A 2018-as Giro d’Italia volt a háromhetes olasz kerékpáros körversenyének 101. kiírása. A verseny Izrael fővárosában, Jeruzsálemben rajtolt május 4-én és május 27-én Rómában ért véget.

A címvédő Tom Dumoulin volt, aki ebben az évben is az esélyesek között volt többek között Chris Froome, Fabio Aru és Thibaut Pinot mellett.

A győztes végül Chris Froome lett, aki a 19. szakaszon aratott domináns győzelmével vette át a rózsaszín trikót Simon Yatestől, aki azt a 6. szakasz óta viselte. A második helyen 1 percnél is kevesebb hátránnyal az egy évvel ezelőtti győztes Tom Dumoulin végzett. A harmadik helyért – és egyben a fehér trikóért – még az utolsó hegyi szakaszon is ádáz küzdelem folyt Miguel Ángel López és Richard Carapaz között, amit végül a kolumbiai nyert meg. A további esélyesek közül Domenico Pozzovivo az 5., Simon Yates a 21. helyen végzett, az utolsó szakaszig dobogós helyen álló Thibaut Pinot pedig az utolsó előtti szakaszon adta fel a viadalt.

Froome ezzel a győzelmével egyszerre volt címvédő az olasz, a francia és a spanyol körversenyeken.

Részt vevő csapatok A versenyen 22 csapat képviseli magát 176 versenyzővel.

World Tour csapatok

AG2R La Mondiale Astana Bahrain–Merida BMC Racing Team Bora–Hansgrohe EF Education First–Drapac p/b Cannondale

Groupama–FDJ Katyusa–Alpecin Lotto Soudal Mitchelton–Scott Movistar Team Quick Step Floors

Team Dimension Data Team Lotto NL–Jumbo Team Sky Team Sunweb Trek–Segafredo UAE Team Emirates

Pro-kontinentális csapatok

Bardiani–CSF Wilier Triestina–Selle Italia

Androni–Sidermec–Bottecchia

Israel Cycling Academy

Szakaszok Szakasz Dátum Rajt Cél Táv Domborzat Győztes 1. május 4. Jeruzsálem Jeruzsálem 9,7 km 20px Időfutam Tom Dumoulin(Team Sunweb) 2. május 5. Haifa Tel-Aviv 167 km 20px Sík Elia Viviani(Quick Step Floors) 3. május 6. Beér-Seva Eilat 227 km 20px Dombos Elia Viviani(Quick Step Floors) május 7. Pihenőnap 4. május 8. Catania Caltagirone 198 km 20px Dombos Tim Wellens(Lotto Soudal) 5. május 9. Agrigento Santa Ninfa 153 km 20px Dombos Enrico Battaglin(Team Lotto NL–Jumbo) 6. május 10. Caltanissetta Etna 164 km 20px Hegyi Esteban Chaves(Mitchelton–Scott) 7. május 11. Pizzo Praia a Mare 159 km 20px Sík Sam Bennett(Bora–Hansgrohe) 8. május 12. Praia a Mare Montevergine 209 km 20px Hegyi Richard Carapaz(Movistar Team) 9. május 13. Pesco Sannita Gran Sasso 225 km 20px Hegyi Simon Yates(Mitchelton–Scott) május 14. Pihenőnap 10. május 15. Penne Gualdo Tadino 239 km 20px Dombos Matej Mohorič(Bahrain–Merida) 11. május 16. Assisi Osimo 156 km 20px Dombos Simon Yates(Mitchelton–Scott) 12. május 17. Osimo Imola 214 km 20px Dombos Sam Bennett(Bora–Hansgrohe) 13. május 18. Ferrara Nervesa della Battaglia 180 km 20px Sík Elia Viviani(Quick Step Floors) 14. május 19. San Vito al Tagliamento Zoncolan 186 km 20px Hegyi Chris Froome(Team Sky) 15. május 20. Tolmezzo Sappada 176 km 20px Hegyi Simon Yates(Mitchelton–Scott) május 21. Pihenőnap 16. május 22. Trento Rovereto 34,2 km 20px Időfutam Rohan Dennis(BMC Racing Team) 17. május 23. Riva del Garda Iseo 149.5 km 20px Dombos Elia Viviani(Quick Step Floors) 18. május 24. Abbiategrasso Nevoso 196 km 20px Hegyi Maximilian Schachmann(Quick Step Floors) 19. május 25. Venaria Reale Bardonecchia 184 km 20px Hegyi Chris Froome(Team Sky) 20. május 26. Susa Cervinia 214 km 20px Hegyi Mikel Nieve(Mitchelton–Scott) 21. május 27. Róma Róma 115 km 20px Sík Sam Bennett(Bora–Hansgrohe)

Összefoglaló 1. szakasz Jeruzsálem → Jeruzsálem

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 1 Tom Dumoulin Team Sunweb 12' 02" 2 61 Rohan Dennis BMC Racing Team + 2" 3 104 Victor Campenaerts Lotto Soudal + 2" 4 163 José Gonçalves Katyusa–Alpecin + 12" 5 162 Alex Dowsett Katyusa–Alpecin + 16" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 1 Tom Dumoulin 20px20px Team Sunweb 12' 02" 2 61 Rohan Dennis BMC Racing Team + 2" 3 104 Victor Campenaerts Lotto Soudal + 2" 4 163 José Gonçalves Katyusa–Alpecin + 12" 5 162 Alex Dowsett Katyusa–Alpecin + 16"

2. szakasz Haifa → Tel-Aviv

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 131 Elia Viviani Quick Step Floors 3h 51' 20" 2 211 Jakub Mareczko Wilier Triestina–Selle Italia azonos idő 3 73 Sam Bennett Bora–Hansgrohe azonos idő 4 43 Niccolò Bonifazio Bahrain–Merida azonos idő 5 155 Sacha Modolo EF Education First–Drapac azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 61 Rohan Dennis 20px BMC Racing Team 4h 03' 21" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 1" 3 104 Victor Campenaerts Lotto Soudal + 3" 4 163 José Gonçalves Katyusa–Alpecin + 13" 5 162 Alex Dowsett Katyusa–Alpecin + 17"

3. szakasz Beér-Seva → Eilat

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 131 Elia Viviani Quick Step Floors 5h 02' 09" 2 155 Sacha Modolo EF Education First–Drapac azonos idő 3 73 Sam Bennett Bora–Hansgrohe azonos idő 4 211 Jakub Mareczko Wilier Triestina–Selle Italia azonos idő 5 178 Danny van Poppel Team Lotto NL–Jumbo azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 61 Rohan Dennis 20px BMC Racing Team 9h 05' 30" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 1" 3 163 José Gonçalves Katyusa–Alpecin + 13" 4 162 Alex Dowsett Katyusa–Alpecin + 17" 5 32 Pello Bilbao Astana + 19"

4. szakasz Catania → Caltagirone

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 101 Tim Wellens Lotto Soudal 5h 17' 34" 2 151 Michael Woods EF Education First–Drapac azonos idő 3 171 Enrico Battaglin Team Lotto NL–Jumbo azonos idő 4 118 Simon Yates Mitchelton–Scott azonos idő 5 71 Davide Formolo Bora–Hansgrohe azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 61 Rohan Dennis 20px BMC Racing Team 14h 23' 08" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 1" 3 118 Simon Yates Mitchelton–Scott + 17" 4 101 Tim Wellens Lotto Soudal + 19" 5 32 Pello Bilbao Astana + 25"

5. szakasz Agrigento → Santa Ninfa

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 171 Enrico Battaglin Team Lotto NL–Jumbo 4h 06' 33" 2 48 Giovanni Visconti Bahrain–Merida azonos idő 3 163 José Gonçalves Katyusa–Alpecin azonos idő 4 136 Maximilian Schachmann Quick Step Floors azonos idő 5 118 Simon Yates Mitchelton–Scott azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 61 Rohan Dennis 20px BMC Racing Team 18h 29' 41" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 1" 3 118 Simon Yates Mitchelton–Scott + 17" 4 101 Tim Wellens Lotto Soudal + 19" 5 32 Pello Bilbao Astana + 25"

6. szakasz Caltanissetta → Etna

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 111 Esteban Chaves Mitchelton–Scott 4h 16' 11" 2 118 Simon Yates Mitchelton–Scott azonos idő 3 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ +26" 4 172 George Bennett Team Lotto NL–Jumbo +26" 5 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida +26" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates 20px Mitchelton–Scott 22h 46' 03" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 16" 3 111 Esteban Chaves 20px Mitchelton–Scott + 26" 4 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 43" 5 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ + 45"

7. szakasz Pizzo → Praia a Mare

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 73 Sam Bennett Bora–Hansgrohe 3h 45' 27" 2 131 Elia Viviani Quick Step Floors azonos idő 3 43 Niccolò Bonifazio Bahrain–Merida azonos idő 4 156 Sacha Modolo EF Education First–Drapac azonos idő 5 178 Danny van Poppel Team Lotto NL–Jumbo azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates 20px Mitchelton–Scott 26h 31' 30" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 16" 3 111 Esteban Chaves 20px Mitchelton–Scott + 26" 4 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 43" 5 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ + 45"

8. szakasz Praia a Mare → Montevergine

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 122 Richard Carapaz Movistar Team 5h 11' 35" 2 71 Davide Formolo Bora–Hansgrohe +7" 3 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ +7" 4 171 Enrico Battaglin Team Lotto NL–Jumbo +7" 5 118 Simon Yates Mitchelton–Scott +7" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates 20px Mitchelton–Scott 31h 43' 12" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 16" 3 111 Esteban Chaves 20px Mitchelton–Scott + 26" 4 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ + 41" 5 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 43"

9. szakasz Pesco Sannita → Gran Sasso

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates Mitchelton–Scott 5h 54' 13" 2 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ azonos idő 3 111 Esteban Chaves Mitchelton–Scott azonos idő 4 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida +4" 5 122 Richard Carapaz Movistar Team +4" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates 20px 20px Mitchelton–Scott 37h 37' 15" 2 111 Esteban Chaves Mitchelton–Scott + 32" 3 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 38" 4 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ + 45" 5 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 57"

10. szakasz Penne → Gualdo Tadino

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 44 Matej Mohorič Bahrain–Merida 6h 04' 52" 2 14 Nico Denz AG2R La Mondiale azonos idő 3 73 Sam Bennett Bora–Hansgrohe + 34" 4 171 Enrico Battaglin Team Lotto NL–Jumbo + 34" 5 22 Davide Ballerini Androni–Sidermec–Bottecchia + 34" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates 20px 20px Mitchelton–Scott 43h 42' 38" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 41" 3 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ + 46" 4 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 1' 00" 5 122 Richard Carapaz 20px Movistar Team + 1' 23"

11. szakasz Assisi → Osimo

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates Mitchelton–Scott 3h 25' 53" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 2" 3 71 Davide Formolo Bora–Hansgrohe + 5" 4 11 Alexandre Geniez AG2R La Mondiale + 8" 5 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 8" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates 20px 20px Mitchelton–Scott 47h 08' 21" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 47" 3 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ + 1' 04" 4 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 1' 18" 5 122 Richard Carapaz 20px Movistar Team + 1' 56"

12. szakasz Osimo → Imola

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 73 Sam Bennett Bora–Hansgrohe 4h 49' 34" 2 178 Danny van Poppel Team Lotto NL–Jumbo azonos idő 3 43 Niccolò Bonifazio Bahrain–Merida azonos idő 4 167 Baptiste Planckaert Katyusa–Alpecin azonos idő 5 66 Jürgen Roelandts BMC Racing Team azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates 20px 20px Mitchelton–Scott 51h 57' 55" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 47" 3 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ + 1' 04" 4 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 1' 18" 5 122 Richard Carapaz 20px Movistar Team + 1' 56"

13. szakasz Ferrara → Nervesa della Battaglia

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 131 Elia Viviani Quick Step Floors 3h 56' 25" 2 73 Sam Bennett Bora–Hansgrohe azonos idő 3 178 Danny van Poppel Team Lotto NL–Jumbo azonos idő 4 156 Sacha Modolo EF Education First–Drapac azonos idő 5 144 Ryan Gibbons Team Dimension Data azonos idő Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates 20px 20px Mitchelton–Scott 55h 54' 20" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 47" 3 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ + 1' 04" 4 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 1' 18" 5 122 Richard Carapaz 20px Movistar Team + 1' 56"

14. szakasz San Vito al Tagliamento → Zoncolan

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 181 Chris Froome Team Sky 5h 25' 31" 2 118 Simon Yates Mitchelton–Scott + 6" 3 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 23" 4 31 Miguel Ángel López Astana + 25" 5 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 37" Összetett Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates 20px 20px Mitchelton–Scott 61h 19' 51" 2 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 1' 24" 3 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 1' 37" 4 81 Thibaut Pinot Groupama–FDJ + 1' 46" 5 181 Chris Froome Team Sky + 3' 10"

15. szakasz Tolmezzo → Sappada

Szakasz Helyezés Rajtszám Versenyző Csapat Idő 1 118 Simon Yates Mitchelton–Scott 4h 37' 56" 2 31 Miguel Ángel López Astana + 41" 3 1 Tom Dumoulin Team Sunweb + 41" 4 41 Domenico Pozzovivo Bahrain–Merida + 41" 5 122 Richard Carapaz Movistar Team + 41" Összetett