A MiG–19-es (NATO-kódja: Farmer) a Szovjetunió első szuperszonikus vadászrepülőgépe, fejlesztése az 1950-es években zajlott, a típus a MiG–17-esen alapult. A gép prototípusa 1953 szeptemberében emelkedett a magasba, a sorozatgyártás pedig 1955-ben indult be. A típusból több mint 10 000 db épült, különböző változatokban. A gépet a Szovjetunión kívül gyártotta Lengyelország, Csehszlovákia, valamint Kína is J–6/F–6 típusnéven az 1990-es évek közepéig 2000 példányt állított elő.

Története A gép szolgálatban állt a Varsói Szerződés légierőiben, Magyarországon is, alkalmazta Kína (J–6), Észak-Vietnám, Irak, Kuba, Észak-Korea (J–6), Pakisztán (J–6), Egyiptom, Albánia, Burma (J–6), Kambodzsa (J–6), Szudán, Tanzánia, Zambia és Banglades (J–6) légiereje is.

Csehszlovákiában az Aero gyártotta, ahol 1958–1962 között 103 darabot építettek.

A Szovjetunió az 1960-as években cserélte le MiG–21-esekkel MiG–19 típusú gépeit, ám sok ország később is hadrendben tartotta.

A J–6/F–6 vadászgép Kína 1958-ban kezdte el gyártani a MiG–19-es kínai változatát, a gyártás még a kilencvenes évek közepén is folyt, jóllehet akkorr a gép már igen elavultnak számított. Az exportra gyártott változatnál használták az F–6 típusjelzést.

A háborúkban A MiG–19-es több hadszínteret is megjárt. Az egyiptomi légierő szolgálatában megjárta a Közel-Kelet konfliktusait, a Pakisztán és India közötti konfliktusokban is harcolt. A legeredményesebbnek a vietnámi háborúban bizonyult. Kínai, vietnámi pilóták több légigyőzelmet is arattak a típussal, jóllehet jókora hátrányban voltak az amerikai, jóval modernebb F–4 Phantom II típusú gépekkel szemben. Ennek oka egyrészt abban kereshető, hogy fordulóharcban több esélye volt, jó manőverezhetőségének hála, másrészt a Phantom korai változata nem rendelkezett beépített gépágyúval. Gépágyú függesztménnyel pedig a teljesítménye erősen csökkent.

Jegyzetek

További információk A MIG-19-es repülése - video A FAS.org típusismertetője (angolul) The Mikoyan MiG-15, MiG-17, & MiG-19 – Az Air Vectors típusismertetője (angolul) МиГ–19, МиГ–19 (СМ–2), МиГ-19 (СМ-6), МиГ-19 (СМ-10), МиГ-19 (СМ-30), МиГ-19С, МиГ-19СВ, МиГ-19СУ, МиГ-19П, МиГ-19ПМ, МиГ-19ПТ – Az Ugolok nyeba cikkei (oroszul) MiG MiG-19/J-6 Farmer – Festésminták a WINGS PALETTE oldalán (angolul)

Kategória:Második generációs vadászrepülőgépek Kategória:Szovjet vadászrepülőgépek Kategória:Mikojan-Gurevics repülőgépek