Karel Kachyňa (Vyškov, 1924. május 1. – Říčany, 2004. március 12.) cseh filmrendező, forgatókönyvíró.

Élete A Prágai Színművészeti Akadémia Film és Televízió Karán (FAMU – Filmová a televizní fakulta Akademie múzických umění v Praze) szerzett diplomát. Kezdetben főként dokumentumfilmeket készített. Az 1960-as években a cseh új hullám egyik képviselője volt többek között Miloš Formannal, Jiří Menzellel és Věra Chytilovával. Az ebben az időszakban filmjeit – Éljen a köztársaság! (Ať žije republika), Szekérrel Bécsbe (Kočár do Vídně), Noc nevěsty – 1968 után betiltotta a cenzúra. A fül (Ucho) című filmjének 1970-es filmjét is betiltották és csak húsz év múlva 1990-ben kerülhetett bemutatásra. Összesen több mint 70 játék-, televíziós és dokumentumfilm megalkotója volt, és több mint 40 forgatókönyv írója. A leghíresebb művei, az 1960-as években készült filmek mellett olyan filmeket rendezett, mint az 1980-ban bemutatott Szerelmek, esőcseppek (Lásky mezi kapkami deště) vagy az 1987-es A gyönyörű őzek halála (Smrt krásných srnců), amely Ota Pavel könyve alapján készült. Az 1990-es években Az utolsó pillangó (Poslední motýl) (1991), A tehén – Egy kalandos hétköznapi élet (Kráva) (1994), Fany (1995) filmjei kerültek bemutatásra az utolsó mozifilmjével az 1999-es Hanele cíművel.

Az 1970-es években Bohumil Hrabal megbízta őt az egyik leghíresebb regényének, az Őfelsége pincére voltam (Obsluhoval jsem anglického krále) megfilmesítésével, de később Hrabal ilyen jogokat Jiří Menzelnek is adott. Kachyňa végül sohasem készítette el a filmet. 2004-es halála után 2006-ban mutatták be a filmet Jiří Menzel rendezésben.

Filmjei Rendezőként Mozifilmek Év Film Rendező Forgatókönyvíró Megjegyzés 1955 Ma este minden véget ér (Dnes večer všechno skončí) 1956 Elveszett nyom (Ztracená stopa) 1958 Akkor karácsonykor (Tenkrát o Vánocích) 1959 Ingovány (Král Šumavy) 1960 Práče 1961 Béklyók (Pouta) 1962 Trápení 1963 Szédülés (Závrať) 1964 Naděje A magas fal (Vysoká zeď) 1965 Éljen a köztársaság! (Ať žije republika) 1966 Szekérrel Bécsbe (Kočár do Vídně) 1967 Noc nevěsty 1968 Vánoce s Alžbětou Az én bolondos familiám (Naše bláznivá rodina) Jan Valášekkel közösen rendezte 1969 Egy különös úr (Směšný pán) 1970 A fül (Ucho) 1990-ben mutatták be 1971 Ismét átugrom a pocsolyákat (Už zase skáču přes kaluže) 1972 A nagy mesemondó titka (Tajemství velikého vypravěče) Egy vonat az ég állomásra (Vlak do stanice Nebe) 1973 Szerelmesek (Láska) 1974 Pavlínka Csata a havasokban (Horká zima) Robinson lány (Robinsonka) 1975 Falusi ballada (Škaredá dědina) 1976 A kis hableány (Malá mořská víla) 1977 A légy halála (Smrt mouchy) 1978 Júliusi találkozás (Setkání v červenci) Ess, eső, ess! (Čekání na déšť) 1980 Szerelmek, esőcseppek (Lásky mezi kapkami deště) 1981 Vadászkunyhó (Cukrová bouda) 1982 Vigyázz, jön a vizit! (Pozor, vizita!) 1983 Fele-barát-nőm (Fandy, ó Fandy) 1984 Nővérkék (Sestřičky) 1986 Jó megvilágítás (Dobré světlo) 1987 A gyönyörű őzek halála (Smrt krásných srnců) 1988 Kam, pánové, kam jdete? Blázni a děvčátka'

|-align="center" | align="center"| 1989 | align="left"| Kihirdettetik a szerelmetek (Oznamuje se láskám vašim)|

|-align="center" | align="center"| 1991 | align="left"| Az utolsó pillangó (Poslední motýl)|

|-align="center" | align="center"| 1994 | align="left"| A tehén – Egy kalandos hétköznapi élet (Kráva)|

|-align="center" | align="center"| 1995 | align="left"| Fany|

|-align="center" | align="center"| 1999 | align="left"| Hanele|

Tv-filmek Év Film Rendező Forgatókönyvíró Megjegyzés 1979 Zlatí úhoři 1982 Bárányszámláló (Počítání oveček) Velký případ malého detektiva a policejního psa Kykyna 1985 Duhová kulička 1992 A Mikulás itt jár-kel a városban (Městem chodí Mikuláš) 2001 Otec neznámý aneb Cesta do hlubin duše výstrojního náčelníka 2002 Kožené slunce 2003 Cesta byla suchá, místy mokrá

Tv-sorozatok Év Film Rendező Forgatókönyvíró Megjegyzés 1973 CBS Children's Film Festival egy epizód, Jumping Over Puddles 1985 Vlak dětství a naděje hat epizód / egy epizód 1994 Prima sezóna öt epizód 1998 Tři králové hét epizód

Dokumentumfilmek {| class="wikitable" style="font-size: 100%;" border="2" cellpadding="4" background: #f9f9f9; ! | Év ! width=350 | Film ! width=110 | Rendező ! width=110 | Forgatókönyvíró ! width=150 | Megjegyzés |- |-align="center" | rowspan=2 align="center"| 1950 | align="left"| Není stále zamračeno|

|-align="center" | align="left"| Věděli si rady| | | rövidfilm |- |-align="center" | align="center"| 1951 | align="left"| Za život radostný| | | rövidfilm |- |-align="center" | rowspan=3 align="center"| 1953 | align="left"| Neobyčejná léta|

|-align="center" | align="left"| Lidé jednoho srdce| | | rövidfilm |- |-align="center" | align="left"| Na stráži|

|-align="center" | rowspan=2 align="center"| 1954 | align="left"| Stará čínská opera| | | rövidfilm |- |-align="center" | align="left"| Z čínského zápisníku| | | rövidfilm |- |-align="center" | align="center"| 1956 | align="left"| Křivé zrcadlo| | | rövidfilm |- |-align="center" | rowspan=2 align="center"| 1957 | align="left"| Mistrovství světa leteckých modelářů| | | rövidfilm |- |-align="center" | align="left"| Pokušení| | | rövidfilm |- |-align="center" | rowspan=2 align="center"| 1958 | align="left"| Město má svou tvář| | | rövidfilm |- |-align="center" | align="left"| MěČtyřikrát o Bulharsku rövidfilm 1973 Legenda 1975 Bratři rövidfilm

Színészként Éljen a köztársaság! (Ať žije republika) (1965) Hajmeresztő hajnövesztő (Rozpuštěný a vypuštěný) (1985) Nejistá sezóna (1988) Általános iskola (Obecná škola) (1991)

Díjak és jelölések Bécsi Nemzetközi Filmfesztivál (Viennale) 1994 díj: legjobb film, Az utolsó pillangó (Poslední motýl), Steven North producerrel közösen Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál 1990 jelölés: legjobb film, A fül (Ucho) Chicagó-i Nemzetközi Filmfesztivál 1994 jelölés: legjobb film, A tehén – Egy kalandos hétköznapi élet (Kráva) Cseh Oroszlán 1996 díj: életműdíj 2000 jelölés: legjobb film, Hanele 2000 jelölés: legjobb rendezés, Hanele Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál 1966 jelölés: legjobb film, Szekérrel Bécsbe (Kočár do Vídně) 1999 díj: különdíj Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál 1964 díj: legjobb első film, A magas fal (Vysoká zeď) Mar del Plata-i Filmfesztivál 1962 díj: a zsűri különdíja, Trápení 1962 jelölés: legjobb film, Trápení 1964 díj: legjobb rendezés, Naděje 1964 jelölés: legjobb film, Naděje 1966 díj: legjobb film, Éljen a köztársaság! (Ať žije republika) 1966 díj: a FIPRESCI díja, Éljen a köztársaság! (Ať žije republika) Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál 1961 jelölés: legjobb film, Béklyók (Pouta) 1987 jelölés: legjobb film, A gyönyörű őzek halála (Smrt krásných srnců) Pilseni Filmfesztivál 1990 díj: legjobb film, A fül (Ucho) 1994 díj: legjobb film, A tehén – Egy kalandos hétköznapi élet (Kráva) 1996 díj: közönségdíj, Fany San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál 1971 díj: legjobb rendezés, Ismét átugrom a pocsolyákat (Už zase skáču přes kaluže) Velencei Nemzetközi Filmfesztivál 1967 jelölés: legjobb film, Noc nevěsty WorldFest-Houston Nemzetközi Filmfesztivál 1994 díj: legjobb film, Az utolsó pillangó (Poslední motýl), Steven North producerrel közösen

Jegyzetek

További információk

Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Cseh filmrendezők Kategória:Cseh forgatókönyvírók