Gábor József, 1901-ig Gráber József István (Balassagyarmat, 1879. október 15.A balassagyarmati izr. egyházközség születési anyakönyve, 77/1879. folyószám. – Illéspuszta (Balassagyarmat határában), 1929. május 14.) énekes (tenor), rendező, színész, műfordító.

Pályafutása Gráber Károly trencséni születésű, izraelita vallású, királyi járásbírósági végrehajtó és Schmidt Gizella fia. Tizenhét éves korában beiratkozott a Színművészeti Akadémiára, majd 1899 júliusában a Vígszínház tagja lett, ahol ez év szeptember 4-én mutatkozott be A férj vadászni jár című vígjáték Gontrand szerepében.

Sikeres volt vígjátéki színészként, azonban nemsokára énekessé képezte ki magát és elszerződött a Népszínházhoz, ahol ekkor Porzsolt Kálmán volt az igazgató. Itt a többi közt Eisensteint énekelte A denevérben, Parist a Szép Helénában, Pálmay Ilka oldalán. 190 szeptemberében elszerződött az Operaházhoz, lírai tenoristának. De hamarosan elutazott Olaszországba tanulmányútra, majd Berlinbe ment és külföldi útjáról tudósításokat írt a Pesti Naplóba. 1913-ban hazatért, s nagyon sokszor énekelt egy-egy szezonban és igen jelentékeny sikereket aratott hajlékony, szép hangjával, páratlan muzikalitásával mind lírai, mind Wagner-szerepekben. 1916-ban állandó vendégként leszerződött a Vígszínházhoz. 1925 júliusában az Operaház rendezője lett. Parsifáltól, Tannhäusertől, a Nürnbergi mesterdalnokok Dávidjától lefelé mindent énekelt.

Amikor 1922-ben az Operaház olyan anyagi bajokkal küzdött, hogy sehonnan sem tudta fedezni veszteségeit, akkor Gábor nyakába vette a várost, és mindent elkövetett, hogy pénzt szerezzen az Operaháznak. Megalapította az Operaház barátainak társaságát és e társaság tagjainak anyagi hozzájárulásával megakadályozta, hogy bezárják az intézményt. Egy sereg embert megmentett a B-listától, attól, hogy hirtelen kenyér nélkül maradjanak. Gábor József tökéletesen tudott olaszul. Műfordító is volt; ő fordította le Lengyel Menyhért Taifun című drámáját, amelyet ebben a fordításban játszottak Olaszországban.

Felesége Magaziner Renée (1884–1941) volt, Magaziner Dávid és Büchler Ilona lánya, akivel 1907. július 16-án Budapesten kötött házasságot. Gyermekük Gábor Zsuzsanna (1909–1985), férjezett Steiner Ferencné.

Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található. 200px|bélyegkép|Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben (5B-11-15) Fontosabb szerepei ifj. Johann Strauss: A denevér – Eisenstein W. A. Mozart: Szöktetés a szerájból – Pedrillo Richard Wagner: Tannhäuser – címszerep Giacomo Puccini: Bohémélet – Rodolfó Richard Wagner: A Rajna kincse – Loge Richard Strauss: Salome – Heródes

Fontosabb rendezése Sztravinszkij: Petruska (1926, bem.)

Jegyzetek

Források

További információk

Blaha Lujza emlékalbum. Szerk. Porzsolt Kálmán. [Bp.], Blaha Lujza Emlékbizottság,

A magyar muzsika könyve. Szerk. Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936

Tolnai új világlexikona. Budapest, Tolnai, 1926-1933

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1929-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Balassagyarmatiak Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek