Az iraki háború egy nyolc évig elhúzódó fegyveres konfliktus volt, amely 2003-ban kezdődött az Egyesült Államok által irányított katonai koalíció által Irakba indított invázióval, amely megdöntötte Szaddám Huszein kormányát és kaotikus helyzetet idézett elő az országban. A konfliktus a következő évtized nagy részében folytatódott, mivel felkelés tört ki a megszálló erők és az invázió után újonnan megalakult iraki kormány ellen. A konfliktus első három-négy évében becslések szerint – halhatott meg. 2011-ben hivatalosan az amerikai csapatokat teljesen kivonták, de amerikai katonák tovább állomásoztak Irakban, a legtöbbet a szíriai polgárháború kirobbanása után újból aktivizálták. Az invázió a nemzetközi terrorizmus és annak támogatói elleni háború részeként lett meghirdetve, George W. Bush amerikai elnök elnöklése alatt, körülbelül másfél évvel a szeptember 11-i terrorista támadások után.
2002 októberében a Kongresszus felhatalmazta Bush elnököt arra, hogy katonai akciót indítson Irak ellen. Az iraki háború 2003. március 20-án kezdődött, amikor az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és több szövetséges csatlakozásával, „sokkoló és félelmetes” bombázást indított. A kormányt támogató iraki haderőket gyorsan legyőzték, amikor az Egyesült Államok vezette koalíciós haderő végighaladt az országon. Az invázió a baaszista kormány összeomlásához vezetett; Szaddamot ugyanazon év decemberében a „Vörös hajnal” művelet keretei között fogták el, és három évvel később egy katonai bíróság halálra ítélte és kivégezte. Szaddam elhalálozását és a megszállás rossz irányítását követő hatalmi vákuum azonban vallási ellentétet szított a síita és a szunnita iszlám között, valamint hosszadalmas fegyveres ellenállást váltott ki az Egyesült Államok és a koalíciós erők ellen. Számos erőszakos lázadó csoportot támogatott Irán és az al-Kaida Irakban. Az Egyesült Államok 2007-ben a katonai csapatainak megnövelésével válaszolt, ezzel mintegy vezényelve Irakba. A csapatok növekedése nagyobb biztonságot adott Irak kormányának és az új iraki hadseregnek, ami így sikeres volt. Barack Obama elnök vezetése alatt az USA iraki háborúban való részvételének felszámolása felgyorsult. Az USA 2011 decemberéig hivatalosan kivonta minden ott állomásozó katonai csapatát Irak területéről.
A Bush-kormányzat a háború indokolását elsősorban arra az állításra alapozta, hogy Irak (amelyet az USA az 1990–1991-es Öbölháború óta ellenségnek tekintett) állítólag tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, és az iraki kormány fenyegetést jelent az Egyesült Államok és szövetségesei számára. Néhány amerikai tisztviselő hamisan vádolta Szaddám Huszeint az al-Kaida támogatásával, míg mások megemlítették az elnyomó diktatúra megszüntetésének és a demokrácia iraki néphez való eljuttatásának vágyát. Egy 2004-ben, a szeptember 11-i bizottság által közzétett nyilatkozat szerint nincs bizonyíték arra, hogy Szaddám Huszein kormánya és az al-Kaida együttműködött volna egymással. Irakban soha nem találtak tömegpusztító fegyvereket vagy tömegpusztító fegyverek előállítására szolgáló létesítményeket. Ez azért lényeges, mert a Bush-adminisztráció tisztviselői számos állítást említettek meg a Szaddám Huszein és az Al-Kaida állítólagos kapcsolatáról és a tömegpusztító fegyverekről, amelyek vázlatos bizonyítékokon alapultak és amelyeket hírszerzési tisztviselők is megerősítettek. Az Egyesült Államok iraki háború előtti hírszerzéseinek indokolása súlyos kritikával szembesült mind hazai, mind nemzetközi szinten. A háború megindításáról szóló brit nyomozást, a Chilcot-jelentést 2016-ban tették közzé, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy szükség lehetett katonai fellépésre, ám akkor nem ez volt a legvégső lehetőség, és hogy az Egyesült Államok által indított invázió Irakot sújtó következményeit alábecsülte.
Az invázió következményeként Irakban 2005-ben többpárti választásokat tartottak. 2006-ban Núri el-Máliki lett a miniszterelnök és 2014-ig maradt hivatalban. Az el-Máliki-kormány olyan politikát folytatott, ami miatt széles körben úgy vélték, hogy az ország szunnita kisebbsége veszélybe került, ez egyre növekvő vallási feszültségeket keltett. 2014 nyarán az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIL) katonai támadást indított Irak északi részén, és az elfoglalt területet iszlám kalifátussá nyilvánította ki, ami egy újabb katonai beavatkozást eredményezett az Egyesült Államok és szövetségesei részéről. Az invázió következményeként fontos megemlíteni, hogy Irakban a mai napig is vannak terrorista merényletek, a közbiztonság kaotikus állapotban van, és a terrorizmus teljesen áthatja az országot.
Szaddám Huszein Irakja és a háború előzményei
A Szaddám Huszein rezsimmel szembeni erős nemzetközi ellenállás az iraki 1990-es invázió után kezdődött. A nemzetközi közösség elítélte az inváziót, és 1991-ben az Egyesült Államok vezette katonai koalíció az Öbölháborút indította Irak Kuvaitból való kiszorítására, amely hadművelet sikerrel járt. Az Öbölháború után az Egyesült Államok és szövetségesei megpróbálták Szaddámot nyomás alá helyezni az ún. elszigetelési politikával. Ez a politikai taktika számos gazdasági szankciót tartalmazott az ENSZ Biztonsági Tanács részéről: az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság az iraki kormány légitámadása miatt – az iraki kurdisztáni kurdok és a déli síita kurdok védelme érdekében – repüléstilalmi zónákat hozott létre és folyamatos ellenőrzéseket tartottak annak biztosítása érdekében, hogy Irak betartsa az ENSZ tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos határozatát.
Az ellenőrzéseket az Egyesült Nemzetek Különbizottsága (UNSCOM) végezte. Az UNSCOM a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (NAÜ) együttműködve annak biztosítására törekedett, hogy Irak leszerelje vegyi, biológiai és nukleáris fegyvereit és létesítményeit. Az Öbölháborút követő évtizedben az Egyesült Nemzetek Szervezete tizenhat Biztonsági Tanács által meghozott határozatot fogadott el, amelyben felszólította Irakot a tömegpusztító fegyverek teljes leszerelésére. A tagállamok hangot adtak a csalódásuknak, miszerint az évek során Irak sokszor akadályozta a különleges bizottság munkáját, és nem veszi komolyan a leszerelési kötelezettségeit. Az iraki tisztviselők zaklatták az ellenőröket és nem egyszer akadályozták munkájukat. 1998 augusztusában az iraki kormány teljes mértékben felfüggesztette az ellenőrökkel folytatott együttműködést, állítva, hogy az ellenőrök az Egyesült Államok érdekében kémkednek. Ez az állítás később igaznak bizonyult.
1998 októberében az iraki kormány megdöntése fontos amerikai külpolitikai programmá vált az Egyesült Államok által meghozott Iraki felszabadítási törvény (Iraq Liberation Act) elfogadásával. A törvény 97 millió dollárt nyújtott az iraki "demokratikus ellenzéki szervezeteknek" az "iraki demokráciához való átmenetet támogató program létrehozására". Ez a jogszabály ellentétben áll az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 687-es határozatában foglalt feltételekkel, amelyek a fegyverekre és a fegyverprogramokra összpontosítottak, de egyáltalán nem említettek az iraki kormány megdöntésére irányuló cselekményeket. Egy hónappal az Iraki felszabadítási törvény elfogadása után az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság megindított egy légi hadműveletet Irak ellen, mely a „Desert Fox” nevet kapta. A hadművelet kifejezett indokolása az volt, hogy akadályozza Szaddám Huszein kormányának a kémiai, biológiai és nukleáris fegyverek előállítására való törekvéseit, ám az amerikai hírszerző személyzet azt is remélte, hogy ez meggyengíti Szaddám hatalmi viszonyát.
George W. Bush elnökválasztását követően, 2000-ben, az Egyesült Államok egy agresszívebb Irak elleni politikát kezdett el folytatni. A Republikánus Párt kampányplatformja a 2000. évi választásokon célul tűzte ki az Iraki felszabadítási törvény teljes végrehajtását, mint kiindulási pontot Szaddám hatalmának megdöntése érdekében. A szeptember 11-i támadásokig azonban kevés hivatalos megmozdulás történt a törvény végrehajtása érdekében.
bélyegkép|Szaddám Huszein volt iraki elnök
Az inváziót megelőzően az USA és az első öbölháborúban részt vevő koalíciós erők (Nagy-Britannia, Franciaország) kisebb konfliktusba keveredtek Irakkal, amikor az 1991-ben kijelölt déli és északi tiltott légtérbe kétszer beléptek iraki gépek. Ezután az iraki légvédelem többször célba vett őrjáratozó amerikai és brit vadászgépeket.
2002 közepétől az Egyesült Államok megváltoztatta válaszstratégiáját, és több gépet küldött a tiltott légtérbe, és elkezdte megsemmisíteni az iraki légvédelem egységeit. 2002 márciusában még egyetlen bombát sem dobtak le, áprilisban 0,3 tonnát, május-augusztusban 8-14 tonnát, szeptemberben pedig már 54,6 tonnát.
A légvédelem és az amerikai gépek közti összetűzések és bombázások ezután mindennapossá váltak, a legnagyobb légicsapás szeptember 5-én történt 100 repülőgép bevonásával, mely egy nagyobb védelmi központot támadott Irak nyugati részén. Már ekkor felmerültek kétségek a támadás jogosságával kapcsolatban, mivel a hivatalos álláspont szerint a síiták elleni támadásokat akarták megelőzni ezzel, de ennek a hadműveletnek a helyszíne messze volt a síiták védelmét biztosítandó területektől. A támadás helyszíne inkább a Jordániából behatoló speciális egységeket segítette, melyek így észrevétlenül juthattak az országba.
A háború célkitűzései az Egyesült Államok részéről Az Egyesült Államok az Irak elleni támadásával sok, egymástól néhol különböző dolgot akart elérni. A legfőbb és legközismertebb célok közé tartozott az iraki, Szaddám Huszein által vezetett kormány megdöntése és a demokratikus állam megteremtése Irakban, a terrorista szervezetek, legfőképpen az al-Kaida felszámolása, illetve a tömegpusztító fegyverek megtalálása és megsemmisítése. A humanitárius segélyeket mindenképpen el akarták juttatni az iraki néphez, ugyanis Madeleine Albright volt külügyminiszter szerint Irakban Szaddám Huszein rezsime alatt félmillió gyermek halhatott meg a segélyek hiánya miatt.
Irak olajkészletei kulcsfontosságúak voltak a nemzetközi kőolaj-piacon, ezért az Egyesült Államok érdeke volt, hogy ellenőrzése alá vonja a kőolaj-kitermelést teljes egészében, ezzel saját magának is jókora nyereséget termelve. Sokak szerint az Egyesült Államok az iraki olajmezők birtoklása miatt indította el a háborút Irak ellen, de ezt egyetlen hivatalos forrás és a Fehér Ház sem erősítette meg soha. Az iraki inváziót bírálók szerint azért indítottak az állítólagos tömegpusztító fegyverek ürügyén háborút Irak ellen a nyugati hatalmak, hogy az új fejlesztésű fegyverek és hadi technológia egy részét élesben lehessen tesztelni. Az iraki invázió hazugságra épült, hiszen a brit kormány állításaival szemben Szaddám Husszeinnek nem voltak 45 percen belül bevethető tömegpusztító fegyverei. Katharine Gun, az angol titkosszolgálat fordítója kiszivárogtatott egy fontos információt az újságíróknak arról, miként manipulálja a közvéleményt és az ENSZ döntéshozóit a brit kormány. Olyan dokumentumot adott az újságírók kezébe, ami megmutatta, hogy az úgynevezett iraki fegyverdosszié állításai alaptalanok, azért sugallják iraki tömegpusztító fegyverek létét, hogy háborút lehessen indítani az ország ellen.
A Bush-kormány soha nem volt népszerűbb, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások utáni válaszcsapás megindítása után.
A 2003-as invázió