A 2021-es magyar amerikaifutball-bajnokság a tizenhetedik férfi amerikaifutball-bajnokság, melyet a Magyar Amerikai Futball Szövetség írt ki három osztályban. A legmagasabb osztály a Hungarian Football League (HFL), mely 2021 májusában vette kezdetét.

HFL A kiemelt bajnokság (Maker's Mark HFL) a 2020-as szezonban a Covid19-járvány miatt elmaradt. A 2021-es szezonra a járványhelyzet nyomán végül a 2019-es öt hazai csapat körül négyen neveztek: a Budapest Cowbells, a Budapest Wolves, a Fehérvár Enthroners és a Győr Sharks. A szezon a járványhelyzet miatt a szokásosnál később, május 2-án rajtolt. A bajnokság alapszakasza 3 fordulóból állt, ami után az utolsó csapat kiesett. A versenykiírás szerint a maradék 3 csapat ezután újabb 3 fordulót játszott volna, ám miután két mérkőzés után eldőlt, hogy melyik két legjobb együttes jutott a 2021. július 7-én megrendezendő döntőbe, az utolsó mérkőzést nem tartották meg. A Hungarian Bowl első alkalommal kerül vidéken megrendezésre, a székesfehérvári First Field-en.

A bajnokság mérkőzései televízióban nem kerültek közvetítésre, de minden mérkőzést többkamerás YouTube-streamen adott a szövetség HFL TV nevű csatornája.

HFL alapszakasz 1. kör CsapatMegjegyzés1 Fehérvár Enthroners33081141,00 2. kör2 Győr Sharks32190770,673 Budapest Wolves31258740,334 Budapest Cowbells30327910,00

HFL alapszakasz 2. kör CsapatMegjegyzés1 Fehérvár Enthroners33089211,00 Döntő2 Budapest Wolves31253680,333 Győr Sharks413631160,25

XV. Hungarian Bowl Fehérvár Enthroners – Budapest Wolves 7-18 (0-0, 7-6, 0-0, 0-12)

Divízió I A másodosztályú bajnokság (TD Store Divízió I.) – a három bajnokság közül egyedüliként eredeti időpontban – 2021. április 3-án rajtolt. A bajnokság során 8 csapat indult: a 2019-as Divízió I-ből a Budapest Cowbells 2, a Budapest Titans, a Dabas Sparks, az Eger Heroes, a DEAC Gladiators és a Szombathely Crushers a Miskolc AFT (a Miskolc Steelers és a Miskolc Renegades közös csapata) a 2020-as Divízió II győztese, a VSD Rangers A 8 csapatot két csoportba osztották, a nyugati csoportba a Cowbells 2, a Titans, a Crushers és a Rangers, a keleti csoportba a Miskolc, a Gladiators, a Sparks és a Heroes került. Az alapszakaszban 5 fordulót rendeztek (3 mérkőzés csoporton belül, és 2 kívül). Az első hónapban a mérkőzések zárt kapuk között kerültek megrendezésre.

Alapszakasz Keleti csoport CsapatMegjegyzés1 Miskolc AFT550209411,00 Rájátszásba jutott2 DEAC Gladiators5411161010,803 Dabas Sparks52376910,40 4 Eger Heroes505841970,00

Nyugati csoport CsapatMegjegyzés1 Budapest Cowbells 2 5321041250,60 Rájátszásba jutott2 Budapest Titans532113930,603 NBA Crushers532123660,60 4 VSD Rangers505381490,00

Rájátszás

Divízió II A harmadosztályú bajnokság (Redda Futár Divízió II.) eredetileg április 4-én indult volna, de a HFL-hez hasonlóan később, 2021. május 1-jén rajtolt, a Rebels Oldboys visszalépését követően 9 indulóval. A nyugati csoportba a Budapest Wolves 2, a Pécs Legioners, a Fehérvár Enthroners 2, a Diósd Saints, a Tatabánya Mustangs és a Kaposvár-Taszár Hornets, a keleti csoportba a Levelek Spartans, az Újpest Bulldogs, a CFS Guardians, a Dunaújváros Gorillaz és a Wolverines nevezett. Mindkét csoportban teljes egyfordulós alapszakaszt rendeztek, és az első két csapat jutott az elődöntőkbe. Június 6-án a Kaposvár-Taszár Hornets visszalépett. Alapszakasz Keleti csoport CsapatMegjegyzés1 CFS Guardians550183481,00 Rájátszásba jutott2 Újpest Bulldogs541169640,803 Levelek Spartans5321341320,60 4 Dunaújváros Gorillaz523901120,405 Wolverines514271470,206 Rebels Oldboys 5 0 5 0 100 0,00 visszalépett

Nyugati csoport CsapatMegjegyzés1 Budapest Wolves 2550147661,00 Rájátszásba jutott2 Tatabánya Mustangs541135500,803 Pécs Legioners53287760,60 4 Diósd Saints523841190,405 Fehérvár Enthroners 2514901320,206 Kaposvár-Taszár Hornets 5 0 5 0 100 0,00 visszalépett

Rájátszás

Jegyzetek

További információk

Kategória:Amerikai futball Magyarországon magyar amerikaifutball-bajnokság