Banu Szaláma, azaz Szaláma nemzetsége a vizigót, de az iszlám hitre áttért (muvallad) Cassius gróf harmadik — eredetileg valószínűleg Salamon, illetve Solomon, arab névváltozatban Szaláma — nevű fiának leszármazottaiból álló, Huesca (arabul Vaska) vidékén a 8-tól a 10. század végéig igen befolyásos család.Egyes, az angol wikipédiában hivatkozott források szerint ez a származástörténet helytelen, és a család valójában a Tudzsíbidák egyik ága Ugyanígy hívták a Szaláma, majd fia által vezetett, a mór és a pireneusi frank területek közé ékelt félfüggetlen (a córdobai kormányzó, később a córdobai emír vazallusaként létező) államocskát (táifát) is a 8. században.

Története

Cassius gróf halála után birtokait három fia örökölte: a legidősebb fiú, Fortún ibn Kaszi a déli, legnagyobb részt, amely megőrizte a Banu Kaszi nevet, Abu Szaur, a második fiú Huesca környékét, Szaláma pedig a maradékot.

778-ban Abu Szaur és a környező mór területek két további kormányzója fellázadt Abd ar-Rahmán ibn Muávija córdobai emír ellen, és ehhez Nagy Károly frank uralkodótól kértek segítséget. Károly ünnepélyesen elfogadta Szulajmán al-Arabi és Kasmin ibn Júszuf emírek és Abu Szaur hűbéresküjét, Abd ar-Rahmán azonban legyőzte a frank hadakat, amelyeket ezután kivonták a félszigetről. A lázadó emírek birtokait elkobozták; Huesca táifát alighanem ekkor csatolták Banu Szalámához.

798-ban tört ki Bahlúl ibn Marzúk zaragozai felkelése. A lázadók 800-ban Banu Szalámát is elfoglalták. Ezután I. Hisám córdobai emír Toledóból sereget küldött a felkelés leverésére, és ennek parancsnokává (egyik) kedvenc tábornokát, a Bahlulhoz hasonlóan a környékről származó Amrúsz ibn Júszufot nevezte ki. Utóbbi határozott hadmozdulatokkal gyorsan leverte a lázadást; Bahlúl elmenekült. A Banu Szaláma területét nem adták vissza a névadó családnak, hanem betagozták a Córdobai Emírségbe.

A család ezután közel kétszáz évre eltűnt a krónikák lapjairól. A 10. század végi feljegyzések azonban ismét a helyi hatalmasságok között említik őket; birtokaik főleg Huesca és Barbastro környékén voltak. További sorsuk ismeretlen.

Jegyzetek

Fordítás

Források

Archibald Ross Lewis, 1965: The Development of Southern French and Catalan Society, 718–1050. Austin: University of Texas Press

Kategória:Aragónia Kategória:Spanyolország történelme Kategória:Hispániai muszlim uralkodóházak