Pilisy Róza, más forrásokban Pilisi vagy Pilissi; születési nevén Schumayer Rozália (Pilis, 1857. december 1. – Pilis, 1931. július 16.Pilisi (Pest-Pilis-Solt-kiskun vármegye) állami halotti anyakönyv 67/1931. Pest, Pilis, halotti anyakönyv, 1928-1937. HU-MNL-PML-XXXIII.1.a.-121.-c-6.) magyar írónő, művelt kurtizán, „a magyar kaméliás hölgy”. Vendégei közé tartozott Zichy Jenő, Batthyány Elemér és Apponyi Albert. Krúdy Gyula is rendszeresen látogatta.

Élete Szinnyei József szerint Schumayer Ignác katona és Láng Borbála lányaként született Pilisen.Halotti bejegyzésében anyja neve Langfelder Róza. Ugyanakkor Krúdy Gyula szerint édesapja ismeretlen katonatiszt volt, aki elcsábította egy pilisi orvos lányát. Nagyszülei nevelték, 17 évesen azonban teljesen egyedül maradt, egy huszártiszttel a fővárosba szökött, de kapcsolatuk nem tartott sokáig.

Egy virágboltban kezdett dolgozni, hogy eltartsa magát, itt figyeltek fel rá a város előkelőségei, majd Apponyi Albert lakást vásárolt a számára. Itt szalont rendezett be, előkelő urak jártak hozzá, akiket nem csak szépsége, de műveltsége is vonzott.

A jól jövedelmező kurtizánélettel szerzett pénzből fényűző otthont alakított ki magának a Magyar utca 20. szám alatt, mely bordélyházként is funkcionált. Szalonjában megfordultak politikusok, híres írók, és a szóbeszéd szerint hercegek és királyok is. Krúdy Gyulának sokáig a múzsája volt Pilisy, többek között A vörös postakocsiban is visszaköszön az alakja. Pekár Gyulával való szerelmi viszonyáról Krúdy is megemlékezett, a férfi miatt Pilisy öngyilkosságot kísérelt meg, bár a kiérkező sebészorvos szerint a lövés szögéből ítélve valaki más húzhatta meg a ravaszt. Krúdy Pekárra terelte a gyanút írásaiban, ami miatt a két férfi kapcsolata végérvényesen megromlott.

Férje egy időben Kovács Dezső volt, akitől elvált.

Pilisy Róza rendszeresen írt verseket, novellái megjelentek a lapokban, regényeket is írt.

Művei Pity-palaty. Budapest, 1887 (novelláskötet) Csillagok: regény az életből. Buschmann F. Könyvnyomdája. Budapest, 1893 Réz István és egyéb elbeszélések. Budapest, 1896 A három kadét. Budapest, 1899

Jegyzetek

További információk Pilisy Róza levele Krúdy Gyulának Vass Norbert: A pesti luxuskurtizán, akinek a lába előtt hevert az arisztokrácia, ő mégis egy pocsék író miatt lőtte át a tüdejét

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar nők Kategória:Kurtizánok és prostituáltak Kategória:1857-ben született személyek Kategória:1931-ben elhunyt személyek