Kelemen Lajos (Szolnok, 1892. augusztus 21.Szolnoki rk. keresztelési anyakönyv, 709/1892. folyószám – Budapest, 1969. január 25.)Budapest IX. kerületi állami halotti anyakönyv 243/1969. magyar színész, Császár Terka férje.
Életútja Kelemen Bertalan tanító és Lechner Mária fiaként született. A Ludovika Akadémiát végezte el, ezt követően pedig az első világháborúban mint tüzértiszt harcolt, többször is kitüntették. Színpadra 1927. október 1-jén lépett először. Anthes Györgynél, Gábor Józsefnél és Makai Mihálynál tanult énekelni.
1921-től a Király Színházban, 1929-től a Városi Színházban játszott. Rendszerint epizódszerepekben tűnt fel, csendőröket és detektíveket formált meg. Az 1936-ban részben Magyarországon, Sárospatakon forgatott Kozákok kapitánya (Tarasz Bulyba) című Paramount-filmben is látható volt.
Filmszerepei
Száll a nóta (1929) Ítél a Balaton (1932) – csendőr Befújta az utat a hó (1932, rövid) Az új földesúr (1935) – katona Barátságos arcot kérek! (1935) – Hámory vezérigazgató, vendég az estélyen Légy jó mindhalálig (1936) – lutrizó férfi Én voltam (1936) – nyomozó Pogányok (1936) – Csanád, ispán Pillanatnyi pénzzavar (1937–38) – felügyelő A férfi mind őrült (1937) – vendég a szállodában Két fogoly (1937) – szerzetes Háromszázezer pengő az utcán (1937) – rendőr A Noszty fiú esete Tóth Marival (1937) – kapus a laktanyában Az örök titok (1938) – kocsmai vendég A piros bugyelláris (1938) – huszár A hölgy egy kissé bogaras (1938) – paraszt Uz Bence (1938) – falusi útkaparó munkás A pusztai királykisasszony (1938) – István, kocsis János vitéz (1938) – török basa Tiszavirág (1938, magyar–német) – István Gyimesi vadvirág (1938) – éneklő paraszt Toprini nász (1939) – csendőr Szervusz, Péter! (1939) – magánnyomozó 5 óra 40 (1939) – rendőr Az utolsó Wereczkey (1939) [nem látszik a filmen] Két lány az utcán (1939) – szállítómunkás Hat hét boldogság (1939) – rendőr Zúgnak a szirénák (1939) Gül baba (1940) – Juszuf, főhóhér Mária két éjszakája (1940) – intéző a Forgách-birtokon Dankó Pista (1940) – kocsmai vendég Ismeretlen ellenfél (1940) Rózsafabot (1940) – csendőr Elnémult harangok (1940) – pásztor Hétszilvafa (1940) – Bálint, kocsis Eladó birtok (1940) – csendőr A dunai hajós (1941, német) Ma, tegnap, holnap (1941) Magdolna (1941) – vendég az estélyen Édes ellenfél (1941) – hordár Bűnös vagyok! (1941) – Szekeres, építésvezető A beszélő köntös (1941) – kovács Szabotázs (1941) Egy éjszaka Erdélyben (1941) – hajdú Háry János (1941) – muszka határőr Bob herceg (1941) – összeesküvő Életre ítéltek! (1941) – Frigyes, a házasságszédelgő rab Dr. Kovács István (1941) – Guszti, Kovács barátja Gentryfészek (1941) – csendőr Szíriusz (1942) – Hadik 5-ös számú őrház (1942) – csendőr Negyedíziglen (1942) – csendőr Bajtársak (1942) – százados Isten rabjai (1942) – Bajcsy, földbirtokos Enyém vagy! (1942) – Miklós barátja Külvárosi őrszoba (1942) – detektív A harmincadik... (1942) – bányász Éjféli gyors (1942) – vidéki állomásfőnök Pista tekintetes úr (1942) – Zabolai, traktoros Heten, mint a gonoszok (1942) – csendőr Annamária (1942) – I. gazda Az éjszaka lánya (1942) – Feri, betörő Egy bolond százat csinál (1942) – ideges úr a moziban Szeptember végén (1942) – kocsmai vendég Házassággal kezdődik (1942–43) – sofőr Tilos a szerelem (1943) – szénhordó munkás Anyámasszony katonája (1943) Sárga kaszinó (1943) – ápoló Kerek Ferkó (1943) – paraszt És a vakok látnak... (1943) – férfi a kocsmában Aranypáva (1943) – Herkules, erőművész Fény és árnyék (1943) – balatonarácsi parti őr Majális (1943) – tornatanár Ördöglovas (1943) Zörgetnek az ablakon (1943) A látszat csal (1943) Egy gép nem tért vissza (1943–44) – partizán Machita (1943–44) – rendőr Madách – Egy ember tragédiája (1944) – osztrák tiszt Vihar után (1944) – vendég a kocsmában Beszterce ostroma (1948) – nedecvári „alattvaló” Talpalatnyi föld (1948) Forró mezők (1948) Ludas Matyi (1949) – Döbrögi hajdúja Déryné (1951) A város alatt (1953) – munkás a földalatti vasút építkezésén Rákóczi hadnagya (1953) – Vak Bottyán kíséretének tagja Szakadék (1956) Gerolsteini kaland (1957) Szegény gazdagok (1959) – Ripa Felmegyek a miniszterhez (1961) – Gargói Zsiga Germinal (1963) Pacsirta (1963) A Tenkes kapitánya (1964, TV-sorozat) – Csöme Lajos fuvaros Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) Butaságom története (1965) Háry János (1965) – ivócimbora Húsz óra (1965) Büdösvíz (1966) A Hamis Izabella (1968) – éjjeliőr Pokolrév (1969)
Jegyzetek
Források Hangosfilm Magyar Színművészeti Lexikon (1929–1931, szerk. Schöpflin Aladár)
Kategória:Magyar színészek Kategória:Szolnokiak Kategória:1892-ben született személyek Kategória:1969-ben elhunyt személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Magyar tüzérek