Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar az egyetem egyik legrégibb kara. 1667-ben egészült ki az egyetem jogi karral.
Épülete Mai, Budapest V. kerület Egyetemi tér 1-3. szám alatt álló épülete 1898 és 1900 között épült fel Baumgarten Sándor és Herczegh Zsigmond tervei alapján neobarokk stílusban.https://www.elte.hu/campusok/egyetemterhttps://pestbuda.hu/cikk/20200524_szazhusz_eves_a_jogi_egyetem_epulete_elveszitette_kupolajat_a_haboruban_a_belvarosi_palota
Története 1637. augusztus 30-án Lippay György egri érsek felszentelte a nagyszombati egyetemi templomot Keresztelő Szent János emlékére. 1649. július 31-én Lippay György megalapította a nagyszombati egyetem jogi karát miután kiegészítette Lósy Imre esztergomi érsek alapítványát 15 000 forinttal.
1667. január 17-én nyitották meg a nagyszombati egyetem jogi karát. A jogi kar létrejöttében nagy szerepe volt Lósy Imre és Lippay György érsekeknek. 1872-ig Magyarországon csak ezen a karon volt egyetemi szintű oktatás. Ekkoriban a karnak csak 4-5 professzora volt. 1777-ben Budára, majd 1783-ban Pestre költöztették a Kart.
1774-ben Markovics Mátyás Antalt a jogi karhoz nevezték ki tanársegédnek, majd 1776-ben jogi oktori címet szerzett és 1780-ben az egyházi jog tanára lett. 1790 és 1802 között az egyetem rektoraként dolgozott.
1784. május 26-i rendeletében II. József megszüntette az egyetemes történelem oktatását a jogi karon és áthelyezte a Bölcsészettudományi Karra.
1806. november 4-én I. Ferenc szentesítette a II. Ratio Educationist, amely 1848-ig meghatározta a magyar oktatást. A filozófiai osztályok tananyaga a természettudományos ismeretekre épült. Szintén erre épült a négyéves teológiai, a hároméves jogi és az ötéves orvosi kar.
1816-ban Virozsil Antal jogi doktori, majd 1833-ban bölcsészetdoktori oklevelet szerzett a pesti tudományegyetemen. 1832 és 1861 között jogtanárként oktatott az intézményben. Jogbölcselet, jogtudományi enciklopédia és a magyar közjog tantárgyait oktatta az egyetemen. 1849 és 1860 között az egyetem rektora volt.
Trefort Ágostonnak volt köszönhető, hogy kiterjesztette az egészségtan oktatását a jogi és a bölcsészettudományi karra.
1865-ben Eötvös Loránd beiratkozott a pesti egyetem jogi karára.
1945 és 1948 között alsó- és középfokon megszervezték a dolgozók iskoláját, és az egyetemeken megalapították a munkástanfolyamokat először a jogi karon, majd 1947-ben a bölcsészettudományi karon is.
1956-ban megalakult az új egyetemi vitafórum, a Hajnóczy Kör a jogi karon.
1956. október 17-én a jogi karon tartották a gyűlést, ahol már követelések pontokba is szedték. Az Egyetemi Ifjúság leírása szerint a gyűlés a jogi kar vitafóruma alakuló ülésének nyilvánította magát és a következő követekéseket fogalmazta meg és fogadta el: 1. március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítása, 2. az orosz nyelv választhatóvá tétele, 3 a honvédelmi oktatás beszüntetése, 4 tiltakozás a középiskolás módszerek alkalmazása ellen az egyetemen.
Vezetés Frissítve: 2023. január 13. Cím Név Dékán Dr. Somssich Réka Dékánhelyettes Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán Dr. Rozsnyai Krisztina Dr. Szabados Tamás Dékánok Harmathy Attila Ficzere Lajos (1993 - 2000) Király Miklós (2008. július 1. – 2016. július 1.) Menyhárd Attila (2016. július 1. – 2019. július 1.) Sonnevend Pál (2019. július 1. – 2025. május 31.) Somssich Réka (2025. július 1. – hivatalban)
Tanszékek Tanszék Tanszékvezető Agrárjogi Tanszék Réti Mária Alkotmányjogi Tanszék Pozsár-Szentmiklósy Zoltán Vincze Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi tanszék Hack Péter Büntetőjogi Tanszék Gellér Balázs Jog- és Társadalomelméleti Tanszék Fleck Zoltán Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Mike Károly Közigazgatási Jogi Tanszék Nagy Marianna Kriminológiai Tanszék Ambrus István Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Bódiné Beliznai Kinga Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Horváth István Nemzetközi Jogi Tanszék Sonnevend Pál Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék Király Miklós Pénzügyi Jogi Tanszék Simon István Polgári Eljárásjogi Tanszék Varga István Polgári Jogi Tanszék Erdősné Szeibert Orsolya Ágnes Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék Sándor István
Képzések Típus Fejléc szövege BA képzés PolitikatudományPolitológiaIgazságügyi igazgatásiMunkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatásiMunkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási Osztatlan képzés jogász MA képzés PolitikatudományKriminológia Ma képzés (angol nyelven) European and International Business LawEuropean Human RightsInternational and European Taxation PhD képzés Doktori képzés A Karon 1993-ban kezdődött meg a doktori képzés, két akkreditált doktori programban: az állam- és jogtudományok és a politikatudomány területén. A képzések akkreditációja az állam- és jogtudomány körében valamennyi területre kiterjedt, s ezzel egyedüli volt a magyarországi jogtudományi doktori akkreditációk között. A politikatudományok területén elsőként akkreditálták a képzést Magyarországon.
Kutatás Kari kiadványok Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae – Sectio Iuridica ELTE Law Journal Jogi Tanulmányok Politikatudományi Tanulmányok Tudományos diákköri dolgozatok Academia Themis – Az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola elektronikus folyóirata Seminarium Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Évkönyve
Ismertebb oktatók Tanszék Oktatók Agrárjogi Tanszék Földes Iván Alkotmányjogi Tanszék Kukorelli István, Pásztor Emese Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi tanszék Király Tibor, Hack Péter Büntetőjogi Tanszék Györgyi Kálmán, Morvai Krisztina, Polt Péter Jog- és Társadalomelméleti Tanszék Nagy Gábor Tamás, Szilágyi Péter, Takács Péter Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Kovacsics József, Kovacsicsné Nagy Katalin Közigazgatási Jogi Tanszék Magyary Zoltán, Ficzere Lajos, Forgács Imre, Lőrincz Lajos, Müller György Kriminológiai Tanszék Faludi Gábor Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Mezey Barna Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Takács Péter Nemzetközi Jogi Tanszék Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Nagy Csongor István, Róna Péter, Sonnevend Pál Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék Berke Barna, Mádl Ferenc Pénzügyi Jogi Tanszék Boytha György Polgárjogi Eljárásjogi Tanszék Juhász Imre, Németh János Polgári Jogi Tanszék Eörsi Gyula, Lenkovics Barnabás, Mádl Ferenc, Menyhárd Attila, Nizsalovszky Endre, Peschka Vilmos, Sárándi Imre, Somogyvári István, Székely László, Varga Csaba, Vékás Lajos, Weiss Emília Politológia Tanszék Bihari Mihály, Fellegi Tamás, Gombár Csaba, Schlett István Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék Hamza Gábor, Földi András Magántanár Fabinyi Tihamér
Ismertebb hallgatók A végzés éve zárójelben.
Jegyzetek
Források
Kategória:Eötvös Loránd Tudományegyetem