A 2020–2021-es UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2020. október 20. és december 9. között játszották le. A csoportkörben 32 csapat vett részt, melyből 16 csapat jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Sorsolás A csoportkör sorsolását 2020. október 1-jén közép-európai idő szerint 17 órától tartották Genfben.

A csapatokat 4 kalapba sorolták be, a következők szerint: Az 1. kalapba került a UEFA-bajnokok ligája győztese, az Európa-liga győztese és a rangsor szerinti első hat ország bajnoka. A 2., 3. és 4. kalapba került a többi csapat, a 2020-as UEFA-együtthatóik sorrendjében.

A 32 csapatot nyolc darab négycsapatos csoportba sorsolták. Azonos országból érkező csapatok, valamint az orosz és ukrán csapatok nem kerülhettek azonos csoportba. Az azonos nemzetű csapatokból párokat alakítottak ki, amelyeket négy csoportra nézve is szétosztottak (A–D, E–H), a televíziós közvetítések miatt. A párokat az UEFA határozta meg.

A: Bayern München és Borussia Dortmund B: Sevilla és Atlético Madrid C: Real Madrid és Barcelona D: Liverpool és Manchester United E: Juventus és Internazionale F: Paris Saint-Germain és Marseille G: Zenyit és Lokomotyiv Moszkva H: Manchester City és Chelsea I: Sahtar Doneck és Dinamo Kijiv J: RB Leipzig és Borussia Mönchengladbach K: Lazio és Atalanta

Egy játéknapon négy csoport mérkőzéseit rendezték. Az egyik négy csoport kedden, a másik négy csoport szerdán játszott, a mérkőzésnapokat váltogatva. A játéknapok: október 20–21., október 27–28., november 3–4., november 24–25., december 1–2., december 8–9. A mérkőzések közép-európai idő szerint 18:55-kor és 21:00-kor kezdődtek. A végleges menetrendet a sorsolás után, számítógéppel állították össze. JátéknapMérkőzések1. játéknap2 – 3, 4 – 12. játéknap1 – 2, 3 – 43. játéknap3 – 1, 2 – 4JátéknapMérkőzések4. játéknap1 – 3, 4 – 25. játéknap3 – 2, 1 – 46. játéknap2 – 1, 4 – 3

Csapatok Az alábbi csapatok vettek részt a csoportkörben: 26 csapat ebben a körben lépett be 6 győztes csapat a UEFA-bajnokok ligája rájátszásából (4 a bajnoki ágról, 2 a nem bajnoki ágról) +1. kalap Csapat Együttható Bayern München136,000 Sevilla102,000 Real Madrid134,000 Liverpool99,000 Juventus117,000 Paris Saint-Germain113,000 Zenyit64,000 Porto75,000 +2. kalap Csapat Együttható Barcelona128,000 Atlético Madrid127,000 Manchester City116,000 Manchester United100,000 Sahtar Doneck85,000 Borussia Dortmund85,000 Chelsea83,000 Ajax69,500+3. kalap Csapat Együttható Dinamo Kijiv55,000 Red Bull Salzburg53,500 RB Leipzig49,000 Internazionale44,000 Olimbiakósz43,000 Lazio41,000 Krasznodar35,500 Atalanta33,500 +4. kalap Csapat Együttható Lokomotyiv Moszkva33,000 Marseille31,000 Club Brugge28,500 Borussia Mönchengladbach26,000 İstanbul Başakşehir21,500 Midtjylland14,500 Rennes14,000 Ferencváros9,000

Csoportok A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.

Sorrend meghatározása Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet: az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több gól az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól ha kettőnél több csapat áll azonos pontszámmal, akkor az egymás elleni eredményeket mindaddig újra kell alkalmazni, amíg nem dönthető el a sorrend az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen szerzett több gól az összes mérkőzésen szerzett több idegenben szerzett gól az összes mérkőzésen szerzett több győzelem az összes mérkőzésen szerzett több idegenben szerzett győzelem fair play pontszám (piros lap = 3 pont, sárga lap = 1 pont, kiállítás két sárga lap után = 3 pont); jobb UEFA-együttható

Minden időpont közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint van feltüntetve.

A csoport

B csoport

C csoport

D csoport

E csoport

F csoport

G csoport

H csoport

Megjegyzések

Jegyzetek

csoportkör