A 2020-as magyar amerikaifutball-bajnokság a tizenhatodik férfi amerikaifutball-bajnokság, melyet a Magyar Amerikai Futball Szövetség írt ki eredetileg három osztályban, és 2020 márciusa és júliusa között zajlott volna. A COVID–19 járvány miatt a tavaszi lebonyolítás meghiúsult, és egy rövidített, kétosztályos őszi szezont tartottak, mely szeptember 5-én vette kezdetét.

Eredeti versenykiírás Az eredeti versenykiírás a korábbi évek formáját követte volna. A legmagasabb osztály a Hungarian Football League (HFL), mely a versenykiírás szerint 2020. március 21-én vette volna a kezdetét.

A kiemelt bajnokság (Maker's Mark HFL) 6 csapattal került volna lebonyolításra: a 2019-os HFL hat csapata csapata (a Budapest Cowbells, a Budapest Wolves, a Fehérvár Enthroners, a Győr Sharks, a Miskolc Steelers, valamint meghívottként az ukrán Kyiv Capitals) jelentkezett a bajnokságra, a Divízió I. bajnoka, a Szombathely Crushers nem vállalta a HFL-indulást. A lebonyolítás szisztémája változott volna, a 6 csapatnak egykörös (5 mérkőzéses) alapszakasz került kiírásra, melyet követően az első négy csapat jutott volna be a rájátszásba.

A másodosztályú bajnokság (Divízió I.) 2020. március 14-én rajtolt volna. A bajnokságra 9 csapat nevezett: a 2019-as Divízió I-ből a Budapest Cowbells 2, a Budapest Titans, a Budapest Wolves 2 a Dabas Sparks, a Debrecen Gladiators, a Dunaújváros Gorillaz, az Eger Heroes, a Nyíregyháza Tigers és a Szombathely Crushers. A 9 csapatot egy csoportba osztották. Az alapszakasz 6 fordulóból állt volna, a legjobb négy nyert volna jogot a rájátszásra.

A harmadosztályú bajnokság (Divízió II.) eredeti tervek szerint 2020. március 14-én rajtolt volna 12 indulóval. A 2019-as mezőnyből a CFS Guardians, a Diósd Saints, a Dunakeszi Rangers, a Jászberény Wolverines, a Kaposvár Hornets, a Miskolc Renegades, a Rebels Oldboys, a Szombathely Crushers 2 és a Tatabánya Mustangs maradt. A Divízió I-ből visszalépett a Budapest Eagles, új induló a MAFSZ új tagjaként a Pécs Legioners, és újonnan indított B-csapatot az Eger Hereos. A 12 csapat két ötcsapatos csoportra lett osztva. A bajnokság 5 fordulós lett volna, csoporton belül mindenki játszott volna mindenkivel. Csoportonként az első 2 helyezett jutott volna a rájátszásba.

A bajnokság mindhárom osztályában három hetes szünetet tartottak volna május 31. és június 20. között, amikor Székesfehérváron a FISU egyetemi amerikaifutball-világbajnokságnak kellett volna zajlania.

Az Enthroners a magyar bajnokság mellett az osztrák Divízió II-ben is indult volna, míg a CEFL-kupába az Entroners és a Wolves nevezett 2020-ra.

Változások az eredeti tervekhez képest 2020. március 2-án a Kaposvár Hornets visszalépett a bajnokságtól.

2020. március 11-én a kormány a COVID–19 járvánnyal kapcsolatosan veszélyhelyzetet hirdetett ki, melyhez kapcsolódó rendkívüli intézkedések nyomán a Szövetség a bajnokságot határozatlan ideig elhalasztotta. Március 25-én a FISU egyetemi világbajnokság törlésre került, illetve az összes nemzetközi torna is el lett halasztva. A csapatok számára a koronavírus miatt a közös edzések megtartása is tiltásra került.

A korlátozó intézkedések 2020 májusában enyhültek, ekkortól újra edzésbe állhattak a csapatok, illetve a Szövetség újra kiírta a három osztályra vonatkozó nevezést. A tervek szerint augusztus 20-tól indulhat meg a bajnokság, rövidített formában.

A nevezések június 12-ig érkeztek be, ekkorra kiderült, hogy a kijevi Capitals a bizonytalan nemzetközi helyzet miatt nem vállalja a HFL-t, de rajtuk kívül a Wolves, a Cowbells és a Steelers sem vállalta a HFL-indulást. A két érvényes nevezés (Enthroners, Sharks) nem volt elegendő, így a 2020-as évre a HFL-szezon nem került megrendezésre.

Az összegyűlt nevezések alapján végül nyolc csapat nevezett a Divízió I-be és tizenegy csapat a Divízió II-be. Június 30-án a Budapest Eagles visszalépett, így végül a Divízió I nyolc, a Divízió II tizenegy csapattal kerül megrendezésre, mindkét bajnokságban keleti és nyugati csoporttal, és 4-4 alapszakasz-mérkőzéssel. Mindkét osztály küzdelmei szeptember 5-én indulnak. Divízió I: Kelet: Budapest Cowbells, DEAC Gladiators, Miskolc Steelers, Nyíregyháza Tigers Nyugat: Budapest Wolves, Dunaújváros Gorillaz, Győr Sharks, NBA Crushers Divízió II: Kelet: CFS Guardians, Eger Heroes, Jászberény Wolverines, Miskolc-Szirmabesenyő Renegades, Rebels Oldboys Nyugat: Diósd Saints, NBA Crushers II, Pécs Legioners, Tatabánya Mustangs, VSD Rangers

A Fehérvár Enthroners sportszakmai okokból nem indult a Divízió I-ben, a Budapest Titans és a Dabas Sparks szintén nem nevezett az őszi szezonba, az Eagles visszalépett, a Hornets pedig az őszi indulást sem vállalta.

2020. augusztus 4-én a Nyíregyháza Tigers, szeptember 1-jén pedig a Budapest Cowbells jelentette be Facebook-oldalán, hogy visszalép a Divízió I-es bajnokságtól. Így az első osztályú bajnokságban a Wolves átkerült a keleti csoportba, és minden csapat 3-3 mérkőzést játszik. Mindkét bajnokság sikeresen elrajtolt szeptember 5-én. A Wolverines csapata két forduló után visszalépett, miután a csapat tagjai karanténba kerültek. Október végén, az utolsó mérkőzés előtt a Miskolc Renegades csapata is visszalépett, mindkét csapat meccsei 0-20 arányban kerültek jóváírásra. Több mérkőzés (Heroes-Rebels, Saints-Rangers, Legioners-Mustangs) halasztásra került, a Steelers-Wolves meccs kétszeri halasztás után 0-20-szal került be a jegyzőkönyvekbe, és a Gladiators-Steelers mérkőzés is el lett napolva.

Divízió I Alapszakasz Nyugati csoport CsapatMegjegyzés1 Győr Sharks33094481,00 Elődöntő2 NBA Crushers 31258420,33 |- |3||align="left"| DAK Acél Gorillaz ||3||0||3||14||99||0,00'''

Keleti csoport CsapatMegjegyzés1 Budapest Wolves 233056261,00 Elődöntő2 Miskolc Steelers31250630,333 DEAC Gladiators31270640,33

Rájátszás A rájátszás előtt a Wolves 2 visszalépett a bajnokságtól. A keleti 3. helyezett Gladiators ezután nem vállalta az elődöntőt, így a Sharks mérkőzés nélkül jutott a döntőbe.

Divízió II Alapszakasz Nyugati csoport CsapatMegjegyzés1 VSD Rangers440165371,00 | align = "center" rowspan = "2" | Elődöntő |- style="background: #ccffcc;" |2||align="left"| Tatabánya Mustangs||4||3||1||110||58||0,75|- |3||align="left"| Pécs Legioners||4||2||2||59||73||0,50|- |4||align="left"| Diósd Saints||4||1||3||27||98||0,25|- |5||align="left"| NBA Crushers 2||4||0||4||40||135||0,00'''

Keleti csoport CsapatMegjegyzés1 CFS Guardians44099411,00 Elődöntő2 Eger Heroes431110720,753 Rebels Oldboys 4 2 2 87 63 0.50 4 Miskolc Renegades 3 0 3 0 60 0.00 visszalépett Jászberény Wolverines 3 0 3 0 60 0.00

Rájátszás A koronavírus-járvány második hulláma miatt a 4 rájátszásba jutott csapat közös megegyezéssel döntött a szezon befejezéséről. A bajnokság végeredménye az alapszakaszban elért eredmények alapján: VSD Rangers CFS Guardians Tatabánya Mustangs Eger Heroes

Jegyzetek

További információk Hivatalos oldal

Kategória:Amerikai futball Magyarországon magyar amerikaifutball-bajnokság