bélyegkép|180px| 1949-1956 között a Pécsi Tudományegyetemen tanított
Degré Alajos (Zalaegerszeg, 1909. május 18. – Zalaegerszeg, 1984. április 10.) magyar jogtörténész, levéltáros, az állam- és jogtudományok kandidátusa (1955).
Életpályája Degré Miklós (1867–1945) bíró, büntetőjogász, ítélőtáblai elnök, jogi szerkesztő és Lechner Paula (1878–1936) fiaként született. Apai nagyszülei Degré Alajos ügyvéd és író a márciusi ifjak egyike és nemes Koller Amália (1837–1907) voltak.özv. Degré Alajosné gyászjelentése, 1907 Anyai nagyapja Lechner Ágost (1834–1901), egyetemi jogtanár, egyetemi rektor, felsőrendiházi tag volt.
Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán végezte. 1931-ben bírósági gyakornok lett Szegeden. 1932-től 1937-ig a pestvidéki törvényszéken, 1937-től 1940-ig az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott. 1940-ben miniszteri titkár lett; 1946-ban miniszteri tanácsosnak nevezték ki. 1949–50-ben ítélő táblabíró volt Pécsett, közben a Pécsi Tudományegyetem jogi karán is előadott. 1951-ben egyetemi adjunktusi kinevezést kapott. 1957-ben a szolnoki levéltárba került. 1958-tól a zalaegerszegi levéltárban dolgozott, az utóbbinak 1960-ban igazgatója lett. 1982-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára volt. Szerkesztette a Zalai Tükör című lapot, valamint a Zalai Gyűjtemény című megyei kiadványsorozatot.
Kutatási területe A magyar magánjog, perjog és büntetőjog történetét, továbbá Zala megye helytörténetét kutatta.
Díjai, elismerései Magyar Örökség-díj
Emlékezete Emléktáblája Zalaegerszegen a Petőfi Sándor u. 16. sz. házon található. Molnár András (szerk.): Degré Alajos emlékezete. Tudományos emlékülés. (Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó - Zala Megyei Levéltár, 2010.) bélyegkép|180px|balra|Sírja a Fiumei úti sírkertben (34/1-3-25)
Főbb művei Degré Alajos digitalizált művei az Országgyűlési Könyvtárban A Négyeskönyv perjogi anyaga (Budapest, 1935) A Négyeskönyv büntetőjogi elvei (Budapest, 1936) Magyar halászati jog a középkorban (Budapest, 1939) Földesúri jogok a jobbágyok házasságkötése körül (Budapest, 1943) A XVI-XVII. századi erdélyi büntetőjog vázlata (Angyal Pállal Budapest, 1943) Általános jogtörténet (Pécs, 1950) A magyar bírósági szervezet és perjog története (Bónis Györggyel és Varga Lászlóval, Budapest, 1961) Az egervári vár története (Gergelyffy Andrással és Valter Ilonával, Zalaegerszeg, 1965) A zalaegerszegi központi elemi iskola története 1690-1949 (Simonffy Emillel, Zalaegerszeg, 1975) A Zala megyei Levéltár (Budapest, 1972) A magyar gyámsági jog kialakulása a dualizmus korának gyámsági kódexéig (Budapest, 1977)
Jegyzetek
Források Degré Alajos életrajza. Országgyűlési Könyvtár – Magyar Jogi Portál.
Benke József: Az Erzsébet Tudományegyetem rektorai és dékánjai. Pécs, 1998. További információk Csizmadia Andor: Degré Alajos (Jogtudományi Közlöny, 1984. 8. sz.)
Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:A Zala (Vár)megyei Levéltár levéltárosai Kategória:A Jász-Nagykun-Szolnok (Vár)megyei Levéltár levéltárosai Kategória:Zalaegerszegiek Kategória:Magyar jogtörténészek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek