Kölni Stadtbahn (német nyelven: Stadtbahn Köln) Németország Köln városában található Stadtbahn hálózat. Összesen 12 vonalból áll, a hálózat teljes hossza 198 km, az állomások és megállók száma 233. Jelenlegi üzemeltetője a Kölner Verkehrs-Betriebe.

A vágányok 1435 mm-es nyomtávolságúak, az áramellátás felsővezetékről történik, a feszültség 750 V egyenáram.

A forgalom 1968-ban indult el.

Története Az első kölni "villamosok" 1877-ben kezdték meg működésüket lóvontatással. Ezt egy magáncég üzemeltette, amely főleg Köln és a még be nem épített külvárosok között közlekedett. Az első tisztán belvárosi vonalat, a „Rundbahnt”, egy másik vállalat csak 1879-ben nyitotta meg. 1882-ben egyesült a két villamostársaság. Köln város véleménye szerint a gyorsan bővülő külvárosokba történő szükséges bővítéseket a magántársaság túl lassan hajtotta végre, és a lóvontatású kocsikat üzemeltető társaság nem akarta megkockáztatni a villamosításba történő befektetést. Ezért a város 1900. január 1-jén átvette a lóvasút társaságot, és a lehető leggyorsabban megkezdte a hálózat villamosítását. Ugyanakkor számos szárnvonalat építettek a kölni kerületekbe. A sűrűn beépített városközpont keskeny utcáin sűrű hálózat jött létre.

1904 és 1912 között speciális elővárosi vasútvonalakat is építettek a távolabbi külvárosokba. Ezek a sűrűn beépített területeken a villamos vágányain közlekedtek, és azon kívül főleg saját vágányaikon, teljesen vasútszerű jelleggel. Az elővárosi vasutak az 1960-as évekig abban különböztek a villamosoktól, hogy saját, többnyire nagyobb járműveikkel és betűkkel ellátott viszonylatokkal rendelkeztek, míg a városi villamosvonalakat számmal jelölték.

Kölnben már 1902-ben fontolóra vették a földalatti vasút építését a volt várárokban, Köln Neustadt környékén. Az 1910–1912-es években a város körzetében ismét felmerült a téma. Az első világháború és annak következményei, illetve a gazdasági világválság miatt azonban ezek a tervek nem valósultak meg.

Miután Mülheim am Rhein városát 1914-ben Kölnhöz csatolták, még hosszú évekig, mely 1933-ig tartott, az ottani villamosok, a Mülheimer Kleinbahnen is a kölni villamoshálózat részévé vált.

Útvonalak Járat Hossz Menetidő (teljes vonalon) Átlagsebesség Átlagos megállótávolság 1 Weiden West – Junkersdorf – Müngersdorf – Aachener Str./Gürtel – Rudolfplatz – Neumarkt – Bf Deutz – Kalk – Höhenberg – Merheim – Brück – Refrath – BensbergJunkersdorf – Brück 5 perces ütem, Brück – Bensberg reggel 20 perces ütem 26,5 km19,9 km Kölnben 56 perc 28,9 km/h27,1 km/h Kölnben 736 m710 m Kölnben 3 Görlinger-Zentrum – Mengenich – Bocklemünd – Bickendorf – Bf Ehrenfeld – Bf West – Friesenplatz – Neumarkt – Bf Deutz – Buchforst – Buchheim – Holweide – Dellbrück – Thielenbrucheste és egész nap, vasárnap csak Holweide-ig. 22,1 km 50 perc 26,3 km/h 717 m 4 Bocklemünd – Bickendorf – Bf Ehrenfeld – Bf West – Friesenplatz – Neumarkt – Bf Deutz – Mülheim Wiener Platz – Höhenhaus – Dünnwald – Schlebuschcsak este és vasárnap délelőtt a Rochusplatzról 21,7 km 48 perc 28,3 km/h 775 m 5 Am Butzweilerhof – Neuehrenfeld – Bf West – Friesenplatz – Dom/Hbf – Rathaus – Heumarkt 12,3 km 27 perc 21 km/h 735 m 7 Frechen – Marsdorf – Lindenthal – Aachener Str./Gürtel – Rudolfplatz – Neumarkt – Deutz – Poll – Westhoven – Ensen – Porz – Zündorfkivéve csúcsforgalomban Frechen-Braunsfeld között 20 percenként (részben Frechen - Frechen Bf), hétvégén Frechen-Moltkestraße 30 percenként. 25,8 km22,0 km Kölnben 62 perc 22,4 km/h26,4 km/h Kölnben 806 m956 m Kölnben 9 Sülz – Universität – Bf Süd – Neumarkt – Bf Deutz – Kalk – Vingst – Ostheim – KönigsforstIskolai napokon csúcsidőben 5 percenként Universität - Deutz állomás között 16,0 km 38 perc 25,9 km/h 727 m 12 Merkenich – Niehl – Weidenpesch – Nippes – Ebertplatz – Friesenplatz – Rudolfplatz – Barbarossaplatz – ZollstockMerkenich - Niehl reggelente 20 percenként 17,0 km 44 perc 22,7 km/h 654 m 13 Sülzgürtel – Lindenthal – Aachener Str./Gürtel – Bf Ehrenfeld – Neuehrenfeld – Bilderstöckchen – Nippes – Amsterdamer Str./Gürtel – Mülheim Wiener Platz – Bf Mülheim – Buchheim – Holweide Vischeringstr. 16,2 km 35 perc 29,5 km/h 736 m 15 Chorweiler – Heimersdorf – Longerich – Weidenpesch – Nippes – Ebertplatz – Friesenplatz – Rudolfplatz – Barbarossaplatz – Chlodwigplatz – Ubierringcsúcsidőben 5 percenként Longerich - Ubierring 15,2 km 38 perc 24,0 km/h 705 m 16 Niehl Sebastianstr. – Amsterdamer Str./Gürtel – Ebertplatz – Dom/Hbf – Neumarkt – Barbarossaplatz – Chlodwigplatz – Ubierring – Bayenthal – Rodenkirchen – Sürth – Godorf – Wesseling – Hersel – Bonn Hbf – Bonn-Bad Godesbergcsúcsidőn kívül Sürthből 20 percenként 45,6 km19,9 km Kölnben 88 perc 33,4 km/h29,1 km/h Kölnben 950 m905 m Kölnben 17 Severinstr. – Chlodwigplatz – Rodenkirchen (– Sürth)Hétfőtől péntekig 6:45 és 10:00 óra között, valamint 15:30 és 20:00 óra között Sürthig. 8,5 km 15 perc 18 Thielenbruch – Dellbrück – Holweide – Buchheim – Bf Mülheim – Mülheim Wiener Platz – Zoo/Flora – Ebertplatz – Dom/Hbf – Neumarkt – Barbarossaplatz – Sülzgürtel – Klettenberg – Hürth – Brühl – Schwadorf – Bornheim – Alfter – Bonn HbfBuchheim - Klettenberg 5 percenként, Schwadorfból 20 percenként. 48,4 km18,1 km Kölnben 90 percThielenbruch – Bonn Hbf 97 percBonn Hbf – Thielenbruch

81 percBuchheim, Herler Str. – Bonn Hbf

87 percBonn Hbf – Buchheim, Herler Str.

42 percThielenbruch – Klettenbergpark

44 percKlettenbergpark – Thielenbruch 33,4 km/h26,5 km/h Kölnben 1008 m724 m Kölnben

Képgaléria

Irodalom Dieter Höltge, Axel Reuther: Straßen- und Stadtbahnen in Deutschland. Band 7: Köln, Düren, Aachen. EK-Verlag, Freiburg 2001, . Christoph Groneck: Köln/Bonn Stadtbahn Album. Robert-Schwandl-Verlag, 2005, . Doris Lindemann / Kölner Verkehrs-Betriebe (Hrsg.): Kölner Mobilität – 125 Jahre Bahnen und Busse. Du-Mont-Verlag, 2002, . Axel Reuther: Wagenpark der Kölner Straßen- und Vorortbahnen 1901–1990. Arbeitsgemeinschaft Blickpunkt Straßenbahn, Berlin 1991, .

Jegyzetek

További információk

Kölner Verkehrsbetriebe Homepage in English Kölner Verkehrsbetriebe Timetable Search Transit Authority Timetable Search in English Official Homepage for the Nord-Süd-U-Bahn Construction Project

Kategória:Németországi villamosvonal-hálózatok Kategória:1435 mm-es nyomtáv Kategória:Köln közlekedése