Brumi az iskolában, Brumi újabb kalandjai, Brumi a Balatonon, Brumi mint detektív). Grafikusként, fotósként több megyei lapban publikált (Petőfi Népe, Békés Megyei Népújság, Heves Megyei Népújság, Néplap, Dolgozók lapja, Somogyi Néplap, Pest Megyei Hírlap).
Fotósként, férjével: Rudnyánszky István újságíróval, műgyűjtővel hosszabb időt töltött Afrikában, Egyiptomban. Gyűjteményük jelentős része: afrikai néprajzi tárgyak – elsősorban üvegfestmények, dísz- és használati tárgyak – a Néprajzi Múzeumba kerültek. Szávay Edit tervezőszerkesztője volt a Nők Lapja című hetilapnak. Itt éveken át, hetente a Gyerekeknek című rovat meséit, verseit illusztrálta. Kedves rajzait a Dörmögő Dömötör kis olvasói is rendszeresen láthatták. Munkássága elismeréseként 1965-ben megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. 1991-ben a MÚOSZ Aranytoll díjában részesült.
Jegyzetek
Díjai, elismerései Munka Érdemrend ezüst fokozata (1965) Aranytoll (1991)
Publikációi
Petőfi Népe Békés Megyei Népújság Heves Megyei Népújság
Néplap Szolnok Megyei Néplap Dolgozók Lapja
Nógrád Pest Megyei Hírlap
Somogyi Néplap Új Szó Vasárnap (Családi Magazin)
Fontosabb műve Sopronkőhida 1944 (Szávay Edit 22 grafikája és 18 vázlata) (1994)
Diafilm Szávay Edit rajzaival: Hol lakik a Tűzkakas? (1982)
Fontosabb könyvillusztrációi
Teknős Péter: Mi leszel pajtás? (1953) Balázs Anna: Vadmadár (1955) Molnár Kata: Anyák születnek (1955) Kipling: Az elefántkölyök (1956) Elek István: Ünnep az erdőn (1956) Bodó Béla: Brumi Mackóvárosban (1956) Szépecske (Mesemondó kiskönyvtár) (1956) Felix Salten: Bambi (1957) Gárdonyi Géza: Móka meg a fia (1957) Pálfalvi Nándor: Májusi eső (1957)
Vajk Vera: A furfangos Csiga Zsiga (1959) Bodó Béla: Brumi újabb kalandjai (1959) Bodó Béla: Brumi az iskolában (1961) Mézkóstoló – Állatmesék (1961) Dr. Bencsáth Aladárné: Kisdiák, nagydiák a munkáscsaládban (1961) Bodó Béla: Brumi a Balatonon (1967) Bodó Béla: Brumi mint detektív (1970) Lipták Gábor: A soproni ötvös (1984) Lipták Gábor: A hajómalom kísértete (1985)
Források
Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-
Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Aranytoll díjasok Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Újpestiek