Ernyei László (Budapest, 1950. június 10. –) magyar harmonikaművész és -tanár, egyetemi adjunktus.
Életrajzi adatok
Az 1968-as Ki mit tud?-on tűnt fel, az addig inkább népi és esztrád hangszernek gondolt harmonikát a közönség és a zsűri meglepetésére klasszikus zenei zeneszerszámként bemutatva, orgonadarabok, Bach, Händel, Haydn művek előadásával. A középdöntő után méltatja a recenzens, egyediként és újszerűként: „Ernyei László harmonikaszólója színes és virtuóz művészi munka (…)”. „Bár Schiff András valóban jobb volt” – jegyzi meg.A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, a zenészvilág utólagos értékelésével. (Az Artisjus-méltatások között.)
Hangszerének nemcsak művészi, hanem műszaki-hangszerészi szempontból is alapos ismerője. A tévés vetélkedő fordulóira az érettségivel párhuzamosan készült, technikusi oklevelét a Kandó Kálmán Híradás- és Műszeripari Technikumban szerezte (1968). Első felsőfokú végzettségét (villamos üzemmérnök) 1972-ben ugyanott, az intézmény felsőfokú utódjában kapta (Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola, Gyengeáramú Kar).
Zenei képzettségét a Konzervatórium (akkori nevén Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola) növendékeként mélyítette el. (1969–72 között; csak zenei órákon kellett részt vennie, közismeretieken nem, mert érettségivel már rendelkezett. Főtárgyi tanára Lukács Dénes volt.)
Magyarországon akkor nem volt lehetőség felsőfokú harmonikaképzettséghez jutni. A weimari Hochschule für Musik Franz Liszt hallgatójaként folytatta tanulmányait, Irmgard Slota-Krieg növendékeként. Az 1977-ben megszerzett okleveles harmonikaművész és -tanár oklevél birtokában kezdte meg pedagógusi munkáját Budapesten. (Weimarban 1976–77-ben az említett főiskolán óraadó tanárként, a körzeti rádióban szerkesztőként működött.)
Tanítani volt iskolájában kezdett, az immár a Főiskola alá rendelt, és ennek megfelelően Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gyakorlóiskolája elnevezést kapott középfokú tanintézményben. 1977-től, 35 éven át vezette annak harmonika tanszakát.
Az alapfokú harmonikaképzésbe is bekapcsolódott, 1980-tól, a XIII. kerületi zeneiskola (Fischer Annie Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola) tanáraként.
Nevéhez fűződik a hangszer felsőfokú oktatásának elindítása Magyarországon. Erre múlhatatlanul szükség volt, mert hiánya az alsó és középfokú harmonikaoktatás fejlődését már akadályozta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének klasszikus harmonika tanszakát az 1984/85-ös tanévben hozta létre, és azóta is irányítja.2026-ban is. (Azzal a szervezeti változással, hogy a bolognai rendszer bevezetésével a tanárképzés intézeti elkülönülése megszűnt, és a cimbalomhoz stb. hasonlóan a harmonika zeneakadémiai főtárgyas hangszerré vált. A klasszikus harmonika tanszak pedig az Egyetem szervezeti struktúrájában a Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszéke szervezetében talált helyet.)
1997-től a második budapesti konzervatórium, a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola harmonika tanszakát is vezette, alap- és középfokon egyaránt tanítva (2015-ös nyugalomba vonulásáig).
Több szakmai oktatási anyag kidolgozása után a Minisztérium megbízásából, 1998-ban, irányításával készültek el a hangszer alap és középfokú tantervei, melyeket be is vezettek.
Tanítványai közül többen már maguk is zeneiskolai, konzervatóriumi tanárok, sokuk jelentős médiafigyelemhez is jutott, hazai és külföldi vetélkedők, versenyek révén. Említhetők (többek között) Berec Péter, Borsos Dominika, Deli Zsolt, Demeniv Mihály, Goján Szabolcs, Keresztes Sándor, Kéméndi Tamás, Nagy Torma Krisztina, Orosz Zoltán, Pagonyi András, Pataki Ádám, Sax Norbert, Szabó Ádám, Szász Szabolcs, Szatzker Zsanett.
Koncertező szólistaként és kamaraművészként rendszeres résztvevője a zenei életnek. Szívesen hívják színdarabokhoz, filmekhez közreműködőként. Több művet ő mutatott be (ősbemutatóként vagy magyarországi bemutatóként), így Bánkövi Gyula Accord(ion) concerto, Lebegés, és Elhagyott őrangyalok suttogása című darabjait, Sáry Bánk Elrejtett emlékét, Zarándy Ákos diplomakompozícióját (Las dos Fridas). Vic Nees Stella maris című énekkari művének bemutatásában pedig a harmonika szólam megszólaltatásával vett részt.
Szakmai közéleti tevékenysége 1994-től a Zenetanárok Társasága (ZETA) harmonika tagozatának vezetője, a betegsége miatt visszavonult Antal György helyébe lépve. A Parlando zenepedagógiai folyóirat tanácsadó-testületének tagja.
Érdemi szerepe volt az alapfokú művészeti iskolák számára, háromévenként rendezett, országos harmonikaversenyek rendszerének létrehozásában, az első hét verseny megszervezésében alkotó módon vett részt. Ezeket a megmérettetéseket, a többi tanulmányi versennyel együtt, az illetékes minisztérium1998–2006 Oktatási Minisztérium, 2006–2010 Oktatási és Kulturális Minisztérium, 2010–2012 Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2012–2022 EMMI, 2022– Belügyminisztérium hirdette meg, lebonyolításukra erre alkalmas zeneiskolák kaptak megbízást.
A fordulók a tanévekhez igazodtak: 1. Országos Zeneiskolai Harmonikaverseny (2002/2003), 2. Országos Zeneiskolai Harmonikaverseny (2005/2006), 3. Országos Harmonikaverseny Bogár István emlékére (2008/2009), 4. Országos Harmonikaverseny (2011/2012), 5. Országos Harmonikaverseny (2014/2015), 6. Országos Harmonikaverseny (2017/2018), 7. Országos Harmonikaverseny (2020/2021), 8. Országos Harmonikaverseny (2023/2024).
A ZETA országos zeneiskolai harmonikaversenyei (melyek szervezését ZETA-béli elődei évtizedes munkáját folytatva végzi) ezzel váltakozva, évente két vagy három alkalommal megtartott, inkább fesztiválszerű, munka- és gálahangversenyek. Tapasztalatszerzésre, a nyilvános szereplés gyakorlására, szakmai konzultációra teremtenek lehetőséget. Tanári zsűrik minősítései, nívódíjak és kiemelt nívódíjak révén ösztönöznek. (Téli és tavaszi fordulókkal, a nívódíjasok májusi hangversenyével.) Ebbe a sorozatba illeszkedik a 2016. évi „Harmonikával a világ körül” rendezvény is.
A nem iskolarendszerű képzés fórumain is jelen van. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre („Német Kör”) által szervezett Pécsi Harmonika Fesztiválon félnapos kurzust tartott, 2017. október 13-án. A fesztiválról a német nemzetiségi televíziós csatorna felvételt készített. Nem csak az oktatás, és nem csak a preklasszikusoktól a kortárs zenéig terjedő zenei világ fér az érdeklődési körébe. Például a Törökbálinti Német Önkormányzat fenntartásában működő, a népi hagyományokat és a kedvtelésből zenélést kultiváló Harmonika Klubban is többször vendégeskedett. (Hopka László ismertetője egy közös alkalomról, 2009 tavaszáról). Ernyei három tanítványával jelent meg (Szabó Ádám, Szabó Gergely, Ginter Tamás). Ugyancsak az ő meghívásával járó klubest meghívója 2018-ból.
Díjai, kitüntetései A Confederation Internationale des Accordionistes (C.I.A.) által adott „Honored Friend of the Accordion Awards” művészeti kitüntetés, 2005 Artisjus Zenei Alapítvány díja, 2007 Arany Katedra emlékplakett, 2008 Az Artisjus adományozta komolyzenei előadói díj, 2021 Tabányi Mihály-díj, 2022
Publikációi Kották
Tantervi dokumentumok
Folyóiratcikkek
Ernyei László: Beszámoló az I. Országos Zeneiskolai Harmonikaversenyről.
A ZETA Harmonika Tagozatának egykori (és örökös) vezetőjét utódja, Ernyei László búcsúztatta.
Koncertek, fellépések Közreműködés a következő zenekarok produkcióiban: a Magyar Állami Operaház Zenekara, Nemzeti Filharmonikusok, Budapesti Fesztiválzenekar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar, MÁV Szimfonikus Zenekar, az UMZE (Új Magyar Zene Egyesülete) kamarazenekara, Zuglói Filharmonikusok, Magyar Honvédség Légierő Zenekar, Szolnok. További részletek (szóló, kamara és zenekari alkalmakról is):
„Forrás estek” hangverseny a Zeneakadémia nagytermében, 1996. október 26. Az esemény előzetes meghirdető plakátja. A Francia est egyik műsorszáma volt Darius Milhaud műve, a Trió, Soltész Ágnes (hegedű), Rozmán Lajos (klarinét) és Ernyei László (harmonika) előadásában.
A Bartók Béla Szakközépiskola művésztanárainak hangversenye, 1997. december 3-án. Bruch, Castelnuovo-Tedesco, Gombás Pál, Kodály, Kovács Zoltán, Pachelbel, Schubert művei szólaltak meg. Ernyei Johann Pachelbel f-moll Chaconne-ját adta elő, nagy sikerrel.
A kert – Kortárs zenei est. (Szkéné Színház) Az előadás érdekessége volt, hogy a zenészek nem csak a szokványos hangszerüket szólaltatták meg, hanem – üvegharmonika-szerűen – (összesen nyolc) behangolt talpas poharat is. A műsorban Trajtler István darabjait mutatták be, a hangszeres közreműködők Trajtler István (cselló, kalimba, ütőhangszerek), Ernyei László (harmonika, üvegpohár), Páva Anna (zongora, üvegpohár), Olsvay Endre (üvegpohár, zongora), Juhász László (üvegpohár, ütőhangszerek) és Dukay Barnabás (harang) voltak. Látvány és mozgás Upor Péter és Molnár Ildikó. Hasonló jellegű műsor volt, egy évvel később, a Menü – Kortárs zenei est, ez is a Szkéné Színházban. (Bár üvegpoharak nélkül.) Ekkor Faragó Béla, Terry Riley és ugyancsak Trajtler István művei hangzottak el. Közreműködtek Ernyei László (harmonika), Olsvay Endre (hegedű, emberhang), Páva Anna (zongora), Trajtler István (cselló, szöveg), Szilágyi Lenke (film), Molnár Ildikó, Upor Péter (látvány).
Bánkövi Gyula Accord(ion) concerto című kompozíciója II. díjat nyert a Tribune Internationale des Compositeurs rádiós zeneszerző-fesztiválon. Az ősbemutatót 2002. május 29-én az Olasz Intézetben tartották. (Hangfelvétel: 2002. június.)
Darvas Ferenc szerzői estje. A közkedvelt komponista-zongorista az est előzeteseként: „Úgy 30 éve csinálok zenét színházak számára. Sok olyan mű született, melyet – jobb híján – daljátéknak nevezhetnénk, mert nem musical vagy zenés népszínmű, de mindegyikből egy kicsi, néha még az operára is emlékeztet. Ezekből adnánk elő most néhányat. Aki ezt kevesli, annak a ruhatárban még zenés fejszámoló-mutatványokat is bemutatok.” A műsor az urbánus műzene számtalan ágából merített: musical betétszámok, tánczene, operett, sanzon, színpadi dal, kuplé. Közreműködők: a szerző (zongora, melodika, ének), Ernyei László harmonika, Kérdő Gábor dob, Fesztbaum Béla, Szávai Viktória, Széles Tamás énekes-színészek.
Mészáros Melinda harmonikakoncertje Dunaújvárosban, 2004. áprilus 29-én. Megszólaltak kortárs, eredetileg harmonikára írt művek, így – többek közt – Bánkövi Gyula dunaújvárosi születésű, Erkel-díjas zeneszerző harmonikatriója, az Áttűnések is.A mű olasz címén is ismert: Dissoluzioni. A koncerten két vendég harmonikás működött közre, Ernyei László és Németh Gábor..
Bánkövi Gyula Lebegés (Floating) c. szólódarabjának ősbemutatója. A bírálat technikai részletmegoldásokat is dicsér (hanghajlítást, vibratót).
Szofia Gubajdulina In croce (A kereszten) című kamarakompozíciójának megszólaltatása (2005. május 4.). Csellón Onczay Csaba működött közre. Az eredetileg orgonára írt művet a szerző baján-átiratában szólaltatták meg.
Összeállítás Seiber Mátyás műveiből a Régi Zeneakadémián, 2005. október 9-én. A To Poetry – A költészethez című hanglemez anyagát mutatták be.
Inkább csak kedves, mint jelentős esemény. Rögtönzött fellépés egy finn népzenei bemutatkozáson. (2006. július 11., a Budavidéki Evangélikus Templomban.)
Bánkövi Gyula Elhagyott őrangyalok suttogása, kamaradarab (Fészek Művészklub, 2007. november 21.
Zarándy Ákos Las dos Fridas című operájának keresztmetszete, diplomakoncert, 2009. április 26. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Tihanyi László vezényelte.
Kortárs Zene a Trefort kertben – harmonikaest az ELTE BTK Zenei Tanszék és a Musica Nostra Alapítvány rendezésében (2011. február 23.)
Hangverseny – Gárdonyi Géza Színház, 2011. június 6. Ernyei László Weber Adagio és rondó és Sosztakovics Jazz-szvit, No.2 című művének előadásában vett részt, mindkettőben az Egri Szimfonikus Zenekar partnereként.