Scott McTominay (Lancaster, 1996. december 8.) skót válogatott labdarúgó, a Napoli középpályása.

Pályafutása Klubcsapatban Manchester United McTominay öt évesen lépett be a Manchester United akadémiájába. Pályafutása kezdeti szakaszában csatárt játszott, később Warren Joyce kezdte középpályásként szerepeltetni. 2013 júliusában írta alá első szerződését. A 2013-as és a 2015-ös évek között mindössze hét alkalommal játszott az U18-as csapatban kis termete végett, majd teljes egészében kihagyta a 2014-15-ös szezont, sérülései miatt. A 2015-16-os szezonban 11 alkalommal szerepelt az U19-es és U21-es csapatokban, a következő szezonban pedig 21 találkozón háromszor volt eredményes.

2017. április 30-án McTominayt nevezték a Swansea City elleni Premier League mérkőzésre. Május 7-én be is mutatkozhatott, csereként állt be az Arsenal elleni bajnokin. Május 21-én, a 2016-17-es szezon utolsó fordulójában kezdőként lépett pályára a Crystal Palace ellen.

A 2017-18-as szezon előtt nevezték a United amerikai turnéjára, július 30-án a Vålerenga Fotball elleni mérkőzésen Paul Pogba helyére állt be az első óra eltelte után, és tíz perccel később csapata harmadik gólját szerezte.

2023. október 7-én duplázott a Brentford ellen, góljait a 93. és a 97. percben szerezve, megnyerve találkozót csapatának 2–1-re. Csapata következő találkozóján is betalált, a Sheffield United elleni győztes találkozón. 2024. május 15-én 250. alkalommal lépett pályára a United mezében.

Napoli 2024. augusztus 30-án a Napolihoz igazolt, amely 30 millió eurót fizetett a játékjogáért. Első szezonjában kulcsfontosságú szerepet játszott a Napoli történetének negyedik bajnoki címében, azt követően, hogy az előző szezonban csak tizedikek voltak. Gólt szerzett a címet eldöntő bajnokin is, amely egyike volt 13 találatának az évadban. Megkapta a Serie A MVP-díját, és az Aranylabdára is jelölték. Az első skót Ally McCoist óta, aki szerepelt a díjra jelöltek listáján.

A válogatottban McTominay Angliában született, de skót származású, és kijelentette, hogy pályafutása során a skót színeket szeretné képviselni válogatott szinten. A skót ifjúsági válogatottakkal edzőtáborokban vett részt, de még nem lépett pályára egyik korosztályos válogatottban sem. 2018 márciusában bekerült a skót válogatott keretébe, amely Costa Ricával és Magyarországgal játszott felkészülési mérkőzést.MU: Mourinho kedvencét az angol és a skót kapitány is csábítja Március 23-án Costa Rica ellen bemutatkozott és kezdőként 58 percet játszott.Magyar–skót: McLeish győzni hozza csapatát Budapestre

A 2024-es Európa-bajnokság selejtezőin teljesítményei kiemelkedők voltak. 2023. március 25-én duplázott Ciprus ellen. Három nappal később ismét két gólt szerzett, ezúttal a Spanyolország elleni 2–0-s győzelem során. Ez volt a válogatott első győzelme az ibériai ország ellen, 1984 óta. 2023 júniusában ismét betalált, Grúzia ellen. Szeptemberben ismét gólt szerzett Ciprus ellen, illetve egy gólpasszt is adott a találkozón. Ezt követően csak Romelu Lukaku rendelkezett több góllal a selejtező-sorozatban. 2023. november 16-án ismét betalált Grúzia ellen.

Statisztika Klubcsapatban 2024. december 3-án frissítve.

KlubSzezonBajnokságFA-kupaLigakupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesen BajnokságGólokGólokGólokGólokGólokGólokManchester United2016–2017Premier League20000000—202017–2018130303040—2302018–2019162300030—2222019–2020274201071—3752020–20213244221110—4972021–2022301210050—3722022–2023241404171—3932023–2024327620050—43102024–2025200000001030Összesen178192451024231025529Napoli2024–2025Serie A341221———36132025–202612210—5300185Összesen461431—53005418Karrier összesen224332761024761030947

Válogatottban 2025. november 18-án frissítve. OrszágÉvPályára lépésGól20185020197020207020219120229020231072024113202593Összes6714

Gólok #DátumHelyszínEllenfélGólEredményKiírás12021. október 9.Hampden Park, Glasgow, Skócia3–23–22022-es világbajnokság-selejtező22023. március 25.Hampden Park, Glasgow, Skócia2–03–02024-es Európa-bajnokság-selejtező33–042023. március 28.Hampden Park, Glasgow, Skócia1–02–052–062023. június 20.Hampden Park, Glasgow, Skócia2–02–072023. szeptember 8.AEK Arena, Lárnaka, Ciprus1–03–082023. november 16.Borisz Paicsadze Stadion, Tbiliszi, Grúzia1–12–2

Sikerei, díjai Manchester United Angol ligakupa: 2022–2023 Angol kupagyőztes: 2023–2024

Napoli Serie A: 2024–2025

Egyéni elismerés Serie A – MVP: 2024–2025 Aranylabda-jelölt: 2025 Serie A – Az év játékosa: 2024–2025 Az év skót férfi labdarúgója: 2023 A hónap játékosa (Manchester United): 2019. szeptember, 2019. október, 2023. október Európa Liga – A szezon kerete: 2020–2021

Jegyzetek

Külső hivatkozások Profilja a ManUtd.com oldalon

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Skót labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói