Dirner Gusztáv Adolf (Gölnicbánya, 1855. december 9. – Budapest, 1912. december 14.Gyászjelentése) orvos, szülész-nőgyógyász. A British Gynaecological Societhy fellow-ja; a budapesti orvosegyesületnek rendes tagja; a Kárpátegyesület gölniczvölgyi osztályának alapítója-elnöke volt. Testvére, Dirner Lajos orvos volt.
Életpályája Szülei Dirner Mihály (1813–1885)Édesapja gyászjelentése városi tanácsos és Goldbecher Erzsébet voltak.Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 3372/1912. folyószám alatt. A gimnázium első két osztályát Miskolcon végezte el, majd Eperjesen tanult két évig, a gimnázium felső négy osztályát pedig a budapesti evangélikus intézetben fejezte be 1874-ben. Budapesten testvére támogatásával és önerejéből, tanítással foglalkozott, így folytatta tanulmányait. 1880-ban orvosdoktor lett; Jendrassik Jenő (1824–1891) egyetemi tanár tanársegédje volt az élettani tanszéken. 1881–1886 között Tauffer Vilmos (1851–1934) mellett volt tanársegéd a budapesti szülészeti-nőgyógyászati klinikán. 1886–1888 között a Schordán-féle utazási ösztöndíjjal tanulmányúton volt; megfordult Ausztriában, Németországban, Londonban, Párizsban, New Yorkban és Philadelphiában. 1888-ban hazatért, és nőgyógyász volt. 1892-ben a nőgyógyászat magántanára lett. 1897-ben kinevezték a budapesti Bábaképző Intézet igazgatójává.
Főleg méh és a petefészek műtétekkel foglalkozott, erről szóló cikkei a szaklapokban jelentek meg.
Halálát tüdőgyulladás okozta. Sírja a Fiumei úti sírkertben található (18-1-17).Budapesti Negyed 25. 1999/3. - 18. parcella
Magánélete 1891-ben házasságot kötött Reök Erzsébettel.
Művei Uterus didelphys cum vagina duplice (Budapest, 1883) A leányok testi neveléséről (Budapest, 1885) Zur Asepsis der quellenden Dilatorien (Berlin, 1887) On the treatment of the pedicle myomotomy (Boston, 1888) Az ujszülött köldökének ápolása (Budapest, 1888) A csonk ellátásának kérdése hysterotomiánál 31 eset kapcsolatában (Budapest, 1888) A gátképzés új és egyszerű módszere (Budapest, 1889) Therapeutikus irányok és mozgalmak a gynaekologiában (Budapest, 1889) Elnöki megnyitó a M. K. E. gölniczvölgyi osztálya 1890. okt. 26. tartott közgyűlésén (Budapest, 1890) Lebensgeschichte eines Gerverbetreibenden (Budapest, 1891) A gyermek testi ápolásáról (Budapest, 1891) (Többekkel) A nő vérzéseiről (Budapest, 1892)
Jegyzetek
Források
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1891-1914. Hornyánszky Viktor Tudósnaptár LACZA TIHAMÉR: A TUDOMÁNY APOSTOLAI. Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén 2013 https://web.archive.org/web/20200128151055/http://www.orvostortenelem.hu/tankonyvek/tk-05/pdf_Szallasi/vegyes_074.pdf
További információk
Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerkesztette: Dr. Kikli Tivadar. Szeged, Bába és társai Kft, 1999 Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiadás. Budapest, 1938-1939
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar szülész-nőgyógyászok Kategória:Tüdőgyulladásban elhunyt személyek Kategória:1855-ben született személyek Kategória:1912-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek