A Volkswagen, rövidítve VW, egy német autómárka, amelyet 1937-ben alapították a Német Munkásfront (Deutsche Arbeitsfront) felkérésére, azzal a céllal, hogy beindítsa a tömeges motorizációt az akkori Harmadik Birodalomban. Székhelye az alsó-szászországi Wolfsburg városában található. A Volkswagen az ugyanilyen nevű konszern zászlóshajójának számít. A konszern 2016-ban és 2017-ben a világ legnagyobb autógyártójának számított.

A csoport legnagyobb piaca Kína, ahonnan eladásaik és bevételük 40%-a származik. Legnépszerűbb modelljeik a Golf, a Jetta, a Passat, az Atlas és a Tiguan. A Volkswagen három autóval is rendelkezik, mely szerepel minden idők 10 legkelendőbb autójának listáján, nevezetesen: VW Golf, VW Beetle és VW Passat. A cég neve „népautót” jelent.

Logó balra|bélyegkép|396x396px|A márka logójának változása A Volkswagen kerek VW-logójáról ismert. Mai stílusban először 1945-ben, a második világháború után jelent meg.

Története

1933–1939: A "népautó" megalapítása bélyegkép|jobbra|250px|A Német Munkásfront autókiállítása 1938-ban 1933-ban, több projekt állt fent, akár fejlesztés alatt, akár a gyártás korai szakaszában. Adolf Hitler német diktátor lépett közbe, és olyan alapjármű gyártását követelte, amely két felnőtt és három gyermek szállítására alkalmas, emellett képes a 100 km/órás sebesség elérésére. Azt szerette volna, hogy a németek is ugyanúgy hozzáférjenek az autókhoz, mint az amerikaiak. Ezt az autót a Harmadik Birodalom polgárai 990 birodalmi márka megtakarítási terven keresztül szerezhették be maguknak – ez körülbelül akkoriban egy kis motorkerékpár ára volt. A Volkswagen céget 1937-ben alapították Adolf Hitler és a Német Munkásfront felkérésére. Ferdinand Porsche autómérnököt arra utasították, hogy tervezzen egy olyan népautót, amelyet minden német állampolgár megengedhet magának. Ily módon kapta a cég és a gyár a „Volkswagen” (magyarul: népautó) nevet. Ferdinand Porsche felelős a VW Beetle eredeti dizájnjáért is.

1939–1945: Fejlesztések bélyegkép|jobbra|178px|KdF-Wagenek a német autópályán 1943 januárjában Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a magánipar nem tud autókat eladni csupán 990 birodalmi márkáért. Ezért Hitler úgy döntött, hogy szponzorálni kezd egy vadonatúj, állami tulajdonban lévő gyárat Ferdinand Porsche vezetésével. A cél az volt, hogy a közönséges németek megtakarítási rendszerben szerezzenek egy autót (németül: Fünf Mark die Woche mustst du sparen, willst du im eigenen Wagen fahren – "Heti öt márkát félre kell tenned, ha vezetni akarod saját autódat"), melyet végül körülbelül 336 000 ember fizetett ki. Ennek a 336 000 embernek a megtakarításait a szovjetek 1945-ben, Berlin bukása után el is kobozták. Az egész projekt azonban pénzügyileg bizonytalan volt, ezt pedig a náci rezsim korrupciója és hozzá nem értése tette lehetővé. A "KdF-Wagen" (a "Kraft durch Freude" rövidítése – "Erő az örömön keresztül") elnevezésű prototípusok 1936-tól kezdve jelentek meg (az első autókat Stuttgartban gyártották). Az autó léghűtéses, négyütemű, hátsókerék-meghajtású motorral kapta meg jellegzetes kerek formáját. A KdF-Wagen csak egy volt a számos VW-program közül. Túrákra és kirándulásokra is szerettek volna autót készíteni. A Volks- ("Népi") előtagot nemcsak az autókra, hanem más termékekre is alkalmazták a náci Németországban; például: "Volksempfänger" (magyarul: rádióvevő). 1937. május 28-án a Német Munkásfront megalapította a Német Népi Autót Előkészítő Társaságot (németül: Gesellschaft zur Vorbereitung des Deutschen Volkswagens mbH). Később, 1938. szeptember 16-án „Volkswagenwerk GmbH”-ra keresztelték.

1945–1948: Tisztázatlan jövő A második világháborút követően a VW-t brit kormányzat alatt újjáépítették. A társaság a háború utáni létezését legfeljebb egy embernek, a brit hadsereg tisztjének, Ivan Hirst őrnagynak köszönheti. 1945 áprilisában Wolfsburgot és a lerombolt autógyárat elfoglalták az amerikaiak, majd átadták a briteknek. Ezzel a megszállt területen lévő város és ez a gyár is brit fennhatóság alatt maradt, a gyárakat pedig Hirst őrnagy irányítása alá helyezték. Kezdetben az volt a terv, hogy katonai járművek karbantartására használják az épületeket, végül szétszednék és az Egyesült Királyságba szállítanák azokat. Hirst az egyik gyári autót zöldre festette, és bemutatta a brit hadsereg irodájának. Könnyű szállítás hiányában 1945 szeptemberében a brit hadsereget rávették 20 000 jármű megrendelésére. Az első néhány száz autó a megszálló erők és a német posta személyzetéhez került. Egyes brit katonák engedélyt kaptak arra, hogy a leszerelés után elvigyék a bogaraikat.

A németországi ipari tervekben lefektették azokat a szabályokat, amelyek szerint Németország milyen ipart tarthat meg a háború utáni időszakban. A német autóipart az 1936-ban gyártott autók számának maximum 10%-ában határozták meg. 1946-ban a gyár havi 1000 autót gyártott, ami figyelemre méltó teljesítmény, tekintve, hogy még mindig rossz állapotban volt az ország. A gyárépületek tetejének és ablakainak megsérülései miatt az eső sokszor leállította a termelést.

A márka és város a második világháború korabeli nevét „Volkswagen”-re, illetve „Wolfsburg”-ra változtatta, a termelés pedig tovább növekedett. Még mindig nem volt világos, hogy mi lesz a Volkswagen gyár sorsa. William Rootes, a brit Rootes Group vezetője az üzem átvizsgálása után elmondta Hirstnek, hogy a projekt két éven belül meghiúsulhat, ugyanis szerinte az autó nem vonzó az átlagos autóvásárló számára, túl ronda és túl zajos. A hivatalos kijelentés így szólt: "Az autókat kereskedelmi forgalomba hozni teljesen gazdaságtalan vállalkozás lenne." A Ford képviselői ugyanilyen kritikusak voltak az üzemmel szemben. 1948 májusában a britek ingyen felajánlották a Volkswagen-gyárat a Fordnak, ezért ifjabb Henry Ford az NSZK-ba utazott tárgyalni. Heinz Nordhoff is jelen volt, valamint Ernest Breech, a Ford Motor Company igazgatótanácsának vezetője. Ifjabb Henry Ford kikérte Ernest véleményét, aki egy alkalommal kijelentette: „Mr. Ford, szerintem egy centet sem ér, amit kínálunk!” A Ford kihátrált az üzletből, a Volkswagen pedig Nordhoff keze alatt maradt.

1948–1961: A nyugatnémet újjáépítés ikonja és jelképe Noha a Volkswagen Beetle-t kezdetben nem fogadták el az Egyesült Államokban – elsősorban kis mérete, szokatlan megjelenése, valamint Hitlerhez és a Nemzetiszocialista Párthoz fűződő történelmi kapcsolatai miatt –, az 1950-es években a termelés és az export bővülése volt tapasztalható. A "Doyle Dane Bernbach" amerikai reklámügynökség "Bogár" becenéven mutatta be a Volkswagen Type 1-et, és hirdette az autó lekerekített kialakításának előnyeit. Ennek a sikeres reklámkampánynak köszönhetően a VW Beetle hosszú időn keresztül a legnépszerűbb importautó lett az USA-ban.

Az 1950-es években a Volkswagen szimbolikusan és gazdaságilag is nagyon fontos eleme lett a nyugat-német újjáépítésnek. Heinrich Nordhoffot, az Opel korábbi felsővezetőjét, aki az 1930-as és 1940-es években felügyelte a polgári és katonai járművek gyártását, 1948-ban felvették a VW-gyár vezetésére. 1949-ben Hirst őrnagy kilépett a VW-céggel fennálló egyesületből, amelyet most trösztként alakítottak át, Nyugat-Németország és Alsó-Szászország szövetségi államának igazgatása alatt. Az első generációs VW Transporter, egy haszonjármű és a Volkswagen Karmann Ghia sportkocsi bemutatása mellett Nordhoff nem sokkal 1968-as halála előtt ösztönözte az egymodellgyártást.

Bár a Volkswagen sok részletet módosított a VW Beetle-n, a hátsó motor alapkialakítása és az autó lekerekített formája változatlan maradt. A vállalat más hátsó motoros modelleket is kifejlesztett kortárs dizájnnal és továbbfejlesztett mérnöki munkával, de egyik újabb modell sem volt olyan sikeres, mint a VW Beetle.

1961–1973: VW Bogártól a VW Golfig A VW 1961-ben bővítette gyártósorát négy Type 3 autómodell (Karmann Ghia, Notchback, Fastback és Squareback) bemutatásával, amelyek az új Type 3 mechanikus alapra épültek. Ezek jelentősen eltértek a korábbi járművektől: a monocoque konstrukció bevezetésével, a teljesen automata váltó lehetőségével, az elektronikus üzemanyag-befecskendezéssel és az erősebb erőforrással.

A Volkswagen 1971-ben felvette a "Super Beetle"-t (113-as típus) a kínálatába. A Type 113 abban különbözött a szabványos VW Beetle-től, hogy a szokásos torziós gerenda felfüggesztés helyett MacPherson rugóstagú első felfüggesztést alkalmaztak. A Super Beetle újonnan tervezett, burkolt műszerfalat és ívelt szélvédőt kapott. Az 1974-es modellévben fogasléces mechanizmus váltotta fel a kormánymű csigakerekét. Az autó elejét 51 mm-rel kiszélesítették, hogy a pótabroncs mélyebbre ülhessen. A kettő kombinációja együtt megnövelte a használható első csomagteret. 1973-ban a Volkswagen bemutatta a katonai Type 181-et vagy "Trekkert" Európában, a "Thinget" Amerikában, amely a háborús Type 82-re emlékeztet. A katonai változatot a NATO német Bundeswehr számára gyártották az 1970 és 1979 közötti hidegháború idején. bélyegkép|304x304px|Volkswagen 1600 (Type 3) 1964-ben a Volkswagen felvásárolta az Auto Uniont, 1969-ben pedig az NSU Motorenwerke AG-t. Az egykori Auto Union tulajdonában volt a történelmi Audi márka, mely a második világháború után eltűnt. A VW végül egyesítette az Auto Union-t és az NSU-t, hogy létrehozza a modern Audi céget azzal a céllal, hogy saját luxusjármű-márkája legyen. Az Auto Union és az NSU felvásárlása fordulópontot jelentett a Volkswagen történetében, mivel mindkét cég biztosította azt a technológiai szakértelmet, amely szükségesnek bizonyult a VW túléléséhez, amikor a léghűtéses modelljeik iránti kereslet lecsökkent.

A Volkswagen 1973-ban komoly bajba került, ugyanis a VW Beetle-nél és az NSU K70-nél jóval kisebb példányszámban eladott Type 3 és Type 4 modellek is egyre kevesebb vásárlót vonzottak. A VW Beetle eladásai gyorsan csökkenni kezdtek Európa és Észak-Amerika piacán. A vállalat tudta, hogy a VW Beetle gyártását le kell állítani, és szembesült azzal a kérdéssel, hogy milyen módon cserélje azt le. A VW Audi / Auto Union tulajdona hasznosnak bizonyult – az elsőkerék-meghajtású járművek és a vízhűtéses motorok terén szerzett szakértelmüknek köszönhetően, mivel a Volkswagennek szüksége volt a VW Beetle hiteles utódjának előállításához. Az Audi hatásai megnyitották a kaput a Volkswagen járművek új generációja előtt, amelyek VW Passat, VW Scirocco, VW Golf és VW Polo néven ismertek. A sorozat első tagja az 1973-ban bemutatott Volkswagen Passat (az Egyesült Államokban: Dasher), amely több karosszéria- és mechanikai alkatrészt használt. Kombi és sedan változatok több piacon is elérhetők voltak. Európában ezek a változatok hosszú évekig uralták a piacot.

1974 tavaszán mutatták be a VW Sciroccót, a kupét, melyet Giorgetto Giugiaro tervezett. Az áttörő modell Volkswagen Golf néven jelent meg 1974-ben (az Egyesült Államokban és Kanadában „VW Rabbit” néven hirdették az első és az ötödik generációt). Szögletes megjelenését szintén az olasz Giorgetto Giugiaro tervezte. A dizájn követte a Mini által 1959-ben felállított kis családi autók trendjét – a Golf elöl keresztirányban elhelyezett vízhűtéses motort kapott, amely az első kerekeket hajtotta. A VW Beetle gyártása Wolfsburgban a Golf bemutatásával ért véget. Kisebb számban más német gyárakban (Hannover és Emden) folytatódott 1978-ig, de a normál termelést Brazíliába és Mexikóba helyezték át. 1975-ben mutatták be a Volkswagen Polót, mely az átkeresztelt Audi 50 formáját követte.

A VW Passat, a VW Scirocco, a VW Golf és a VW Polo több meghatározó jellemzőt, valamint alkatrészeket és motorokat tartalmazott. Ezek képezték a Volkswagen fordulatának alapját.

1974–1990: A gyártósor bővítése