A Barcelona Freddie Mercury énekes és Montserrat Caballé operaénekesnő közös albuma, amely az opera és a popzene műfaját keresztező dalokat tartalmazott. A lemez 1988. október 10-én jelent meg a Polydor Records kiadásában. Az album készítésében rajtuk kívül nagymértékben közreműködött producerként és zeneszerzőként Mike Moran, valamint producerként és hangmérnökként David Richards. 1986 végén Pino Sagliocco, a Queen spanyolországi munkatársa hozta össze a találkozót a két művész között, miután Mercury megemlítette egy spanyolországi televízió-műsorban, hogy szívesen dolgozna együtt az énekesnővel. Sagliocco terve mindössze annyi volt, hogy lépjenek fel együtt egy barcelonai rendezvényen, de Mercury és Caballé az első találkozásuk után úgy döntöttek, egy egész albumnyi duettet készítenek.
A felvételek 1987 eleje és 1988 közepe között zajlottak nagyrészt Londonban, kisebb részt a svájci Montreux-ban. Caballé sűrű programja és koncert-kötelezettségei miatt kevés időt tudott velük tölteni a stúdióban, így főleg Moranra és Mercuryra hárult a feladat, hogy megírják a dalokat, és felvegyék az alapokat, ehhez igazítva énekelte el később a díva az ő részeit. A rugalmasság érdekében a címadó dal kivételével nem alkalmaztak valódi zenekart, hanem Moran programozta szintetizátorokon a zenei háttereket. Mercuryt és Morant minden dalnál jelölték szerzőnek, általánosságban a szöveget az előbbi, a zene nagy részét az utóbbi szerezte. Idő szűke miatt két dal szövegét Tim Rice írta, illetve Mercury felajánlására egy dal szövegét Caballé.
Az albumról kislemezként a "The Golden Boy", a "How Can I Go On" és "Barcelona" dalok jelentek meg. Utóbbi volt az album fő dala: a legsikeresebb slágere, és az 1992. évi nyári olimpiai játékok nem hivatalos dala lett. A lemez megjelenése után Caballé és Mercury előadott róla élőben pár dalt. Utóbbi a projekt kedvéért levágatta a bajszát, és visszafogta a rockzenészként rá jellemző vadságot, ami mind a lemezborítón, mind az élő előadásokon észrevehető volt. Eredeti megjelenésekor mérsékelt közönségsikert aratott, de Mercury halála után, 1992-ben újra megjelent, valamivel nagyobb érdeklődést keltve. A kritikusok általában vegyesen fogadták, de a többségük értékelte a szokatlanságát és kifinomultságát. Megjelenésének huszonötödik évfordulójára újra kiadták, amely alkalomra minden dalát klasszikus zenekari kísérettel újra felvették.
Háttér Freddie Mercury a Queen énekeseként 1986 nyarán részt vett az együttes Magic Tour elvnevezésű nagyszabású és nagy sikerű európai turnéján. A turné után a Queen szüneteltette a közös munkát, Mercury pedig 1987 elején kiadta a „The Great Pretender” című klasszikus dal feldolgozását, amely jól szerepelt Angliában. A dal megjelenése után terjedt el a pletyka, hogy esetleg feldolgozásalbumot készít. Montserrat Caballét 1981 januárjában látta először élőben. Az operát addig csak távolról szemlélő énekest a személyi titkára, Peter Freestone győzte meg, hogy látogasson el az énekesnő a Covent Gardenben tartott koncertjére. Mercuryra nagy hatással volt az előadás, attól kezdve Caballé nagy tisztelője lett.
1986 augusztusában egy spanyolországi televíziós interjúban megkérdezték tőle, hogy melyik énekesnőt tiszteli a legjobban, és ő azonnal Caballét említette. Pino Sagliocco, az együttes spanyolországi promotere látva az interjút arra gondolt, hogy összehozná a két előadót egy duett erejéig. Sagliocco volt a rendezője az Ibiza 92 koncertnek, amely azt ünnepelte, hogy Barcelona nyerte meg az 1992-es nyári olimpia rendezési jogát. Felkereste Jim Beach-t, a Queen ügyvédjét, és megszerveztek egy találkozót Mercury és Caballé között. Mercury eleinte ódzkodott az ötlettől, nem tartotta magát alkalmasnak rá, végül mégis belement. Caballé küldött neki a fellépéseit megörökítő videokazettákat, hogy tudja tanulmányozni az előadói stílusát. Cserébe Mercury is küldött kazettákat a saját fellépéseiről.
Mercury Mike Moran billentyűst, producert kérte fel, hogy legyen segítségére a közös munkában. Pár hét alatt kazettára vették pár ötletkezdeményüket: az „Exercises in Free Love”-ot, amelyben Mercury Caballét utánozva skáláz, és még másik két dalkezdeményt, amelyekből később „The Fallen Priest” és „Guide Me Home” címen kerekedett kész dal. A két előadó 1987. március 24-én találkozott először a barcelonai Ritz Hotelben. Mercury nagyon ideges volt a találkozó előtt, morális támogatásként Morant magával vitte. Úgy érezte, hogy végre nem ő a legfontosabb személy a szobában, és alig tudta megszólítani a dívát. Az együtt elköltött vacsora után beszélgettek, lejátszották a szalagokat, valamint Moran elzongorázta az "Exercises in Free Love"-ot. A beszélgetés során kiderült, hogy míg Mercury egy vagy két dalt akart felvenni, addig Caballé egy egész albumon gondolkozott. Végül megállapodtak, hogy írnak egy dalt kifejezetten Sagliocco műsorához, később pedig elkészítenek egy egész duettalbumot. Az este végére együtt zenéltek mindhárman, majd Moran Caballé kérésére lekottázta a három dalkezdeményt. Ebben az időszakban, 1987 elején Mercury a hozzá legközelebb állók szerint már érezte, hogy valami nincs rendjén az egészségével.
Felvételek Mercury és Moran már 1987 januárjában elkezdett dolgozni a Barcelonával kapcsolatos dalokon, és sok ötletüket szalagra rögzítették. Az akkor született ötleteiket is megmutatták később Caballénak, és sokuk fel is került az albumra. 1987. március 29-én Caballé fellépett a londoni Covent Gardenben, Mercury pedig megnézte az előadást. Az énekesnő a koncerten meglepetésként előadta az „Exercises in Free Love"-ot, miközben Moran zongorán kísérte. A koncert után az este hátralevő részében az Mercury, Moran és Caballé közös ötleteken dolgoztak, utóbbi előadta a saját ötleteit is, amelyeket ugyancsak felhasználtak az album készítésekor. Egyes változatok szerint ekkor kérte meg Mercuryt, hogy írjon egy dalt a szülővárosáról, Moran szerint viszont nem merült fel ilyesmi, a „Barcelona” cím és téma ötlete később került elő.
A felvételeket nagyobb részt a londoni Townhouse Studiosban, kisebb részt a Queen tulajdonában álló svájci Mountain Studiosban készítették. 1987 közepe-vége felé tovább simították a meglévő demókat, illetve külsős szövegírót vontak be két dalhoz, időszűke miatt. Caballé sűrű koncertprogramja miatt nagyon kevés időt tudott velük tölteni, így csak a legritkább esetben énekelt együtt valóban Mercuryval. Ezért Mercury és Moran – David Richards társproduceri segítségével – komplett zenei háttereket vettek fel, minden részletet teljesen kidolgozva, amelyből egyedül Caballé énekei hiányzott. Ráadásként Mercury falzettben, Caballé hangját utánozva felénekelte az énekesnő részeit is, egyfajta iránymutatást adva neki ezzel. Az így elkészült felvételeket kettesével küldték el Caballénak, aki gyakorolt rájuk, majd havonta két alkalommal időt tudott szakítani az éneke felvételére. Ez a procedúra rendkívül hosszadalmas volt, ezért nem készülhetett el a dalok többsége 1988 tavasza előtt – amikor Mercury már a Queennel dolgozott a The Miracle albumon. Mercury ha épp nem az albumon dolgozott, rengeteg mellékes felvételt készített, amelyek azonban végül nem jelentek meg soha. Mercurynak szándékában állt még Jacques Offenbach Hoffman meséi című művének „La Barcarole” tételét is feldolgozni, de főként Caballé időhiánya miatt későbbi időpontra halasztották, végül aztán nem lett belőle semmi.
Az egyszerűség érdekében a „Barcelona” dal kivételével mindenhol szintetizátorral imitálták a nagyzenekari hangzást. Ez nagyon lassú és aprólékos munka volt, rengeteget dolgoztak azon, hogy a szintetizált hangok a lehető legéletszerűbben szólaljanak meg. A „Barcelona” felvételéhez öt sessionzenészt alkalmaztak, akik mind Moran régi ismerősei voltak: Homi Kanga és Laurie Lewis hegedült, Deborah Ann Johnston csellózott, Barry Castle kürtözött, és Frank Ricotti dobolt. Az ő hangszerelésüket két nap alatt vették fel a Townhouse-ban.
Moran, Mercury és Richards hárman heteken keresztül dolgoztak a stúdióban, aprólékos munkával készítették fel a zenei szőnyeget Caballé énekére. „De még ez sem volt elég a tökéletességből” – mondta később Moran. – „Magát a stúdiót is ki kellett csiszolni, tisztítani, és felkészíteni, ráadásul Freddie kidekorálta a Townhouse női mosdóját, arra az esetre, ha a díva véletlenül használná.” John Brough, a Townhouse hangmérnöke szerint amikor Mercury készült Caballé érkezésére, Mercury idegessége rájuk is átragadt: „Montserrat azelőtt csak élőben rögzített felvételeket. Szóval Dave Richards és én arra gondoltunk, »sosem dolgoztunk opera-énekesnővel azelőtt. Vajon milyen fajta mikrofonokat használ?« Aztán rájöttünk, hogy valószínűleg sosem viselt még felvételhez fejhallgatót, így hát felállítottunk pár hangszórót mindkét oldala felől.” Caballé és Mercury összebarátkoztak a közös munka során, nagyon jól megértették egymást, és rengeteget nevettek a stúdióban. Az énekes precízségre való törekedése, és az ebből származó elkerülhetetlen konfliktus inkább Morannal szemben csapódott le, akivel bár ugyancsak remekül megértették egymást, vérbeli zenészek révén gyakran hajthatatlanok voltak. Brough így emlékszik vissza az egyik ilyen esetre: „Emlékszem, egy alkalommal Mike és Fred között vita alakult ki egyetlen zenei hangon. Míg Freddie-nek nagyon tetszett, ahogy a hang lezárta a szakaszt, Mike egyszerűen nem tartotta megvalósíthatónak, mert nem esett bele a cselló hangterjedelmébe. Mike valójában eléggé dühös is volt. Freddie így szólt vissza neki: »Tehát Mózes belevéste a kőtáblákba, hogy egy szintetizált cselló nem tudja lejátszani ezt a hangot?«”
Kompozíció
A lemezen hallható nyolc dal mindegyikének Mercury és Moran voltak a fő szerzői, jellemzően – de nem kizárólagosan – Moran a zenét szerezte, Mercury pedig a szöveget írta. Időszűke miatt vonták be a projektbe Tim Rice-t, aki a „The Fallen Priest” és a „The Golden Boy” dalok szövegeit írta. Az akkor még instrumentális „Exercises in Free Love”-ot Mercury azzal a kikötéssel ajánlotta oda Caballének, hogy írjon hozzá szöveget: ebből lett az „Ensueño”. Mind Mercury, mind Caballé szerint Moran velük egyenrangú félként vette ki a részét az album készítéséből: „Az ok, amiért Fred és én elkészítettük ezt az albumot, hogy vannak dolgok, amelyeket én meg tudok csinálni, ő pedig nem, és elég nyilvánvalóan olyan dolgok, amelyeket ő meg tud csinálni, én pedig nem.” Míg Moran a hagyományos, papíralapú dalszerzésben volt járatosabb, Mercury inkább zongorázás közben szerzett ihletet, és magnóra vette az ötleteit; ezt a két módszert kombinálták a közös munka során. „Volt egyfajta vad, ösztönös ellenérzése az iskolázott zenész ellen, de mindig megtaláltuk a középutat.” – mondta később Moran. – ”Néhány dolognak nem volt számomra értelme papíron, Fred mégis ragaszkodott hozzájuk. Időnként ezek nem működnek, és én azt mondom: »látod«. Máskor csodálatosan bejönnek, és ő mondja: »látod?«”