A Bagyura-barlang önálló barlang volt, de jelenleg a Pál-völgyi-barlangrendszer része. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban lévő Budai-hegységben, Budapest II. kerületében található. Turista útikalauzokban is ismertetve van a barlang.

Leírás

Budapest II. kerületében, a Szépvölgyi út mellett lévő, már nem művelt, rekultivált, parkosított (Szépvölgyi út 162. sz. alatti) pál-völgyi kőfejtő alsó fejtési szintjének DNy-i sarkában, a járószinten van a barlang látványos, 6×7 m-es bejárata, amely a kőfejtő arculatát nagyon meghatározza. A kőfejtőben lévő Pál-völgyi-barlang bejáratával azonos szintben nyílik a Bagyura-barlang bejárata. A kőfejtő mellett parkoló lett kialakítva. A Kolosy térről induló 65-ös és 65A számú autóbuszok megállnak a kőfejtőnél. A Bagyura-barlang bejárata előtt egy fagerendákból készült kerítés található, amelyben van egy kapu. A kapun keresztül lehet a bejáratot elérni. Némi algásodás látható bejáratában. Belül az omladékos kitöltésre faácsolat került, ami a kíváncsiskodókat megóvja a mélybe zuhanástól.

A több, hasadék jellegű járat összeszakadásával szélesedett Bagyura-barlang átjárót alkot a Kis Hideg-lyuk és a Harcsaszájú-barlang között. A Bagyura–Harcsaszájú–Kishideglyuk-barlangrendszer legrövidebb barlangja volt a Bagyura-barlang. A barlang befoglaló kőzete, a terület többi barlangjaiéhoz hasonlóan, főleg felső eocén, sekélytengeri eredetű mészkő (Szépvölgyi Mészkő Formáció), amelyben gyakran kőzetalkotó mennyiségben vannak nagyméretű egysejtűek (Nummulites, Discocyclina) jellegzetes mészvázai.

A bejáratot kitöltő omladékon leereszkedve, az omladék között néhány nyílás figyelhető meg. A járat meredeken halad lefelé, és 7 m-rel lejjebb, közel a talpszinthez a nagy kőtömbök között visszafelé haladva a DK-i oldalon (30–40 cm) lehet bejutni abba az omladékos járatba, amely bevezet a Kis Hideg-lyukba. A Kis Hideg-lyukat egy keskeny, 12 m hosszú kuszodajárat köti össze a Bagyura-barlang alsó részével. A Harcsaszájú-barlanggal az összeköttetést a Bagyura-barlang ÉNy-i hasadékának végpontja jelenti, amely jelenleg omladékkal és némi hulladékkal van kitöltve. A barlangra jellemző omladékos formakincsen kívül cseppkövek is előfordulnak benne, de csak kis felületen.

1913-ban volt először Bagyura-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában. Bagyura Tamás nevéről nevezte el Bekey Imre Gábor Bagyura-barlangnak. Így akarta megköszönni a szerény, de a barlangkutatásban nagy érdemeket szerzett fiatalembernek megfizethetetlen segítségét. Bagyura Tamás volt Bekey Imre Gábor segítőtársa a barlangban végzett fényképezés, felmérések, adatgyűjtés és dinamitrobbantások fárasztó munkáiban. Előfordul a barlang az irodalmában Bagyura barlang (Láng 1957), Bagyura Cave (Kordos 1977), Bagyura-lyuk (Leél-Őssy 1957), Bagyura lyuk (Láng 1957), Déry-barlang (Kordos 1984), Harcsaszájú és Bagyura-barlang (Kordos 1984), Kőbánya-barlang (Kadić 1921), Kőbánya barlang (Láng 1957), Kőfejtő-barlang (Bertalan 1976), Kőfejtő barlang (Láng 1957), Öreg-barlang (Kordos 1984), Róka-barlang (Bertalan 1976) és Róka barlang (Láng 1957) neveken is.

Kutatástörténet

A Turisták Lapja 1913. évi évfolyamában megjelent dolgozatban az olvasható, hogy 1902. május 11-én a pál-völgyi kőfejtőben a Jordan-barlang bejárata, a Déry-barlang és a Déry-barlanggal egyazon repedési síkban, de sokkal lejjebb található Bagyura-barlang bejárata voltak ismertek. A Déry-barlang folyosója a leszállás környékén egy kürtővel nemrég össze volt kötve az alatta lévő Bagyura-barlanggal, de ezt az utat betemette a kőhullás. A Déry-barlangtól sokkal lejjebb elhelyezkedő Bagyura-barlangot Bagyura Tamás nevéről nevezte el Bekey Imre Gábor. Így akarta megköszönni a szerény, de a barlangkutatásban nagy érdemeket szerzett fiatalembernek megfizethetetlen segítségét. Bagyura Tamás volt Bekey Imre Gábor segítőtársa a fényképezés, a felmérések, az adatgyűjtés és a dinamitrobbantások fárasztó munkáiban.

A Bagyura-barlang a bánya D-i falának egyik kiszögellésében található. Bejárata szűk és meredeken lejt lefelé. A bejáraton át kötél használatával egy 6 m mélyen fekvő gyönyörű, tág és magas terembe lehet leereszkedni. A Pálvölgyi-barlangrendszernek ez az egyetlen kifejezetten teremszerű ürege. A többi csak kibővült vagy egész szűk folyosó. A terem alja tele van a mennyezetről lezuhant hatalmas sziklatömbökkel, amelyek alatt kényelmesen át lehet bújni. A bejárattal szemben egy négyszögletes, mennyezetről függő, háznagyságú sziklatömb látható, amely tele van egymáshoz simult telelő denevérekkel. Ennek a sziklatömbnek a bal oldala egészen szabad és egy nagy magasságig húzódó kivájt folyosót alkot, amelyen át térden mászva és kúszva nemrég át lehetett menni a Déry-barlangba. De ez a rész is jelenleg be van temetve. A függő sziklatömb alatt csak néhány métert lehet haladni, mert a lehullott törmelék elzárja az utat. A terem D-i, mélyebb részében Bekey Imre Gábor talált egy szűk és 30 m mély csatornát, amely Ny-i irányban egy ugyanolyan hosszú, folyton szűkülő folyosóban végződött. A barlang nincs még teljesen átkutatva és még sok meglepetést tartogat. A publikációban látható két olyan fénykép, amelyek a Bagyura-barlangot mutatják be. Az egyik fénykép a barlang bejáratát, a másik pedig a barlangban lévő függő sziklatömböt szemlélteti. A két fekete-fehér fényképet Bekey Imre Gábor készítette.

bélyegkép|262px|balra|A Bagyura-barlang bejáratának helyet adó pálvölgyi kőfejtő

Az 1919. évi Barlangkutatásban publikált és Kadić Ottokár által írt jelentésben meg van említve, hogy a Pál-völgyi-barlang kutatásának befejezése után, 1919-ben került sor a többi pál-völgyi és Budapest vidéki barlang, például a Bagyura-barlang tanulmányozására és felmérésére. A Bagyura-barlang felmérését a Pannonia Turistaegyesület Barlangkutató Szakosztály tagjai (Frölich Árpád, Bagyura János, Jilek Antal, Som Imre, Ruzitcska Gyula, Pürner József, Frei Hermán és mások) segítették. A barlangban jelenleg is folyik a kutatás.

Az 1919. évi Barlangkutatásban lévő, Scholtz Pál Kornél beszámolóban az van írva, hogy Lóczy Lajos megbízásából Kadić Ottokár felméréseket végzett a pál-völgyi kőbánya barlangjaiban és ebben a munkában a Pannónia Turista-Egyesület Barlangkutató Szakosztálya támogatta Kadić Ottokárt. Ekkor kutatás és felmérés történt a Bagyura-barlangban. A barlangok felmérésénél a szakosztály tagjai (Frölich Árpád, Bagyura János, Jilek Antal, Som Imre, Ruzitska Gyula, Pürner József, Frei Hermann és mások) segédkeztek. A Természet 1920. évi évfolyamában szó van arról, hogy a pál-völgyi barlangok nem régóta ismertek. Felfedezésük és feltárásuk rövid történetét Bekey Imre Gábor vázolta fel a Turisták Lapja 1913. évi évfolyamában.

Az 1920-ban publikált, Barcza Imre és Thirring Gusztáv által írt útikalauzban szó van arról, hogy a Pál-völgyi-barlangon kívül a pál-völgyi kőbányában nyílik néhány kisebb barlang és sziklaüreg. A kőbánya Ny-i sarkában két üreg (a Kőbánya-barlang és a Harcsaszájú-barlang) található, amelyek egymás felett jöttek létre. A Kőbánya-barlang (Bagyura-barlang) közvetlenül a Harcsaszájú-barlang alatt, ugyanannak a repedésnek mélyebb részén jött létre. A két barlang állítólag egy szűk, jelenleg eltömődött hasadékkal kapcsolódik egymáshoz. A két barlang szomszédságában van a Pálvölgyi-sziklaüreg.

A Kőbánya-barlang alacsony bejárata egy ÉNy-ra haladó, 20 m hosszú, átlag 4 m széles üregbe vezet, amely hátrafelé keskenyedik. Ennek az üregnek elülső része egy 12 m magas csarnokot képez, melynek főtéje hátrafelé egyre alacsonyodik hatalmas, függő kő alakban. Alig 2 m magas a barlang a közepétől a végéig. A barlang fenekén, de főleg a barlangbejáratban leszakadt nagy kőtömbök fekszenek, melyek nehézzé teszik a közlekedést a barlangban. A pálvölgyi barlangok leginkább kémény- és repedésmászás gyakorlására alkalmasak. Simaságuk, nedvességük és sárosságuk annyira megnehezítik a sziklákon a mászást, hogy csak nagyon óvatosan lehet falat mászni bennük. Biztos, jó fogást csak a friss repedések és törések, esetleg cseppkőképződmények vagy cseppkővel bevont (cementált) kisebb-nagyobb kődarabok nyújtanak. Általában a fogások és az állások teljesen simák és kifelé lejtenek, ezért kevés biztonságérzetet nyújtanak.

A Turistaság és Alpinizmus 1920. évi évfolyamában kiadott cikk szerint a pálvölgyi barlangokat nem régóta ismerik. Felfedezésük és feltárásuk rövid történetét egyik dolgozatában Bekey Imre Gábor írta le (1913). 1914-ben turistatársaság kirándult a pálvölgyi kőbányába, hogy felkutassa annak addig megismert üregeit. Fröhlich Árpád, a Pannónia TE elnöke szerint a pálvölgyi barlangok leginkább kémény- és repedésmászás gyakorlására alkalmasak. Simaságuk, nedvességük és sárosságuk annyira megnehezítik a sziklákon a mászást, hogy csak nagyon óvatosan lehet falat mászni bennük. Biztos, jó fogást csak a friss repedések és törések, esetleg cseppkőképződmények vagy cseppkővel bevont (cementált) kisebb-nagyobb kődarabok nyújtanak. Általában a fogások és az állások teljesen simák és kifelé lejtenek, ezért kevés biztonságérzetet nyújtanak.

Az 1921. évi Barlangkutatás szerint Kadić Ottokár 1921-ben, Tasnádi Kubacska András és a szakosztály tagjainak segítségével felmérte a pál-völgyi kőfejtő udvarát, majd elkészítette a kőfejtő részletes térképét. A térképen jól láthatók a pál-völgyi barlangok bejáratai, hasadékai, valamint az itt feltárt rétegek tektonikai és rétegtani viszonyai. Ebben az évben befejeződött a pál-völgyi kőfejtőben lévő Kőbánya-barlang részletes leírása, amely jelenleg sajtó alatt van, és meg fog jelenni folyóiratban nyomtatásban. Az 1924-ben megjelent, Budapest Duna-jobbparti környéke című kiadványban meg van ismételve az 1920-ban publikált könyv Kőbánya-barlangot (Bagyura-barlang) bemutató része.

Az 1932-ben napvilágot látott, Dudich Endre által írt könyvben, a Budai-hegység barlangjait ismertető részben meg van említve a Kőbánya-barlang, amelynek másik neve Bagyura-barlang. A könyv barlangra vonatkozó része 2 irodalmi mű alapján lett írva. Az 1934. évi Barlangvilágban publikált, Borbás Ilona által írt tanulmány szerint a pál-völgyi kőbánya falában a Pál-völgyi-barlang bejáratán kívül sok kisebb barlangbejárat van, leginkább a bánya Ny-i és ÉNy-i részén. A Kőbánya-barlang a Látóhegyi-barlang alatt van és azzal párhuzamosan halad. A Kőbánya-barlangban nagyon sok a kőtörmelék. Az 1935. évi Erdészeti Lapokban szó van arról, hogy a pál-völgyi kőbányából nyíló Látóhegyi barlang és a Kőbánya-barlang (más néven Bagyura-barlang) ugyanabban a hasadékban alakultak ki. A Kőbánya-barlang bejárata egy 20 m hosszú üregbe vezet.

bélyegkép|262px|Kirándulók a pál-völgyi kőfejtőben lévő bányaőrháznál 1910-ben

A Természettudományi Közlöny 1936. évi évfolyamában lévő, Jaskó Sándor által írt tanulmányban meg van említve, hogy a Pál-völgyi-barlang kőfejtőjében, illetve a Mátyás-hegy oldalában sok kisebb-nagyobb üreg nyílik a Pál-völgyi-barlangon kívül. A nevezetesebbek közé tartozik a Bagyura-barlang. A pálvölgy–rózsadombi barlangvidéken az egyes barlangok nem függnek össze egymással, a pál-völgyi barlangcsoportot a nagy távolságon kívül még a közbesüllyedt budai márga is elválasztja a Szemlő-hegy és Ferenc-hegy tömbjétől. A pál-völgyi barlangcsoport legmélyebb járatainak vízszintes feneke valószínűleg a 150–160 m tszf. magassági szintbe illeszkedik. A pálvölgy–rózsadombi barlangvidék barlangjainak egyik csoportja (Szemlő-hegyi-barlang és pál-völgyi barlangok) 170 m és 210 m tszf. magasság között alakult ki. A publikációban van egy földtani térkép, amely a pálvölgy–rózsadombi barlangvidéket mutatja be. A térképen látható a pál-völgyi barlangok bejáratainak és járatainak földrajzi elhelyezkedése. A térképen valószínűleg a Bagyura-barlang is szerepel.