A balkáni front az I. világháború egyik frontvonala volt, mely a Balkán területén húzódott, ahol a központi hatalmak és az antant hatalmak 1914-től az I. világháború végéig harcoltak váltakozó sikerrel egymással.
Előzmények A Balkán-félszigeten az egykori Oszmán Birodalom látványos hanyatlása a középkorban eltűnt országok (Albánia, Görögország, Montenegró, Szerbia és Bulgária) újjászületését eredményezte. A balkáni államok létrejöttével egy időben a szomszédos hatalmak (Olaszország, Monarchia és Oroszország) komoly erőfeszítéseket tettek, hogy Nagy-Britannia és Franciaország mellé egyenrangú nagyhatalomként felzárkózzanak. Ezen országok a 19. század végétől tudatosan törekedtek arra, hogy a balkáni nemzeteket vágyott nagyhatalmi szférájukba bevonják. Törekvéseik egyaránt sértették egymás érdekeit és a balkáni nacionalisták érzelmeit is.
A 20. század elején a Monarchia lépéselőnyre tett szert vetélytársaival szemben. Bécs-Budapest sikeresen integrálta birodalmába Bosznia-Hercegovinát. Ezzel súlyosan sértette a helyi szerbek érdekeit. Az annexió után a bécsi imperializmus Szerbia ellen fordult. Szerbia a boszniai szerbek Bécs ellen hangolásával válaszolt. A szarajevói merénylet után jó esély mutatkozott arra, hogy a Monarchia végre a hatalmi szférájába erőszakolhassa a renitens Szerbiát. A júliusi ultimátumot Szerbia nyájassá vált hangneme ellenére a Monarchia nem vonta vissza, majd a szövetséges Németország támogatását maga mögött tudván hadat üzent Szerbiának.
A hadüzenetet követően megkezdődött a szövetségi rendszerek hadseregeinek felvonulása, előbb csak a Drina és a Száva mentén, majd Európa és a világ távoli szegleteiben is. A Balkánon az egész világot lángba borító szikra pattant ki.
Támadás Szerbia ellen
A szerb front 600px|Szerb visszavonulás az Adriai-tenger felé az első világháborúban
Bulgária hadba lépése Bulgária a háború előtt jó kapcsolatokat ápolt az Osztrák–Magyar Monarchiával. A viszony azonban gyorsan kihűlt, amikor a dualista állam Bulgária érdekeit is sértve növelte egyre befolyását a Balkánon. A háborúban azonban a kis Szerbia váratlan erejű ellenállást gyakorolt a két frontos háborúra kényszerült a Monarchia ellen.
Az antant sikertelen törökök elleni akciója meggyőzte a bolgár vezetőket arról, hogy országuk a központi hatalmak oldalán lehet képes kiharcolni a második balkáni háború végén elszenvedett területi veszteségek revízióját. 1915-ben szövetséget kötöttek a Monarchiával és megkezdték közös hadműveleteiket Szerbia végső legyőzésére.
Albánia, Montenegró elfoglalása
1914. október 27-én, miután megkapta a nagyhatalmak jóváhagyását, a görög hadsereg V. hadteste másodszor is belépett a területre. Észak-Epirusz ideiglenes kormánya hivatalosan megszűnt létezni, kijelentve, hogy elérte céljait. A görög csapatok 1914. október végén lépték át a dél-albán határt, hivatalosan visszafoglalva Dél-Albániát Vlorë kivételével, és 1914. október 27-ig katonai közigazgatást hozva létre. Az olaszok nem voltak megelégedve a görög megszállással, és olasz tengerészgyalogosokat küldtek Vlorë, vagy Avlona, vagy ahogy ők nevezték, Valona elfoglalására. Október 31-én az olaszok elfoglalták a stratégiai fontosságú Saseno vagy Sazan szigetét. Decemberben Olaszország megerősítette, hogy Albánia semleges marad, ahogyan azt a londoni konferencián is kijelentették, és hogy az olasz kékzubbonyosokat ezzel a céllal partra szállították Valonánál.Guy 2007, p. 117
Ahogy Észak-Albániában egyre nagyobb lett az anarchia, és a görögök délre vonultak, Olaszország csapatokat küldött Vlorë elfoglalására, míg Szerbia és Montenegró Észak-Albánia egyes részeit foglalta el. Az első világháborús szerb hadjárat során végrehajtott sikeres védekező lépések 1915-ig távol tartották a központi hatalmakat Albániától. Bulgáriát végül sikerült rábeszélni, hogy a központi hatalmak oldalán lépjen be a háborúba, és az osztrák-magyarok és a németek október 7-én megkezdték támadásukat Szerbia ellen, míg 1915. október 14-én a bolgár hadsereg két irányból támadott, ami zavart keltett a szerb seregekben.
Bulgária és Ausztria támadásai után Putnik marsall, a szerb hadsereg vezetője teljes visszavonulást rendelt el dél és nyugat felé, Montenegrón keresztül Albániába. Az időjárás szörnyű volt, az utak rosszak, és a hadseregnek segítenie kellett a velük együtt visszavonuló több tízezer civilen, akik szinte semmilyen ellátmány vagy élelem nélkül maradtak. De a rossz időjárás és a rossz utak a menekülteknek is kedveztek, mivel a központi hatalmak erői nem tudták elég erősen szorítani őket, így elkerülték az elfogást. A menekülő katonák és civilek közül sokan azonban nem jutottak el a partra – az éhség, a betegségek, az ellenséges erők támadásai és az albán törzsi bandák áldozatai lettek.
A Toptani-kormány támogatást nyújtott a visszavonuló szerb hadseregnek, ahol csak tudott, és Toptani erői összecsapásokba keveredtek a szerbeket támadó albán irreguláris csapatokkal.
Azonban, mivel az osztrák-magyar erők Durrës elfoglalásának küszöbén álltak, Toptani és több száz fős személyzete 1916 februárjában evakuálták az országot; távozása előtt hadat üzent a központi hatalmaknak (1914 októberében csak Ausztria-Magyarországnak üzent hadat). Szerbia, Görögország és Franciaország támogatásával Toptani kormányát legitim száműzetésben lévő kormányként ismerték el. Toptani azonban végül marginalizálódott, mivel Albánia csatatérré vált az antant és a központi hatalmak között.
A visszavonulás körülményei katasztrofálisak voltak, és összességében mindössze mintegy 155 000 szerb, többnyire katona érte el az Adriai-tenger partját, és szállt fel olasz szállítóhajókra, amelyek a hadsereget különböző görög szigetekre (sokakat Korfura) szállították, mielőtt Szalonikibe küldték volna. A szerb hadsereg evakuálása Albániából 1916. február 10-én fejeződött be. A szerbek nyomában Ausztria-Magyarország és Bulgária hadseregei következtek. Albánia nagy részét megszállták az 1918 szeptemberi Vardar offenzíváig.
Románia elfoglalása
Antant beavatkozás Görögország belpolitikájába
Az első világháború kezdetét követően Görög Királyság politikailag megosztott volt a háborúba való belépés és a semlegesség között, élükön az antantpárti Venizelosz és a központi hatalmakat támogató Konstantin királlyal. Szerbia meghódítását követően Venizelosz beengedte az Antant csapatokat Thesszalonikibe, ami az új macedón front létrehozásához vezetett. Ezt követően Venizelosz létrehozta az Ideiglenes Nemzetvédelmi Kormányt a szövetségesek által ellenőrzött Észak-Görögországban. Az Antant és az Ideiglenes Nemzetvédelmi Kormány összecsaptak a monarchistákkal a "Noemvriana" (egy három napos csatározás) során.Leon 1974, pp. xiv, 521
A Görög Királyság képtelensége arra, hogy csatlakozzon az első világháborúhoz a központi hatalmak ellen, arra késztette az Egyesült Királyságot és Franciaországot, hogy az Ideiglenes Nemzetvédelmi Kormányt Görögország legitim kormányaként ismerjék el, és blokád alá vonják Görögországot. 1917 júniusában a franciák elfoglalták Thesszáliát, Konstantin király elmenekült Görögországból, Venizelosz pedig visszatért Athénba, júliusban pedig hadat üzent a központi hatalmaknak.
Antant előretörés 1918-ban A macedón front nagyjából a görög határ környékén stabilizálódott egy Szalonikiben partra szállt francia-brit-olasz erő beavatkozása után. A német tábornokok nem engedték a bolgár hadsereget Szaloniki felé előrenyomulni, mert abban reménykedtek, hogy ráveszik a görögöket, hogy csatlakozzanak a központi hatalmakhoz.
1918-ban, hosszas előkészítő munkák után, a szövetségesek Franchet d'Esperey francia tábornok vezetésével egyesített francia, szerb, görög és brit hadseregek támadást indítottak Görögországból. Győzelmei rákényszerítették a bolgár kormányt, hogy békét kössön. Ezután megtámadta északon, és visszaszorította a német és osztrák-magyar erőket, amelyek megpróbálták megállítani offenzíváját. 1918. május 30-án a szövetségesek offenzívát indítottak a súlyosan megerősített Skra kiszögellés ellen, megkezdve a Skra-di-Legen-i csatát. A csata volt az első jelentős görög akció a szövetséges fél számára.
A nehéztüzérség fedezetét kihasználva egy francia-hellén erőd gyorsan behatolt az ellenséges lövészárkokba, meghódítva Szkrát és a környező erődítményrendszert. A görög veszteségek 434–440 elesett, 154–164 eltűnt és 1974–2220 sebesült voltak, míg Franciaország körülbelül 150 halott vagy sebesült embert veszített. Összesen 1782 központi hatalmi katona esett hadifogságba, köztük néhány német mérnök és tüzérségi szakember, akik bolgár egységekben szolgáltak; jelentős mennyiségű katonai felszerelés is került szövetségesek kezébe. A Skra elleni bolgár ellentámadás terve továbbra sem valósult meg, mivel a bolgár katonák megtagadták a részvételt a hadműveletben. Mind a görög, mind a francia sajtó megragadta az alkalmat, hogy dicsérje a görög hadsereg erőfeszítéseit, kedvezően befolyásolva a görög mozgósítást. Szkra eleste miatt Vaszil Radoszlavov bolgár miniszterelnök 1918. június 21-én lemondott. Aleksandar Malinov, aki közvetlenül ezután hivatalba lépett, titkos tárgyalásokat folytatott Nagy-Britanniával, felajánlva Bulgária kilépését a háborúból azzal a feltétellel, hogy Bulgária teljes mértékben megtartja Kelet-Macedóniát. David Lloyd George brit miniszterelnök azonban elutasította a javaslatot, és biztosította Ioannisz Gennádiusz londoni görög nagykövetet, hogy Nagy-Britannia nem fog fellépni a görög érdekek ellen.
A szövetséges erők létszáma ekkorra már jelentős volt, annak ellenére, hogy Oroszország kilépett a háborúból az 1918 márciusában aláírt breszt-litovszki békeszerződésnek köszönhetően. Görögország és hadserege (kilenc hadosztály) teljes mértékben az antant szolgálatába állt, míg az olasz fronton fogva tartott 6000 cseh és szlovák volt hadifoglyot újra felfegyvereztek, átszerveztek és áthelyeztek a macedón frontra, hogy a szövetségesek oldalán harcoljanak. A bolgár és központi hatalmak állásainak előkészítő tüzérségi bombázása a dobro-polei csatára szeptember 14-én kezdődött. Másnap a franciák és a szerbek megtámadták és elfoglalták célpontjukat. Szeptember 18-án a görögök és a britek támadtak, de a bolgárok súlyos veszteségekkel megállították őket a doirani csatában.A francia-szerb hadsereg továbbra is erőteljesen előrenyomult, és másnap néhány bolgár egység harc nélkül kezdte átadni állásait, a bolgár parancsnokság pedig visszavonulást rendelt el.A macedón hadjáratról szóló hivatalos brit kormányzati történetírásban Cyril Falls részletes elemzést írt a bolgár erők és a front helyzetéről. Bár áttörést értek el a Dobro-pole-nál, és a szövetséges erők folytatták előrenyomulásukat, a bolgár hadsereget nem sikerült megfutamítani, és rendezett visszavonulást sikerült végrehajtaniuk. Szeptember 29-re (egy nappal azelőtt, hogy Bulgária kilépett az első világháborúból) Szkopje elesett, de egy bolgár és német erő parancsot kapott, hogy másnap próbálja meg visszafoglalni; a szövetségesek kezében lévő bolgár hadifoglyok száma aznap körül mindössze 15 000 volt.
Egy másik jelentős tényező is hozzájárult a bolgár fegyverszüneti kérelemhez. Visszavonuló bolgár lázadók tömege gyűlt össze a bulgáriai Radomir vasútállomáson, 48 km-re Szófia fővárosától. Szeptember 27-én a Bolgár Agrár Nemzeti Unió vezetői átvették az irányítást a csapatok felett, és kiáltották ki a monarchia megdöntését és a bolgár köztársaság megalakulását. Másnap körülbelül 4000–5000 lázadó katona fenyegette Szófiát. Ilyen kaotikus körülmények között egy bolgár küldöttség érkezett Thesszalonikibe, hogy fegyverszünetet kérjen. Szeptember 29-én d'Espèrey tábornok megadta a bolgároknak a szaloniki fegyverszünetet, ezzel véget vetve a háborújuknak. A macedón front 1918. szeptember 30-án délben ért véget, amikor a tűzszünet hatályba lépett. A katonák felkelését végül október 2-án leverték. 300px|captions|thumb|Az Antant áttöri a bolgár frontot