A John Wick: 3. felvonás – Parabellum (eredeti cím: John Wick: Chapter 3 – Parabellum) 2019-ben bemutatott amerikai neo-noir akció-thriller, melyet Chad Stahelski rendezett és Derek Kolstad írt. Ez a közvetlen folytatása a 2017-ben bemutatott John Wick: 2. felvonás című filmnek és egyben a filmszéria harmadik része. Szereplők Keanu Reeves, Halle Berry, Mark Dacascos, Ian McShane, Lance Reddick, Laurence Fishburne és Anjelica HustonA film címe "Parabellum" magyar fordítása rendkívül hozzá nem értő volt. Az alkotók a főszereplő kiközösítése utáni, annak markáns küzdelmét, tulajdonképpen egy, egyedül vívott háborúját mutatják be. Ez annyit jelent hogy, "para bellum" vagyis az ismert közmondás, "si vis pacem, para bellum" második fele jelentése. Ami annyit jelent, hogy "készülj a háborúra" És ez jelenik meg a filmben.

Az Amerikai Egyesült Államokban 2019. május 17-én mutatták be, míg Magyarországon egy nappal h A cím magyar fordításában mindössze egy kis szünetet kellett volna hagyni a két szó között, nagyon minimális latinos kiejtéssel, és egyből egy autentikus címet hall a néző. amarabb szinkronizálva, május 16-án a Freeman Film forgalmazásában.

A film pozitív véleményeket kapott az értékelőktől, dicsérve a koreográfiát, a vizuális stílust és Reeves teljesítményét. A Metacritic oldalán a film értékelése 74% a 100-ból, ami 49 véleményen alapul. A Rotten Tomatoeson a John Wick: 3. felvonás – Parabellum 88%-os minősítést kapott, 217 értékelés alapján. A film bevételi szempontból jelenleg 252 millió dolláros bevételnél tart.

A történet középpontjában az ex-bérgyilkos John Wick, akire 14 millió dolláros vérdíjat tűz ki az alvilág, mert megszegett egy szigorú szabályt.

Cselekmény

John Wick egykori bérgyilkos (Keanu Reeves) magasan kijelölt célponttá vált, Manhattanben menekül kutyájával. A New York-i Continental Hotel területén tiltott és kiközösítéssel szankcionált gyilkosságot követett el, melynek eredményeképpen a "Felső Kör" kiközösítette és büntetésül 14 millió dolláros vérdíjat tűzött ki rá. Bérgyilkosok elől menekülve John eléri a New York-i közkönyvtárat és egy titkos könyvből némi érméhez és egy kereszttel ellátott nyaklánchoz jut. Megkeresi az Igazgatót, egy nőt a múltjából, aki elfogadja a nyakláncot, mint egy „jegyet” a biztonságos áthaladásához a marokkói Casablancába.

Eközben egy magas rangú Ítélethozó találkozik a Continental Hotel vezetőjével, Winstonnal (Ian McShane) és a hajléktalan gyilkosok vezetőjével, a Királlyal (Laurence Fishburne). Az Ítélethozó mindkettejüket figyelmezteti; hét napot kapnak arra, hogy rendezzék ügyeiket, utána a helyüket más fogja átvenni, mivel valamilyen módon (például azzal, hogy nem ölték meg) segítették Johnt a száműzetése alatt.

Casablancában John találkozik az egyik korábbi barátjával és mostanra a casablancai Continental vezetőjével, Szófiával (Halle Berry). Megmutatja neki az érméjét, amely megszakíthatatlan ígéretet jelent a bérgyilkosok között; Szófia egy utolsó szívességet tesz neki. Útmutatást kap, hogy eljusson Elderhez, a Felső Kör kiemelt rangú tagjához, akitől a vérdíj lemondását szeretné kérni. Szófia előtte korábbi főnökéhez, egy Berrada nevű bérgyilkoshoz vezeti, aki elmondja Johnnak, hogy a sivatagban vándorolva úgy találhatja meg Eldert, amikor már nem tud tovább menni. Ezen információért cserébe a férfi Szófia egyik kutyáját kéri; amikor Szófia megtagadja, lelövi az egyiket. Szófia dühében lelövi Berradát, majd ő és John kiharcolják magukat Kasbahból és a sivatagba menekülnek. Miután Szófia teljesítette az érme általi kötelezettségét, Johnt otthagyja a sivatagban. John vándorol, amíg összeesik a kimerültségtől, de Elder egyik embere rátalál.

John elmagyarázza neki, hogy szeretne néhai feleségére emlékezni, ameddig csak él. Elder amnesztiát kínál John számára, de cserébe végeznie kell Winstonnal és a haláláig a Felső Körnek kell dolgoznia. Elkötelezettségének bemutatására John levágja a gyűrűs ujját és a gyűrűt átadja Eldernek.

Eközben az Ítélethozó felbérel egy Zero (Mark Dacascos) nevű bérgyilkost és bandáját, hogy érvényesítse a Felső Kör akaratát. Zero segítségével az Ítélethozó az Igazgatót és a Királyt is megtalálja. Bűnbocsájtás gyanánt mindkettejüket súlyosan megsebzi, a Királyt majdnem végzetesen.

John visszatér New Yorkba, ahol Zero és emberei folytatják a vadászatot ellene, de sikerül elmenekülnie a Continentalhoz és menedékhez jutni. Találkozik Winstonnal, aki arra ösztönzi Johnt, hogy ne haljon meg gyilkosként, hanem olyan emberként, aki szerette és szeretni fogja a feleségét.

Megérkezik az Ítélethozó, ám Winston nem hajlandó lemondani a hotelről, John pedig nem hajlandó megölni Winstont.

Ennek következtében az Ítélethozó dekonszekrálja a Continentalt "szentetlenítés" státusszal, ezzel lehetővé téve a bérgyilkosok számára az épületben történő végrehajtást. Értesíti Zerót és az ő embereit, majd segítséget kér a Felső Körnél dolgozó kommandós csoporttól. A hotel portása, Charon (Lance Reddick) segítségével John különböző fegyverekkel szerelkezik fel, és védi a Continentalt a katonáktól, mielőtt Zeróval és embereivel szembesülne. Johnnak sikerül leküzdenie a bandát, végül harcolni kezd Zeróval és megöli egy karddal.

Az Ítélethozó tárgyalni kezd Winstonnal, aki a lázadást „erős showként” magyarázza, ezzel bűnbánatot adva a Felső Körnek. John megérkezik, és amikor az Ítélethozó azonosítja őt, mint fenyegetést, Winston többször lelövi, John lezuhan a Hotel tetejéről egyenesen az utcára. A Continental visszatér működéshez, de az Ítélethozó tájékoztatja Winstont arról, hogy John holtteste eltűnt, így továbbra is fenyegetés marad. Eközben a súlyosan megsebesült John Wicket egy bevásárlókocsiban elszállítják az erősen megsebzett Király elé, aki azt mondja Johnnak, hogy dühös a Felső Körre. Azt kérdezi Johntól, ugyanígy érzi-e magát, mire John így válaszol: "Igen!".

Szereplők SzereplőSzínészMagyar hangSzerep Jonathan "John" Wick Keanu Reeves László Zsolt Rémkirályként ismert ex-bérgyilkos, akire 14 millió dolláros vérdíjat tűztek ki Winston Ian McShane Mihályi Győző A New York-i Continental Hotel tulajdonosa és vezetője, aki John Wickre vérdíjat tűzött ki, de egy órás előnyt ad neki a menekülésre Zero Mark Dacascos Laklóth Aladár Az Ítélethozó által felbérelt japán bérgyilkos Király Laurence Fishburne Schneider Zoltán A New York-i hajléktalan koldusok és bérgyilkosok vezetője Az Ítélethozó Asia Kate Dillon Bánfalvi Eszter A Magas Tábla legfelsőbb tagja Sofia Halle Berry Pikali Gerda Bérgyilkos és John Wick közeli barátja Charon Lance Reddick Betz István A New York-i Continental Hotel portása Igazgató Anjelica Huston Andresz Kati A Ruska Roma tagja és John Wick védője Tikk-Takk férfi Jason Mantzoukas A Király egyik embere Adminisztrátor Robin Lord Taylor A Magas Tábla egyik tagja Berrada Jerome Flynn Debreczeny Csaba Marokkói gyilkos, korábbi hoteligazgató Doktor Randall Duk Kim Konrád Antal John segítőkész orvosa További szereplők Saïd Taghmaoui, Tobias Segal, Boban Marjanović, Arjon Bashiri, Yayan Ruhian, Cecep Arif Rahman, Tiger Chen, Vladimir és Vlado Mihailov, Danish Bhatt és Candace M. Smith

Filmkészítés

2016 októberében Chad Stahelski, aki a két korábbi filmet is rendezte, kijelentette, hogy munkálatok alatt van a John Wick sorozat harmadik része, és 2017 júniusában arról számoltak be, hogy Derek Kolstad, aki a két korábbi filmet írta, visszatér forgatókönyvíróként. Később kiderült, hogy Ian McShane, Laurence Fishburne és Lance Reddick a korábbi John Wick filmekből visszatérnek szerepükhöz. 2018 májusában Halle Berry, Anjelica Huston, Asia Kate Dillon, Mark Dacascos, Jason Mantzoukas, Yayan Ruhian, Cecep Arif Rahman és Tiger Hu Chen csatlakoztak a szereplőgárdához. 2018 novemberében Said Taghmaoui megerősítette részvételét a filmben.

Folytatás A rendező, Chad Stahelski bejelentette, hogy a 3. rész sikeres bevételei révén, minden bizonnyal elkészítik a „4. felvonás”-t is. A 4. rész bemutatóját 2022. május 21.-re tűzték ki.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2019 filmjei Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Amerikai neo-noir filmek Kategória:Summit Entertainment-filmek Kategória:Marokkóban játszódó filmek Kategória:Bérgyilkosság témájú filmek