thumb|350x350px

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) Magyarország egyedüli ökogazdálkodásra specializálódott kutatóintézete. 2011-ben azért jött létre, hogy előmozdítsa az ökológiai gazdálkodás magyarországi fejlődését és szélesebb körű alkalmazását.

A kutatóintézet szakmai céljai

az ökológiai gazdálkodók számának és öko területek nagyságának növelése az ökológiai gazdálkodás fejlesztése hazai és nemzetközi kutatásokkal az ökológiai gazdálkodás hitelességének fokozása független tudományos eredményekkel az ökológiai gazdálkodás versenyképességének növelése minőségi szolgáltatások nyújtása a fenntartható agráriumért ismeretterjesztés, tényekre alapozott, hiteles tájékoztatás együttműködés és párbeszéd erősítése az ökológiai gazdálkodásban érintett köz- és magánszféra szereplői között

A kutatóintézet alapelvei

hitelesség részvételi kutatás gyakorlat-központúság hatékony ismeretátadás

On-farm kutatási hálózat Az ÖMKi On-farm kutatási hálózata a hazai ökológiai gazdaságokban megvalósított innovatív kísérletek rendszere. Kialakítása 2012-ben kezdődött, és résztvevőinek számát azóta is folyamatosan bővítik. Ez az első olyan kutatási hálózat Magyarországon, amely a gazdák aktív részvételén alapul: az életszerű helyzetekben kivitelezett, egyszerű kísérletek témáit is a gazdákkal közösen alakítják ki.

On-farm kutatás mérföldkövei

1. Együttműködés

A gazdákkal közösen kialakított célok Gyakorlatközpontú kutatás Egyszerű, életszerű kísérletek

Az on-farm kutatás már a kutatási területek és célok meghatározásakor figyelembe veszi a gazdák szempontjait.

2. Kiértékelés

Adatgyűjtés a gazdákkal Eredmények megosztása

Helyspecifikus kísérletekről összefoglaló dokumentáció készül, amely alapján a hálózat valamennyi résztvevője levonhatja a számára fontos tanulságokat.

3. Ismeretmegosztás

Kapcsolatteremtés a termékpálya szereplői között A résztvevők számára hozzáférhető eredmények Rendszeres találkozók, kapcsolatépítés, műhelyek

A kutatási helyszínt szolgáltató résztvevő a gazdaságára szabott eredményekkel, megoldási javaslatokkal gazdagodhat, a kutatási eredmények azonban absztrakt következtetések levonására, megosztására, szervezett kiértékelésére is alkalmasak.

4. Szakmai tapasztalatcsere

Tudásbázis fejlesztése Gazdák kompetenciáinak erősítése

A kutatási hálózat gyakorlati eredményei közvetlenül hozzájárulnak a magyarországi ökológiai ágazat fejlődéséhez.

ÖMKi Élő Laboratórium 2020-ban On-farm Living Lab néven az ÖMKi tagságot nyert az Európai Élő Laboratóriumok Hálózatában (ENoLL), így 2012 óta működő országos on-farm hálózatuk hivatalos Living Lab elismerést kapott.

Élő laboratórium: az ÖMKi on-farm hálózata

On-farm kutatási témák

Ősgabona fajtatesztek és termékfejlesztés Tájfajta paradicsom termesztés technológia fejlesztése Vetésforgó bővítése szójával Búza fajtavizsgálatok precíziós megoldásokkal Növényvédelmi monitoring Állattenyésztés Fajgazdag sorköz-gyepesítés Talajművelési technológiák Ökológiai tápanyag utánpótlás Burgonya termesztési kísérletek Kenyérbúza fajtatesztek

Nemzetközi projektek

Talajvédelem - Best4Soil Növénydiverzifikáció - DiverIMPACTS Növényi génmegőrzés - Farmer's Pride Gyepgazdálkodás - Go-Grass Szaktanácsadói hálózat - i2connect Öko vetőmag - LIVESEED Öko feldolgozás - ProOrg Rézkiváltás - RELACS Növényi stresszkezelés - SolACE Talajszenzor - Solarvibes Az ÖMKi Korábbi kutatásai

Források Kategória:Magyarországi tudományos kutatóintézetek