Kivifélék

bélyegkép|jobbra|263px|A tojó és tojása

A kivifélék (Apterygidae) a madarak osztályának struccalakúak (Struthioniformes) rendjébe tartozó család. Egy nem és öt faj tartozik a családba.

Elterjedésük Új-Zéland szigetein élnek, és erősen veszélyeztetettek. A kivi Új-Zéland nemzeti szimbóluma.

Megjelenésük A kivifélék röpképtelen madarak, példányaik kifejlett állapotban 1–4 kg tömegűek, magasságuk pedig 35–65 cm között változik (a tojók nagyobbak, mint a hímek). Nincs szárnyuk, hosszú, vékony csőrük van, és kültakarójuk a madarak tollazata helyett inkább az emlősök szőrzetére emlékeztet.

Életmódjuk A kivifélék éjszakai madarak: a nappalokat az üregük mélyén töltik, éjjel pedig az erdők, bozótos területek talajában lakó lárvákkal, rovarokkal, puhatestűekkel táplálkoznak. Életmódjuk megfelel a más földrészeken élő talajlakó éjszakai emlősök életmódjának (például a sünök).

Ez azért alakult így, mert Új-Zéland szigetei már a mezozoikum vége felé (kb. 80 millió évvel ezelőtt) elszigetelődtek más földrészektől, így a később kialakuló emlősök nem juthattak el hozzájuk (néhány denevérfaj kivételével, de idővel – a ragadozók hiánya miatt – azok is feladták repülő életmódjukat). Végső soron tehát lemeztektonikai okok miatt alakult ki Új-Zéland szigetein a különleges, madarakból álló fauna.

Szaporodásuk A kivifélék példányai monogám hím-nőstény kapcsolatokban élnek, amely élethosszig tart. A madarak élettartama egyébként meglepően hosszú: néhány tíz év. A kivifélék jellegzetes K-stratégisták: ez azt jelenti, hogy viszonylag hosszú ideig élnek, kevés utódot nevelnek fel és populációik viszonylag stabilak.

Ennek megfelelően a tojók egy alkalommal (a déli félteke szerinti tavasszal) 1 tojást raknak le a kb. 1 méter hosszú üregük végében. A tojás hatalmas méretű: tömege a tojó testtömegének 20-25%-a. Érdekes módon a tojáson legtöbbször a hím kotlik, mintegy 2 hónapon keresztül. A hímeknek erre a célra speciális költőtasakjuk alakult ki. Tojásaikat csak éjjel, a táplálkozásuk idejére hagyják magukra.

Rendszerezésük A család az alábbi nemet és fajokat foglalja magában:

Apteryx (Shaw 1813) – 5 faj barna kivi vagy csíkos kivi (Apteryx australis) északi-szigeti barna kivi (Apteryx mantelli) okaritói barna kivi (Apteryx rowi) kis foltos kivi vagy kis kivi (Apteryx owenii) nagy foltos kivi vagy nagy kivi (Apteryx haastii)

Helyzetük Távoli múlt DNS vizsgálatok alapján a kivifélék legközelebbi rokonai nem a már kipusztított moafélék, hanem az Ausztráliában élő emufélék. Ebből az következik, hogy első példányaik a moafélék megjelenése után jelenhettek meg Új-Zélandon. Az ember (a mai maorik őseinek) megjelenéséig (kb. 13. század) Új-Zéland a madarak paradicsoma volt.

A maorik néhány évtized alatt kipusztították a nagy testű, röpképtelen moafélék összes faját a szigetekről, valamint ennek a madárvilágnak a csúcsragadozóját, a hatalmasra megnövő Haast-féle sast. A kiviket ekkoriban feltehetően viszonylag kis testük és éjszakai életmódjuk mentette meg a kipusztulástól, valamint a maorik kezdetleges környezetvédelme, amivel a szigetek egyes területeit „védetté” nyilvánították (az ilyen területeken tilos volt mindenféle vadászat).

Közelmúlt és jelen Példányszámaik akkor indultak további csökkenésnek, amikor a 19. században európai telepesek költöztek a szigetekre, és számos eurázsiai állatfajt (házi- és vadállatokat, tudatosan és véletlenül) hurcoltak be magukkal, amivel alaposan felborították a szigetek ökológiai egyensúlyát. Az akkori emberek (mai szemmel nézve) felelőtlenséggel határos gondatlansága elképesztő volt: például amikor a betelepített nyulak (ragadozók híján) nagymértékben elszaporodtak, az irtásukra hermelineket, görényeket telepítettek be, ezek viszont inkább a könnyebb prédának számító, korábban ragadozót egyáltalán nem ismerő őshonos madárfajokra „kaptak rá”, sokukat teljesen kipusztítva. Ezért ma Új-Zéland erdei csendesek.

Bár egy kifejlett kivit (elég harcias madarak) csak egy nagyobb testű kutya tud megölni (ami gyakran be is következik), a leginkább veszélyeztetettek a fiatal példányok. A hermelinek, macskák és egyéb kisragadozók számára ők könnyű prédát jelentenek. A patkányok esetenként a madarak tojásait falják fel. Egyes példányok lábát pedig a más kisállatoknak kitett lábcsapdák szakítják le. A helyzetet súlyosbítja, hogy minden egyes példány halála 2-3 másikét is jelenti (többek között a fészekaljét). A fentiek eredményeképpen a kivik száma jelenleg egyenletesen csökken, az egyes populációik pedig földrajztudományilag elszigetelődtek egymástól.

Jövő A jelenlegi tendenciákat tekintve a kivik elindultak azon az úton, amelyet a moafélék jártak végig: vagyis a jövőjük nagyon bizonytalan, valószínűleg nem érik meg a következő évszázadot. Megmentésükkel főleg kis költségvetésű öntevékeny civil szervezetek foglalkoznak, amelyek céljai elsősorban a következők:

a lakosság felvilágosítása arról, hogy napközben elkódorgó, éjjelre kimaradó háziállataik potenciális veszélyt jelentenek a kivikre; a sérült és fiatal példányok biztos helyen való nevelése; egyes területeken, főleg az Új-Zéland körüli kis szigeteken a kisragadozók irtása ill. befogása: „kisragadozómentes” területek létrehozása érdekében. Ha a kivik fennmaradnak, akkor minden bizonnyal az ilyen szigeteken lelhetnek utolsó menedékre.

Források

ITIS szerinti rendszerbesorolásuk

További információk Képek az interneten a családba tartozó fajokról

Kategória:Struccalakúak Kategória:Madárcsaládok

Kategória:A 19. században leírt állatcsaládok