Essig József (Fazekasvarsánd, 1938. június 18. – Kolozsvár, 2020. november 23.) romániai magyar fotóművész, operatőr, televíziós szerkesztő, Essig Kacsó Klára férje.

Életpályája Az Arad megyei Fazekasvarsándon született evangélikus lelkészi családban. Iskoláit szülőfalujában kezdte, majd Aradon érettségizett 1956-ban. Még ugyanabban az évben beiratkozott a kolozsvári protestáns teológiára, amelyet el is végzett 1960-ban, de nem lépett papi pályára, inkább a művészet vonzotta. A népművészeti iskolában szobrászatot tanult. Már gyermekkorában, amikor tehette, fényképezőgépet vásárolt, és önképző körökben tanulta meg a fényképezést. Több alkalommal díjazták munkáit országos szinten. 1962 és 1990 között a kolozsvári Vegyipari Kombinát Tervező Intézetében dolgozott.

1990-ben videokészüléket vásárolt, és belekezdett a mozgókép, a filmkészítés tanulmányozásába. 1990. március 15-től a Kolozsvári Televízió magyar adásának operatőre lett, ahol 2000-es nyugdíjazásáig dolgozott. Ez idő alatt sok értékes filmet alkotott. Aktív tevékenységét nyugdíjazása után sem adta fel.

Reményik Sándor nagy tisztelőjeként 2001-ben létrehozta a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítványt, amelynek keretében emlékünnepségeket, kiállításokat rendeztek. Feleségével, Essig-Kacsó Klára képzőművésszel huszonöt éven keresztül szervezte az azóta híressé vált Zsoboki Képzőművészeti Alkotó- és Fotótábort. Saját, Farkas utcai lakásának alagsorában 2012-ben megnyitotta a STARS Pincegalériát (Studio Art Reményik Sándor Pincegaléria).Csomafáy Ferenc: STARS Pincegaléria megnyitója, erdon.ro 2012. szeptember 9.

Kiállítások (válogatás) BMC 2019 (2020. február 6. Kolozsvár, Művészeti Múzeum RETROSPEKTÍV FÉNYKÉPKIÁLLÍTÁS, 2020. január 18., Kolozsvár. Stars Galéria Út a reménységtől a győzelem felé – 1989. december 22. Kolozsváron Essig József fotóin, 2019. december 12., Kolozsvár In memoriam ADY ENDRE, 2019. szeptember 7.,Torda, 2019 augusztus 21. Kolozsvár, Apáczai Galéria A barokk Kolozsváron, 2019. augusztus 22., Kolozsvár BMC, 2019. február 7., Kolozsvár X. Zsoboki fotótábor, 2018. július 7., Zsobok Országos tárlat, 2017. január 20., Kolozsvár A Barabás Miklós Céh kolozsvári csoportjának évi kiállítása, 2016. január 28., Kolozsvár, Minerva Galéria Kolozsvári hangulatok, 2015. augusztus 18., Kolozsvár, Magyarország Főkonzulátusa XX. Zsoboki Tábor, 2015. július 12., Zsobok Essig József filmjei és fotói, 2015. február 17., Kolozsvár, Kolozsvár Társaság A BMC tárlata 2014. 2015. január 23., Kolozsvár, Minerva Galéria A XVIII. Kalotaszeg képzőművészeti alkotótábor, 2013. július 13., Zsobok Kolozsvári ablakok és ablakrészletek, 2012. augusztus 15., Kolozsvár, Szabók bástyája Kolozsvár kapui, 2011. augusztus 15., Kolozsvár, Szabók bástyája Barokk, 2009. október 22., Kolozsvár, Magyar Opera Kirakat tárlat, 2002. január 23., Kolozsvár

Díjak, kitüntetések 1992 • Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) operatőri díja 2017 • Barabás Miklós Céh Díszoklevele 2017 • EMKE Janovics Jenő-díja 2019 • Magyar Arany Érdemkereszt

Jegyzetek

Források

Barabás Miklós Céh: Essig József 2017 erdélyi díjazottjai, Művelődés 3. melléklet, 2017. Online hozzáférés, Essig József laudációja Online hozzáférés

Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar fotográfusok Kategória:Magyar operatőrök Kategória:A Barabás Miklós Céh tagjai Kategória:Kolozsváriak