Jack Young (Belfast, Észak-Írország, 2001. október 11. –) észak-ír autóversenyző.

Pályafutása Pályafutását gokartozással kezdte, 2011-ben pedig meg nyerte a Honda Super 1 National Honda Cadet bajnokságot.

Miután a gokartozást abbahagyta 2017-ben 165 gyűjtött pontjával megnyerte a nyolc futamból álló Brit Renault Clio Junior-kupát. Az évad során három pole-pozíciót, öt dobogót és egy futamgyőzelmet szerzett.

2018-ban Max Coates előtt megnyerte a Nemzetközi Clio-kupa fináléját is. Mindemellett a szezon második felében szerepelt a Brit Renault Clio-kupában, ahol az összetettbeli 15. helyezést érte el, ehhez hozzájárult az is, hogy a nyolc versenyből amin részt vett három alkalommal is kiesett.

2019-ben már teljes szezont teljesített a sorozatban és meg is nyerte azt, a tizennyolc futam során tizenkétszer pezsgőzhetett a dobogón, ebből hétszer első helyezettként. Az idény során az első számú riválisa ismét Max Coates volt, akit az utolsó hétvégén drámai küzdelemben sikerült legyőznie.

2019-ben bemutatkozott a TCR Európa-kupa sorozatban, ahol Barcelonában az addig alulteljesítő francia John Filippit váltotta a svájci Vuković Motorsport Renault Mégane RS TCR volánjánál. A fiatal brit versenyző az addig általában a mezőny végén szereplő autóval rögtön komoly tempóra volt képes és mindkét versenyen a negyedik helyet szerezte meg. Az évad utolsó hétvégén, Monzában nem tudott részt venni a Brit Renault Clio kupa szezonzáróján való szereplése miatt, ezért a helyére Guilherme Salas érkezett.

2020-ban a Vuković Motorsport szintet lépett és jó teljesítményének köszönhetően teljes szezonos lehetőséget adott neki a gárda vezetője, Milenko Vuković a WTCR mezőnyében is egy továbbfejlesztett Renault Mégane RS TCR EVO modellel. Ezzel ő lett a mezőny legfiatalabb tagja. Két fordulót követően ő volt az egyedüli versenyző, aki nem szerzett pontot, részben technikai hibák miatt. 2020 októberében bejelentették, hogy anyagi problémák miatt távozik a csapattól, helyére pedig a francia Aurélian Comte került a hátralévő 4 versenyhétvégére.

2021-re visszatért a TCR Európa-kupa mezőnyébe, ahol a szlovák Brutal Fish Racing Teamhez írt alá, amely alakulat egy Honda Civic Type R TCR-rel nevezte be. A hollandiai Zandvoortban megszerezte az első-rajtkockát de a versenyen 2. lett. 2021. szeptember 5-én a Nürburgringen eredetileg a 4. pozícióban intették le, azonban még a dobogó ceremónia előtt az előtte célba érő Teddy Clairetet megbüntették, így a 3. helyen rangsorolták. A Monzában rendezett második futamon szintén egy utólagos büntetés után lépett fel a virtuális dobogó legalsó fokára. Az összetett tabellán a 10. helyen végzett 205 ponttal.

2022 márciusában bejelentették, hogy a visszatérő testvérpáros, Mike és Michelle Halder alakulatánál folytatja. Április 30-án a debütáló Algarve aszfaltcsíkon csapattársa hibázott és átvette a vezetést, amivel első győzelmét ünnepelhette a szériában. Az olaszországi Monzában mindkét futamon ő ért el a leggyorsabb köridőt és összességében is az egyik leggyorsabbnak számított a hétvége során. Az évad utolsó fordulójának nyitóversenyén, Barcelonában rajt-cél győzelmet aratott.

Eredményei Karrier összefoglaló Év Bajnokság Csapat Verseny Pole Leggyorsabbkör Győzelem Dobogóshelyezés Helyezés Pont 2017 Brit Renault Clio Junior-kupa MRM 8 3 3 1 5 1. 165 2018 Brit Renault Clio-kupa MRM 8 0 1 0 0 15. 46 2019 Brit Renault Clio-kupa MRM 18 5 6 7 12 1. 362 TCR Európa-kupa Vuković Motorsport 2 0 0 0 0 22. 54 2020 WTCR Vuković Motorsport 3 0 0 0 0 24. 0 2021 TCR Európa-kupa Brutal Fish Racing Team 14 1 2 0 3 10. 205 2022 TCR Európa-kupa Halder Motorsport 14 1 3 2 2 6. 246 * A szezon jelenleg is zajlik.

Teljes TCR Európa-kupa eredménysorozata ÉvCsapatAutó 1234567HelyezésPont 2019 Vuković Motorsport Renault Mégane RS TCR HUN HOC SPA RBR OSC CAT MNZ 22. 53 4 4 2021 Brutal Fish Racing Team Honda Civic Type R TCR SVK LEC ZAN SPA NÜR MNZ CAT 10. 205 11 11 56 Ki 21 9 18† 13 1710 3 Ki2 3 88 12 2022 Halder Motorsport Honda Civic Type R TCR ALG LEC SPA NOR NÜR MNZ CAT 6. 246 1 11 19 13 8 6 10 6 Ki T 11 7 1 5 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Teljes WTCR-es eredménysorozata Év Csapat Autó123456 Helyezés Pont2020 Vuković Motorsport Renault Mégane RS TCR BEL GER SVK HUN ESP ARA 24. 0 20† 21† Ki Ni † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Jegyzetek

További információk Profilja a WTCR honlapján DriverDB honlapja

Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brit autóversenyzők Kategória:Belfastiak