Az Amerika című dal az Első Emelet (a lemezborítón I. Emelet) 1983-ban megjelent első kislemeze, melynek stílusa erősen tükrözi a 80-as évek New Wave stílusát, pörgős, szintetizátoros, akkor divatos hangzásával.

A zenekar kezdeti stílusa valahol a német punk és újhullám hatásainak jegyeit hordozzák. A dalban Cser György énekel, a kislemez felvételen is ő hallható, azonban az 1984-ben megjelent első stúdióalbumon, mely az Első Emelet 1 címet kapta, az újra hangszerelt változatban már Kiki közreműködik, és az új változat is visszafogottabb, kevésbé erős hangszerelésű. A dalokat az LGM stúdióban rögzítették.

A kislemezen szereplő Noteszember című dal szinte hasonló sikereket tudhat magáénak, az 1984-ben megjelent Top 15 című válogatáslemezre is felkerült,https://www.discogs.com/Various-Top-15/release/1751605 azonban egyik Emelet-albumon sem szerepel.

Története

A zenekarnak két különböző korszaka van, melynek első része igen rövid ideig (1982–1983) tartott, amikor Cser György volt az énekes, aki 1983 telén kiszállt a csapatból a belső feszültségek miatt. Helyére Patkó Béla (Kiki) került, majd ekkoriban került be Szentmihályi Gábor is, így kialakult a későbbi klasszikus felállás.http://beatkorszak.blog.hu/2017/10/29/_ez_az_az_orszag_ahol_minden_kaphato

A kislemez borítója a Budapesti Vidám Parkban készült, a rakéta nevű játék előtt. Mögötte a ciklon hullámvasút látható. A kislemez borító hátoldalán egy keresztrejtvény található, melynek megfejtése a zenekar tagjainak nevét adja ki.

Megjelenések

7" Magyarország START SPS 70583https://www.discogs.com/I-Emelet-Amerika/release/4054097 A – Amerika – 3:41 B – Noteszember – 2:16

Slágerlista

Slágerlista (1984) szeptemberLegmagasabb helyezés Ifjúsági Magazinhttp://www.c3.hu/scripta/beszelo/99/04/16im.htm4

A zenekar tagjai 1982-1983 Cser György Kisszabó Gábor Bogdán Csaba Rausch Ferenc Berkes Gábor Tereh István

További információk Nézd meg az eredeti klipet a YouTube-onhttps://www.youtube.com/watch?v=2be4r7I8ryU 1985-ös koncertfelvételhttps://www.youtube.com/watch?v=pKagGcovY6E "Ez az az ország, ahol minden kapható". A korai Első Emelet a Neue Deutsche Welle és az újromantika között, Beatkorszak-blog: http://beatkorszak.blog.hu/2017/10/29/_ez_az_az_orszag_ahol_minden_kaphato

Jegyzetek

Kategória:1983 kislemezei