Filip Viktor Helander (Malmö, 1993. április 22. –) svéd válogatott labdarúgó, a Rangers játékosa.
Pályafutása Klubcsapatban Pályafutását szülővárosa csapatában a Malmőben kezdte. A svéd bajnokságban 2011. október 17-én mutatkozott be egy Syrianska FC elleni bajnoki alkalmával Daniel Andersson cseréjeként. 2012 nyarán aláírta első profi szerződését. A 2013-as szezon elején sérüléssel bajlódott. Miután visszatért összesen 18 mérkőzésen lépett pályára és bajnoki címet szerzett a csapatával. A 2014-es idényben ismét megnyerték a bajnokságot. Az első gólját 2014. augusztus 23-án szerezte a Malmö színeiben egy IFK Norrköping elleni bajnokin, amit 3–0-ra megnyertek.
2015. július 22-én az olasz Hellas Verona szerződtette. Bemutatkozására szeptember 23-án került sor a San Siroban, egy Internazionale elleni bajnokin, amit 1–0-ra elveszítettek. Egy héttel később, a Lazio ellen megszerezte első gólját az új csapatában.
2016. augusztus 31-én a Bolognahoz igazolt.
A válogatottban 2012 és 2015 között a svéd U21-es válogatottban játszott. Tagja volt a 2015-ben U21-es Európa-bajnoki címet szerző válogatottnak. A felnőtt csapatban 2015 októberében mutatkozhatott be. Nevezték a 2018-as világbajnokságon részt vevő válogatott 23-as keretébe.
Sikerei, díjai Malmö FF Svéd bajnok (2): 2013, 2014 Svéd szuperkupa (1): 2014 Svédország U21 U21-es Európa-bajnok (1): 2015
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Malmőiek Kategória:Svéd labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Malmö FF labdarúgói Kategória:A Hellas Verona labdarúgói Kategória:A Bologna labdarúgói Kategória:A Rangers labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek