A magyarországi zsidók, a Magyarországon élő zsidóság, mint közösség számát napjainkban 75–100 ezerre teszik.http://www.worldjewishcongress.org/en/about/communities/HU Nagy részük Budapesten él. A magyarországi zsidóság vallási-kulturális közösség, nem tartozik a hivatalosan elismert nemzetiségek közé.2005 októberében a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért érvényes népi kezdeményezést nyújtott be az Országgyűléshez a zsidó nemzetiség elismerését kérve. A szervezetnek azonban nem sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges legalább ezer aláírást. Ennek, ill. egy korábbi 1990-es kezdeményezés fontos dokumentumai olvashatóak a Múlt és Jövő 2005/4. számában: Kőbányai János: Egy aláírásgyűjtés dokumentumai. Avagy két zsidó nemzetiségi biznisz Magyarországon (1990–2005). A Múlt és Jövő ugyanezen számában szintén megtalálható a kezdeményezés nyomán kialakult sajtóvita részletes bibliográfiája (136. o.). Lásd továbbá: Komoróczy Géza:Zsidó nép, zsidó nemzet, zsidó nemzetiség, ill. Kőbányai János: A hiány tényei. , Dési Tamás: Nemzetiségiek vagy A „titokzsidók”?

Történelem

A zsidóknak hazánk területén való honfoglalás előtti jelenlétét, zsidó közösségek működését leletek tanúsítják. Az Intercisa nevű település (Dunaújváros/Dunapentele) maradványai közt például egy olyan fogadalmi táblát tártak fel, melyet 222–235 táján egy Cosmius nevű vámállomásfőnök (prae­po­situs stationis) állított Alexander Severus császár és anyja tiszteletére. Cosmius a tábla tanúsága szerint „a zsidók zsinagógájának elnöke”. Egyes történészek szerint azonban az 5. század közepére a nagyobb számú zsidó jelenlét a barbár törzsek támadásai miatt a térségben megszűnik. Hihető, bár tényadatokkal alá nem támasztott feltételezés, hogy a honfoglaló magyarokkal is érkeztek zsidók. Ennek alapját az képezi, hogy egy kazár törzs (fekete magyarok, kabarok) is érkezett Árpáddal, márpedig a Kazár Birodalomban a társadalom egy jelentős része, elsősorban a nemesi réteg i. sz. 750 körül, Obádia nagykán döntése nyomán felvette a zsidó vallást.

A magyar nyelvben a zsidó szó szláv eredetű,A zsidó szavunk vokalizáció és monoftongizáció révén jött létre az orosz Жуд, lengyel Żyd, szlovák Žid, szerb-horvát židov szóból: > zsidoβ > zsidou > zsidó. Lásd: http://mnytud.arts.klte.hu/tananyag/hangtan/hangtan14.pdf és a 13. századi Ómagyar Mária-siralomban fordul elő először a Sydou alakban.

Az Árpád-házi királyok alatt több-kevesebb megszorítással, de a korabeli európai viszonyoknál biztonságosabb körülmények között élhettek Magyarországon a zsidók. III. Béla királysága alatt igen sok zsidó, elsősorban kézművesek érkeztek Bizáncból. Ebből a korból való IV. Béla 1251-ben kiadott híres zsidó kiváltságlevele, amelyet a középkori magyar királyság fennállása alatt az egymást követő uralkodók megerősítettek. Ennek lényege, hogy a zsidók a király kamaraszolgái, a kincstárnak adóznak, az pedig biztosítja jogvédelmüket. A zsidók kereskedelemmel, pénzügyletekkel foglalkoztak, a királyi udvar nemegyszer vette igénybe pénzüket, szakértelmüket. bélyegkép|jobbra|360px|Vízkelety Béla kőrajza 1864-ből: Mátyás és Beatrix bevonulása Budára 1476-ban. A kép bal szélén Mendel Jakab, a zsidók „prefektusa”. Kezében a Tóra, azaz Mózes öt könyve A 15. században a megerősödő városokba egyre több zsidó költözött, kialakultak a „történelmi hitközségek” (Buda, Óbuda, Esztergom, Sopron, Tata). A középkori magyarországi zsidóság virágkora Mátyás király uralkodásának idején volt. Mátyás létrehozta a zsidó prefektus (elöljáró) országos hatáskörű hivatalát. Élére Mendel Jakabot állította, aki képviselte a zsidóság érdekeit, és felügyelte a király számára fizetendő adók beszedését.

A törökök győzelme után a három részre szakadt Magyarországon különböző sors jutott a zsidó lakosságnak. A királyi Magyarország jelentéktelen lélekszámú zsidóját gyakran üldözték, néhány városból kitiltották őket. A török hódoltság területén ezzel szemben nyugodtan élhettek. A 17. század közepén a török kori Buda zsidóságát az egyik legjelentősebb európai zsidó közösségként tartották számon. Az Erdélyi Fejedelemségben szintén viszonylag nyugodtan élhettek és dolgozhattak. Az 1623. június 18-án Kolozsvárott kelt oklevelével Bethlen Gábor engedélyezte a zsidók letelepedését, szabad kereskedését és vallásgyakorlását Erdélyben, s a szokásos zsidójel viselésétől is mentesítette őket. A török kiűzése során az addig virágzó magyarországi zsidó közösségek vagy a vérengzések áldozatául estek, vagy elmenekültek.

A 18. században német nyelvű askenázi zsidók vándoroltak be Magyarországra elsősorban Csehország és Németország területéről. 1769-ben mintegy , 1787-ben már kb. főre tehető a számuk. Mezőgazdasági termékkereskedelemmel foglalkoztak, ők értékesítették a nagybirtokok, falvak termékeit, a bort, búzát, bőrt stb. Előbb a nagybirtokközpontokban, majd a kereskedelmi utak csomópontjában kialakuló, megerősödő városokban telepedtek le, végül II. József császár 1781-ben kiadott türelmi rendelete lehetővé tette a szabad királyi városokba történő beköltözést, az iskoláztatást, az iparűzést, a földvásárlást.

19. század A magyarországi zsidóság a reformkor idején egy nem túl népes, jómódú városi népcsoport volt. Az 1830-as évektől azonban már a jóval szegényebb kelet-európai zsidóság első csoportjai is megjelentek az ország területén.

1848. március 17-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat. Zsidók is részt vettek a megalakuló Közcsendi Bizottmányban és a nemzetőrségben. A gazdag zsidó családok jelentős anyagi támogatással segítették a szabadságharcot. A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték, ami messze számarányuk feletti részvételt jelent. Ennek elismeréseképpen tartotta kötelességének a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés, hogy a szabadságharc végnapjaiban, 1849. július 28-án Szegeden határozatban mondja ki a zsidók polgári és politikai egyenjogúsítását. E határozat azonban a szabadságharc veresége miatt nem léphetett érvénybe.Encyclopaedia Humana Hungarica 07.

bélyegkép|300px|Az 1859-ben épült budapesti Dohány utcai zsinagóga Magyarország újabb kori történetének legnagyobb arányú bevándorlása a kelet-európai zsidóság érkezése volt, amely a 19. század második felében vált tömeges méretűvé. Az új bevándorlók igen szegény, nagyrészt falusi életmódú és földműveléssel is foglalkozó, jiddis nyelven beszélő askenázi zsidók voltak a Monarchia fennhatósága alá tartozó Galíciából és az Orosz Birodalom területéről. A bevándorlókat a reformkor és szabadságharc örökségét folytató liberális politikai-társadalmi légkör, a hatalmas gazdasági fejlődés, a kínálkozó jobb megélhetés vonzotta Magyarországra.

Az 1891-es népszámlálási adatok szerint a zsidóság lélekszáma a Magyar Királyság teljes területén fő, a Magyar Királyság lakossága Horvátországgal együtt fő. A zsidó diaszpóra a társadalom 3,54%-át jelentette.A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1994. Talma Kiadó

Asszimiláció A 19. század végén erőteljessé vált a magyarországi nemzetiségi származásúak önkéntes magyarrá válása. Különösen a felemelkedő zsidó és német kisebbségek tagjai választották a magyarság társadalomba történő asszimilálódást. Más európai országokban nem zajlott le a zsidóságnak ilyen tömeges méretű összeolvadása a többségi keresztény társadalommal, másutt erősen elkülönülő vallási és egyben etnikai kisebbség maradtak. Bár Németországban és Ausztriában már valamivel korábban megindult egy hasonló asszimilációs folyamat, ezekben az országokban a többségi társadalom gyakran igen elutasító volt, ami valamennyire továbbra is fenntartotta a zsidóság hagyományos elkülönülését. Magyarországon ezzel szemben az újonnan meginduló nagyvárosi fejlődés, a többségi társadalom befogadó hozzáállása, a modern nemzetállam megteremtését a nemzetiségek tömeges beolvadásával elképzelő hivatalos politika a zsidóság számára is lehetőséget biztosított az egyenlő társadalmi érvényesülésre és a magyar nemzethez tartozásra. A kiegyezést követően Eötvös József vallásügyi miniszter liberális reformjai között az egyik legelső a zsidók teljes egyenjogúsításáról szóló 1867. évi XVII. törvénycikk volt. Eötvös létrehozta az izraelita kongresszust is, hogy a zsidók saját kezükbe vehessék az egyházi és iskolai ügyeik vezetését. Erre az időre datálható a zsidó vezetéknevek tömeges magyarosításának első hulláma.

A 19. század végének liberális légkörében a magyarországi zsidóság körében igen sokan valóban magyarrá váltak, a nemzethez tartozónak érezték magukat. Világviszonylatban is egyedülálló jelenségként megszületett a neológ zsidó vallás. A neológ zsinagógákban magyar nyelven tartották az istentiszteleteket. A zsidóság 1895-től törvény szerint is a magyar nemzeten belüli egyik vallási felekezet lett, tehát valaki éppúgy lehetett izraelita vallású magyar, mint katolikus vagy református vallású magyar. A magyarországi, főleg városi zsidóságnak csak kisebb része tartott ki a hagyományos zsidó vallás mellett (ortodox, illetve statusquoante irányzat), megőrizve nemzetiségi, etnikai elkülönülését. A döntő többség a neológ felekezethez csatlakozott, a fővárosi zsidóságnak például közel a háromnegyede. A századfordulótól sokan magyar vagy – szintén a magyarrá válás útját járó – német (sváb) házastársat választottak, gyermekeiket megkeresztelték. A 20. századra az izraelita vallású magyarság így olyan mértékben keveredett a keresztény vallásúakkal és olyan építő részévé vált a magyar társadalomnak és kultúrának, hogy nem lehetett többé attól elválasztani. A mai magyarok közül – különösen városban – sokaknak akadnak zsidók a felmenői között, ahogyan németek, szlávok és más nemzetiségűek is.

Híres magyarországi zsidók a 19. században A leghíresebb magyarországi zsidók közé tartoztak Lőw Lipót szegedi főrabbi, Teitelbaum Mózes sátoraljaújhelyi rabbi, Herzl Tivadar újságíró, a cionizmus alapítója, Ballagi Mór nyelvész, Rózsavölgyi Márk zenész, Vámbéry Ármin orientalista, Kiss József költő és Beck Vilma írónő, kém. Weiss Manfréd gyáros a csepeli gyártelep (a későbbi Csepel Vas- és Fémművek) megalapítója.

Antiszemitizmus a 19. században Az antiszemitizmus első országos figyelmet keltő megnyilvánulása a tiszaeszlári per volt. 1882. április 1-jén eltűnt fiatal keresztény szolgálólány ügyében vérváddal (rituális gyilkosság vádjával) illették a helyi zsidókat. A per 1883-ban zajlott le. Eötvös Károly és ügyvédtársai küzdelmének eredményeként az ügy végül a vádlottak felmentésével végződött.

20. század 1890 1900 1910 Magyarország Horvátország nélkül 15 162 988 16 838 255 18 264 533 Izraelita lakosság Horvátország nélkül 707 961 831 162 911 227 Izraelita lakosság aránya 4,67% 4,94% 4,99%

A Magyar Királyság teljes területén a zsidóság lélekszáma fő volt. A Magyar Királyság lakossága ekkor Horvátországgal együtt fő. A zsidó diaszpóra tehát a társadalom 4,47%-át jelentette. Az izraelita vallásúak 75,7%-a jelölte meg a magyart az anyanyelvének, ami jóval meghaladta például a katolikusok közül a magyar anyanyelvűek arányát.

A kereskedők 61%-a, a nyomdászok 58%-a, az orvosok 48,5%-a, a kocsmárosok 42%-a, a pékek 24%-a, a hentesek 24%-a, a szabók 21%-a, a cipészek 9%-a volt zsidó 1910-ben. Az 1893-1913 időszakban a gimnáziumok tanulóinak 20%-a, míg a reáliskolák tanulóinak 37%-a volt izraelita. 1913-ban a budapesti Tudományegyetem diákjainak 34,1%-a és a Műegyetem diákjainak 31,9%-a volt izraelita. (1920-as adat szerint a kisebb ország újságíróinak 34%-a, zenei előadóművészeinek 24,5%-a, színészeinek 23%-a, festőinek és szobrászainak 17%-a volt zsidó. Ugyancsak 1920-as adat, hogy a gyárak tulajdonosainak 40,5%-a, és az 1000 holdnál nagyobb birtokok tulajdonosainak 19,6%-a volt zsidó.)

A zsidó lakosság 3,1%-a volt gyáros vagy 100 holdnál nagyobb földbirtokos, 3,2%-a 100 holdnál kisebb birtokos volt, 34,4%-a volt munkás, és 59,3%-a volt önálló vagy alkalmazott.

A következő rendezett tanácsú vagy törvényhatósági jogú városokban haladta meg a zsidóság száma az öt százalékot