Lukács evangéliuma

thumb|right|220px|Lukács evangélista egy 10. századi bizánci kódex miniatúráján

A Lukács evangéliuma az Újszövetség harmadik könyve, a négy kanonikus evangélium egyike. Máté és Márk evangéliumával együtt a szinoptikus evangéliumok közé tartozik. Terjedelmét tekintve a négy evangélium közül a leghosszabb, és nyelvi-stilisztikai megformáltsága miatt gyakran a legirodalmibb szinoptikus evangéliumként tárgyalják. A könyv a Lukács–Cselekedetek néven emlegetett kétkötetes mű első része; második része Az apostolok cselekedetei. Mindkét irat Teofilushoz szól, és a szerző a keresztény tanítás megbízhatóságát kívánja bemutatni (Lk 1,1–4; ApCsel 1,1–2).Robert J. Karris O.F.M.: „Evangélium Lukács szerint”, in: Jeromos bibliakommentár, Lukács-evangéliumhoz írt bevezetés és kommentár, 1–11.

A szerző nem adja meg a nevét az evangéliumban. A könyv címét, és így a szerző nevét, Lukácsot, később adták hozzá. Ez a cím a szerzőt tárzusi Pál útitársaként azonosítja. Bár ez bizonytalan, az egyszerűség kedvéért a harmadik evangélium szerzőjét az egzegetikai irodalomban Lukácsnak nevezik. A koiné görög nyelv folyékony ismerete hellenisztikus műveltségű szerzőként azonosítja.

Lukács evangéliuma a szinoptikus hagyományon belül különösen nagy teret ad Jézus gyermekségtörténetének, a jeruzsálemi útnak, az imádságnak, a Szentlélek működésének, a szegényeknek, a nőknek, a szamaritánusoknak és a bűnösök megtérésének. Csak Lukácsnál olvasható több ismert példabeszéd, köztük az irgalmas szamaritánus példázata, a tékozló fiú példázata, a farizeus és a vámos példabeszéde, valamint a gazdag ember és Lázár története. Az evangélium teológiájában Jézus a világ Üdvözítője, aki Izrael ígéreteinek beteljesítőjeként minden népnek megnyitja az üdvösség útját.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez. Szent István Társulat, Budapest, 1995, Lukács evangéliumáról szóló fejezet.Előd István: Katolikus dogmatika, Jézus istenségéről és a szinoptikusokról szóló rész. A szerző már meglévő forrásokat használt; Márk evangéliuma mellett a többségi mai egzegetikai vélemény szerint hozzáfért a Mondások evangéliumához is. Az evangélium szövegének több mint egyharmada viszont csak itt jelenik meg.

A keresztény hagyomány a művet Lukácsnak tulajdonítja.Kol 4,14; Filem 24; 2Tim 4,11 A modern bibliakutatásban is széles körben elfogadott, hogy az evangélium és az Apostolok cselekedetei ugyanattól a szerzőtől származik; az viszont jóval vitatottabb, hogy ez a szerző azonosítható-e közvetlenül Pál leveleiben említett Lukáccsal. A modern kori Biblia-kutatók többsége valószínűtlennek tartja, hogy a szerző Lukács, Pál útitársa lett volna, kiemelve több ellentmondást az Apostolok cselekedetei és Pál levelei között. A keletkezés idejét a legtöbb mai bibliatudós Kr. u. 80–90 közötti időszakra teszi Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, Lukács datálásáról szóló rész.Karris: „Evangélium Lukács szerint”, bevezetés, 2–3.Charlesworth, James H. (2008). The Historical Jesus: An Essential Guide. Abingdon Press. . és bizonyítékok vannak arra, hogy ezen evangéliumot még a 2. században is átdolgozták.Perkins, Pheme (2009). Introduction to the Synoptic Gospels. Eerdmans. .

Szerzőség, keletkezési hely és idő

A Lukács–Cselekedetek egysége

Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei ugyanannak a kétkötetes műnek a két részeként értelmezhető. Mindkettő Teofilusnak szól, az ApCsel kezdete pedig visszautal az „első könyvre”, amely Jézus tetteit és tanítását beszélte el kezdettől a mennybemenetelig (ApCsel 1,1–2). A két irat nyelvi, szerkezeti és teológiai rokonsága is erős: mindkettőben meghatározó Jeruzsálem szerepe, a Szentlélek működése, az imádság, a tanúságtétel, az ígéret és beteljesedés motívuma, valamint az üdvösség egyetemes kiterjedése.Mócsy Imre S.J.: Az evangéliumok hitelessége, Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei egységéről szóló rész.

A kétkötetes szerkezet teológiai iránya is jól kirajzolódik. Az evangélium Jézus útját Galileából Jeruzsálembe vezeti, az Apostolok cselekedetei pedig az egyház útját Jeruzsálemből Rómáig, illetve „a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). A földrajzi mozgás nem puszta útleírás: Lukácsnál a helyek az üdvtörténet rendjében kapnak szerepet. Jeruzsálem az ígéret, a templom, a szenvedés, a feltámadás és a Lélek ígéretének városa; Róma pedig annak a tágabb világnak a jelképe, amelyhez a keresztény igehirdetés eljut.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, a Lukács–Cselekedetek üdvtörténeti földrajzáról szóló rész.

Ősegyházi tanúságok

Az evangélium szövege nem nevezi meg a szerzőt. A „Lukács szerint” (görögül: kata Loukan) cím a kézirati és egyházi hagyományban rögzült. A 2. századtól több egyházi forrás Lukácsnak tulajdonítja a harmadik evangéliumot: a Muratori-töredék, az antimarkionita előszó, Ireneusz, Tertullianus, Órigenész, Euszebiosz és Jeromos egyaránt Lukácshoz kapcsolja a művet.Karris: „Evangélium Lukács szerint”, bevezetés, 2.

Az azonosítás újszövetségi alapja az a Lukács, akit Pál levelei említenek. A Kol 4,14 „szeretett orvosnak” nevezi, a Filem 24 Pál munkatársai között sorolja fel, a 2Tim 4,11 pedig azt mondja: „egyedül Lukács van velem”. Az Apostolok cselekedeteiben több szakasz első személy többes számban beszél az utazásokról („mi-szakaszok”: ApCsel 16,10–17; 20,5–15; 21,1–18; 27,1–28,16). Ezeket a hagyományos értelmezés a szerző személyes részvételének nyomaként olvasta; más magyarázatok utazási forrás vagy irodalmi eljárás használatát feltételezik.Joseph A. Fitzmyer: The Gospel According to Luke I–IX, Anchor Bible 28. Doubleday, Garden City, 1981, bevezetés; vö. Karris: „Evangélium Lukács szerint”, bevezetés, 2–3.

A hagyomány Lukácsot gyakran szíriai, antiókhiai származású pogánykeresztényként mutatja be. Euszebiosz Antiókhiához kapcsolja, a későbbi keleti és nyugati egyházi emlékezet pedig orvosként, evangélistaként és a Szűzanya képmásának festőjeként is tisztelte. Ezek az adatok elsősorban a Lukács evangélista személyéről szóló hagyományhoz tartoznak; az evangélium keletkezésének kérdését önmagukban nem döntik el.Magyar Katolikus Lexikon: „Lukács, Szt”; vö. Euszebiosz: Historia ecclesiastica III,4,6.

Modern kutatási kérdések

A mai bibliatudomány általában külön kezeli a szerző egyházi azonosítását és a szöveg belső vizsgálatát. Az evangélium és az Apostolok cselekedetei közös szerzősége erős álláspont, de az nem minden kutató szerint bizonyítható, hogy a szerző azonos lenne Pál Kol 4,14-ben említett munkatársával. Az ellenvetések között szerepel, hogy az Apostolok cselekedetei több ponton más hangsúlyokkal beszél Pálról, mint a hiteles páli levelek; ilyen kérdés például a törvény, a jeruzsálemi közösség vagy Pál apostoli önértelmezésének bemutatása.Raymond E. Brown: An Introduction to the New Testament. Doubleday, New York, 1997, 267–286.; Bart D. Ehrman: The New Testament: A Historical Introduction to the Early Christian Writings. Oxford University Press, New York, 2000, 263–265.

Ezek az eltérések azonban nem szükségképpen zárják ki a hagyományos azonosítást. A mű célja nem Pál leveleinek kommentálása, hanem Jézus és az ősegyház történetének üdvtörténeti elbeszélése. Katolikus és több protestáns szerző szerint a különbségek magyarázhatók műfaji, teológiai és történetírói szempontokkal. Farkasfalvy Dénes például azzal számol, hogy Lukács a páli levelek későbbi összegyűjtése és általános használata előtt írhatott; Robert J. Karris pedig elfogadhatónak tartja a hagyományt, miközben megkülönbözteti az abból és az Újszövetségből levezethető adatokat.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, a Lukács–Cselekedetek és Pál levelei viszonyáról szóló rész.Karris: „Evangélium Lukács szerint”, bevezetés, 2.

A „Lukács, az orvos” hagyományt régebben azzal is próbálták igazolni, hogy a harmadik evangélium és az Apostolok cselekedetei több orvosi kifejezést használ. W. K. Hobart 19. századi munkája ezt részletesen védte. Henry J. Cadbury későbbi vizsgálata viszont kimutatta, hogy a hivatkozott szavak jelentős része a kor művelt görög nyelvében is előfordult, és nem tekinthető szűken orvosi szaknyelvnek. Ezért az orvosi szókincs nem döntő érv a szerzőség mellett, de nem is cáfolja a hagyományt.W. K. Hobart: The Medical Language of St. Luke. Dublin, 1882.; Henry J. Cadbury: The Style and Literary Method of Luke. Harvard University Press, Cambridge, 1920; Karris: „Evangélium Lukács szerint”, bevezetés, 2.

A pádovai Lukács-ereklyével kapcsolatban végzett modern természettudományos vizsgálatok a Lukács evangélista kultusz- és ereklyetörténetéhez tartoznak. Ezek történeti érdekességek, de nem alkalmasak az evangélium szerzőjének azonosítására.

Keletkezési idő

A keletkezési időre több elmélet létezik. A mai történeti-kritikai magyarázatok jelentős része Lukács evangéliumát Kr. u. 80–85 körülre vagy tágabban a 70–90 közötti időszakra teszi. Az érvek között szerepel, hogy Lukács valószínűleg ismerte Márk evangéliumát, amelyet sokan a 60-as évek végére vagy 70 körülre datálnak. A Lk 21 Jeruzsálem pusztulásáról szóló leírását több kutató a Kr. u. 70 utáni történeti visszatekintés jeleként értelmezi. Ugyanakkor Lukács–Cselekedetek nem tükröz olyan fejlett egyház–zsinagóga-szakadást vagy Domitianus-kori üldözési helyzetet, amely a 90-es évek vége vagy a 2. század eleje mellett szólna.Karris: „Evangélium Lukács szerint”, bevezetés, 3.Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, Lukács datálásáról szóló rész.

Korábbi datálások is léteznek. A hagyományos érvelés szerint az Apostolok cselekedetei Pál római fogságával zárul, nem említi Pál és Péter vértanúságát, sem Jeruzsálem 70-es pusztulását; ebből egyes szerzők 62 körüli vagy 60-as évekbeli keletkezést valószínűsítenek. A Pápai Biblikus Bizottság 1912. június 26-ai válasza a Márk- és Lukács-evangélium hagyományos szerzőségi és datálási álláspontját védte, és kimondta, hogy Lukács evangéliuma megelőzi az Apostolok cselekedeteit. A Bizottság 1913. június 12-i külön döntése már az Apostolok cselekedeteinek szerzőségével, összeállítási idejével és történeti hitelességével foglalkozott.Denzinger–Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, 3568–3578, különösen 3574–3576; továbbá 3581–3590. A mai katolikus egzegézisben e döntések történeti jelentősége megmarad, de a részletes datálási kérdésekben a szakirodalom több megoldással számol.

A 2. századi átdolgozás elmélete önmagában nem azonos a mai fősodorral. Marcion a 2. század közepén egy rövidített Lukács-szöveget használt, de az óegyházi szerzők — különösen Tertullianus és Ireneusz — ezt nem eredetinek, hanem megcsonkított változatnak tekintették. A tény, hogy Marcion már Lukács evangéliumát választotta ki saját kánonjába, inkább azt mutatja, hogy a könyv a 2. század első felére ismert és tekintélyes irat volt.Tertullianus: Adversus Marcionem IV; Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, Marcion és Lukács evangéliumának kánontörténeti szerepéről szóló rész.

Keletkezési hely

A keletkezési hely nem állapítható meg bizonyossággal. Az ókori hagyomány több helyet említ, köztük Akháját, Rómát, Bithíniát és Antiókhiát. Euszebiosz Antiókhiához köti Lukács személyét; ez azonban elsősorban az evangélista életrajzi hagyományára vonatkozik, és nem önmagában bizonyítja az evangélium keletkezési helyét. Több mai szerző Szíriát, különösen Antiókhiát tartja valószínűnek, mert a Lukács–Cselekedetek jól ismeri a hellén városi kultúrát, a zsidó diaszpóra világát, valamint a zsidó- és pogánykeresztények közti missziós kérdéseket. Antiókhia az 1. században a Római Birodalom egyik legnagyobb városa volt, jelentős zsidó közösséggel és korai keresztény jelenléttel.Karris: „Evangélium Lukács szerint”, bevezetés, 2–5.; Farkasfalvy Dénes: Bevezetés az újszövetségi Szentírás könyveihez, Lukács származásáról és a keletkezési helyről szóló rész.