megye Észak-Koreában, Észak- tartományban.
A megye eredetileg része volt, később pedig fennhatósága alá tartozott. A mai megye területén a 15. században az akkor szomszédos postaállomása volt található, (명원역; 明原驛) néven, mai nevét is ez alapján nyerte el 1461-ben, ebben az évben kapott (현; 縣) rangot. 1512-ben közigazgatása alá helyezték, de egy évvel később visszanyerte önállóságát. 1605-ben pu (부; 府) rangra terjesztették fel. 1895-től megye, 1914-ben hozzácsatolták egy részét. A megye területe az 1945 utáni közigazgatási reformok következtében kb. negyedére csökkent.
Földrajza Északról megye, keletről a Japán-tenger (Koreában „Keleti-tenger”), délről megye, nyugatról pedig megye határolja.
Legmagasabb pontja az 1103 méter magas .
Közigazgatása 1 községből (), 13 faluból () és 2 munkásnegyedből () áll:
Gazdaság megye gazdasága főként a szénkitermelésre épül, ezek legfontosabb központjai a Szénbánya, a Szénbánya, illetve a Szénbánya. Ezeken kívül számos más kisméretű szénbánya található a megyében. Az itt kitermelt feketekőszén főként Észak- és tartományokban kerül felhasználásra. továbbá kerámiaiparáról ismert, főként tartományon belüli felhasználásra gyárt porcelánt. A megyén belül jóval kisebb jelentőségű iparágaknak számítanak az élelmiszeripar, illetve a ruhaipar. Mivel a megye teljes területének kevesebb mint tíz százaléka alkalmas földművelésre, a mezőgazdaság még kisebb fajsúlyú, ennek ellenére a i szójabab régóta ismert a környéken. 1967-től vöröshagymatermesztéssel is foglalkoznak, amiből évi 600 ezer tonnás terem. Jellemző még az állattartás, főként sertés-, marha- és juhtenyésztés.
Oktatás megye egy főiskolának, 16 általános iskolának és 19 középiskolának ad otthont.
Egészségügy A megye ismeretlen számú egészségügyi intézménnyel rendelkezik, köztük két megyei szintű kórházzal, és tizenöt klinikával.
Közlekedés A megye közutakon a szomszédos megyék felől közelíthető meg. A megye vasúti kapcsolattal rendelkezik, a vasútvonal része.
Jegyzetek
Kategória:Észak-Korea megyéi