Beverly Heather D’Angelo (Upper Arlington, Ohio, 1951. november 15. –) olasz származású amerikai színésznő, énekesnő.

Pályafutása során olyan filmekkel vált ismertté, mint a Hair (1979), A szénbányász lánya (1980), A vágy villamosa (1984), a Családi vakáció (1985) és annak folytatásai, valamint az Amerikai história X (1998). Szerepléseit egy Golden Globe- és egy Primetime Emmy-díjra jelölték. Az ezredfordulót követően televíziós sorozatokban is gyakran feltűnik (Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály, Törtetők).

Színészi pályafutása Színészi pályafutását a Broadway színpadán kezdte, majd 1977-ben az Annie Hall című romantikus vígjátékban kapott egy kisebb szerepet. Ezt az 1978-as Mindenáron vesztes című vígjáték és egyik legismertebb alakítása, az 1979-es Hair című musical követte. Az 1980-as A szénbányász lánya című életrajzi témájú zenés filmmel érte el a filmvásznon a legnagyobb kritikai sikert. Patsy Cline countryénekes szerepében Golden Globe-díjra jelölték mint legjobb női mellékszereplőt. Az 1980-as években számos tévéfilmben feltűnt, az 1984-es A vágy villamosa-feldolgozással Primetime Emmy-jelölést szerzett legjobb női mellékszereplő (minisorozat vagy tévéfilm) kategóriában. A tévéfilmben Treat Williamsszel közösen szerepel, aki a Hair című filmben is színésztársa volt.

1983-ban tűnt fel a Családi vakáció című vígjátékban Chevy Chase oldalán. 1985 és 2015 között a film további négy folytatásában, illetve egy kapcsolódó rövidfilmben is szerepelt. 2014-ben tervben volt egy televíziós sorozat Chev & Bev címmel, Chase, illetve D’Angelo főszereplésével, de az végül nem valósult meg. Az 1990-es évek folyamán a színésznő főként független filmekben volt látható. Az Amerikai história X című 1998-as filmdrámában Doris Vinyardot, a főszereplő neonáci testvérpár édesanyját alakította.

1999-ben a Vágyrajárók című szituációs komédia négy epizódjában vállalt szerepet. 2003 és 2008 között az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály című bűnügyi drámasorozatban volt visszatérő szereplő. 2005-től 2011-ig a HBO Törtetők című vígjátéksorozatában szerepelt. A 2016-ban indult, Shooter című drámasorozatban szintén visszatérő szerepben tűnt fel.

Magánélete 1981-ben házasodott össze Don Lorenzo Salviati olasz herceggel. 1984-ben különköltöztek, majd 1995-ben elváltak. D’Angelo később Anton Furst Oscar-díjas látványtervezővel állt romantikus kapcsolatban, annak 1991-es öngyilkosságáig.

1997 és 2003 között a színésznő Al Pacino romantikus partnere volt, kapcsolatukból 2001-ben egy fiú-lány ikerpár született.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1977 Annie Hall Annie Hall színésznő Rob TV-showjában Dallos Szilvia Az őrszem The Sentinel Sandra First Love Shelley 1978 Mindenáron vesztes Every Which Way but Loose Echo Málnai Zsuzsa1979HairHairSheila Franklin Bertalan Ági Orosz Anna Orosz Helga 1980 A szénbányász lánya Coal Miner's Daughter Patsy Cline Vándor Éva1981 Mulató a sztrádánHonky Tonk Freeway Carmen Odessa Shelby Papa, mama és egy baba Paternity Maggie 1982 Tűtorony Highpoint Lise Egri Márta 1983 Családi vakáció National Lampoon's Vacation Ellen Griswold Orosz Helga 1984 Utazó koporsó Finders Keepers Standish Logan Kovács Nóra1985 Cheech és Chong – Kifelé a szobámból!Get Out of My Room Harriet Európai vakáció National Lampoon's European Vacation Ellen Griswold Prókai Annamária 1986 Egy kis gubanc Big Trouble Blanche Rickey Für Anikó1987 A bum-bum kölyök (A nősülés örömei) In the Mood Francine Glatt Andresz Kati Ária Aria Gilda Maid to Order Stella Winston1988 Trading Hearts Donna NottinghamPajzán kísértetekHigh SpiritsSharon Brogan Crawford Hegyi Barbara Zborovszky Andrea1989 Cold Front Amanda O'RourkeKarácsonyi vakációNational Lampoon's Christmas VacationEllen Griswold Tóth Enikő Vándor Éva 1990 Élünk, halunk, örökölünk Daddy's Dyin': Who's Got the Will? Evalita Turnover Schell Judit Csendes terror Pacific Heights Ann Miller1991 A csoda The Miracle Renee Baker A tévedések pápája The Pope Must Die Veronica Dante Farkas Zsuzsa Magányos szívek Lonely Hearts Alma 1992 Zűrös manus Man Trouble Andy Ellerman Orosz Helga 1994 Jack, a villám Lightning Jack Lana Castel Söptei Andrea 1995 The Crazysitter Edie1996Szemet szemértEye for an EyeDolly Green Vándor Éva Hegyi Barbara Sivatagi játékokEdie & Pen kocsmárosnő Örök szerelem Love Always Miranda 1997 Vegasi vakáció Vegas Vacation Ellen Griswold Kovács Nóra Die Story von Monty Spinnerratz Mrs. Dollart Út a pokolba Nowhere Dark anyja Pterodactyl Woman from Beverly Hills Pixie Chandler The Good Life (nem mutatták be)1998Merchants of Venus Cody Illuminata Astergourd With Friends Like These... Theresa Carpenter Amerikai história X American History X Doris Vinyard Kovács Nóra Divorce: A Contemporary Western Linda 1999 Sugar Town Jane Jazz Night (rövidfilm) Kate Winslow 2000 Pop, csajok satöbbiHigh Fidelity lemezeket áruló nő (törölt jelenet) 2001Women in Film Phyllis Wolf Happy Birthday táskás hölgy (cameo) Kapás van! Summer Catch anya (cameo) 2003 Where's Angelo? (rövidfilm) Nanny nagynéni 2004 Égnek áll Hair High Darlene (hangja) Sorsfordító rabbi King of the Corner Betsy Ingraham2006 Gamers: The Movie Gordon anyja Sokk a jóbólRelative Strangers Angela Minnola Szórádi Erika2007 Game of Life Kathy Harc a Terra bolygóért Terra Wright kihallgatótiszt (hangja)

| rowspan=3|2008 | Kalandférgek 2. – Öbölből vödörbe|Harold & Kumar Escape from Guantanamo Bay| Sally

| Partigiano| anya ((hangja)| |- | A házinyuszi| The House Bunny| Mrs. Hagstrom | Menszátor Magdolna |- | rowspan=2|2009 | Mackómentő akció| Aussie and Ted's Great Adventure| Zelda nagynéni | Kovács Nóra

| Black Water Transit| Valeriana Schick

| rowspan=2|2010 | |Hotel Hell Vacation (rövidfilm)| Ellen Griswold

| April 86 (rövidfilm)| Rose D'Andrea

| 2012 | | I Heart Shakey| Sheila

| rowspan=2|2013 | Bérgyilkos hősök| Bounty Killer| Lucille

| Cindy karácsonya| All American Christmas Carol| Jövő Karácsony Szelleme

| 2014 | | Popcorn Ceiling| Jerri

| rowspan="3"| 2015 | Véletlenből szerelem| Accidental Love| Helen Eckle | Orosz Helga

| Under the Bed| Sandra Monroe

| Vakáció| Vacation| Ellen Griswold | Kovács Nóra |- | 2016 | | Dreamland| Marie

| 2017 | Wakefield| Wakefield| Babs | Orosz Helga |- | rowspan="2"| 2018 | | The Unicorn| Edie

| Frat Pack| Moira

| 2021 | Egy jóravaló ház| The Good House| Mamie Lang | Orosz Anna |- | 2022 | Vérapó| Violent Night| Gertrude Lightstone | Nyakó Júlia |- | rowspan="3"| 2024 | | Drugstore June| Marla

| Mindörökké nyár| Summer Camp| Jane | Básti Juli

| The Trainer| Jack anyja

| 2025 | | No Address | Dora

| 2026 | | Sleepwalker'' Gloria Pangborn

Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1984 A vágy villamosa A Streetcar Named Desire Stella DuBois Kowalski Kocsis Judit 1986 Slow Burn Laine Fleischer1987 Idegen kéz Hands of a Stranger Mary Hearn Bencze Ilona Csillagközi hajótörött The Man Who Fell to Earth Eva Milton Szerencsi Éva 1988 Doubletake Caroline Wallace1992 Ki a bűnös? – Az igaz történet Trial: The Price of Passion Johnnie Faye Boudreau Kovács Nóra Az elveszett gyermek A Child Lost Forever: The Jerry Sherwood Story Jerry Sherwood 1993 Judgment Day: The John List Story Helen List1994 Koholt vád Jonathan Stone: Threat of Innocence Annie Hayes Hegyi Barbara Testvérbosszú: A Menendez-gyilkosságok Menendez: A Killing in Beverly Hills Kitty Menendez1996 Widow's Kiss Vivian Fairchild Sweet Temptation Jesse Larson 1999 A bűn királya Lansky Teddy Lansky Martin Márta 2013 The Good Mother Kennedy bíró 2014 The Michaels Millie Barnworth

Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1976 Captains and the Kings Miss Emmy 3 epizód 1983 Faerie Tale Theatre Henbane 1 epizód 1985 Tall Tales & Legends Katrina Van Tassel 1 epizód 1992 Mesék a kriptából Tales from the Crypt Janice Baird 1 epizód 1992–2008 A Simpson családThe Simpsons Lurleen Lumpkin (hangja) 2 epizód 1999 Frasier – A dumagép Frasier Audrey (hangja) 1 epizód Vágyrajárók Rude Awakening Sidney 'Syd' Gibson 2000 Talk to Me Dr. Debra 3 epizód 2003–2008 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Rebecca Balthus 5 epizód 2005–2011 TörtetőkEntourage Barbara Miller 25 epizód2007 Imperfect Union Maizy eladatlan próbaepizód Family Guy Family Guy Ellen Griswold (hangja) 1 epizód 2008 Skip Tracer Donna King eladatlan próbaepizód 2010 Született szinglik Cougar Town Sheila Keller 1 epizód 2014 Barátaim jobb élete Friends with Better Lives Gretchen 1 epizód 2015 Anyák gyöngyeMom Lorraine 3 epizód Chev & Bev Beverly eladatlan próbaepizód 2017–2018 Shooter Gregson nemzetbiztonsági tanácsadó 6 epizód 2018–2019 A telhetetlen Insatiable Stella Rose Buckley 5 epizód 2019 The Filth milliomos 1 epizód 2021–2022 Little Ellen Adelaide (hangja) 4 epizód 2022 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Serafina Carisi 1 epizód 2023 True Lies – Két tűz között True Lies Susan Trilby 2 epizód

Díjak és jelölések

Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 1980 Golden Globe-díj Legjobb női mellékszereplő A szénbányász lánya 1981 Stinkers Bad Movie Awards Legirritálóbb hamis női akcentus Mulató a sztrádán 1984 Primetime Emmy-díj Legjobb női mellékszereplő (minisorozat vagy tévéfilm) A vágy villamosa 1994/95 Theatre World Award Simpatico (színdarab) 1997 Nickelodeon Kids’ Choice Awards Kedvenc színésznő Vegasi vakáció 1998 Satellite Award Legjobb női mellékszereplő – filmdráma Amerikai história X

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Olasz származású amerikaiak Kategória:Ohióiak