Fáth Imre, Frank Imre (Zenta, 1896. november 28. – Budapest, Józsefváros, 1944. január 19.) író, újságíró.

Élete Frank József és Auspitz Paula (1876–1944) fia. Szülei voltak az elsők Zentán, akik polgári házasságot kötöttek, 1895. október 15-én. A Zentai Állami Főgimnáziumban érettségizett. Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen folytatta, ahol jogi végzettséget szerzett, majd ugyanott ügyvédi diplomát is kapott, azonban ügyvédi gyakorlatot nem végzett. A Szabadkán megjelenő Bácsmegyei Napló külső munkatársa lett. Elbeszélései, versei az Új Időkben és A Hétben jelentek meg. Írt színdarabokat is, ezek közül a Marion című darabját 1930-ban az Új Színház mutatta be nagy sikerrel.

Első felesége Kotányi Klára (1898–1969) zongoraművész- és tanár volt, Kotányi Rezső bankigazgató lánya, akit 1924. június 14-én Budapesten, a Terézvárosban vett nőül. Második házastársa Kardos Matild volt.

A Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra. Sírját később felszámolták.

Főbb művei Boszorkánymese. Ill. Végh Gusztáv. (versek, Budapest, 1925) Mr. Murphy furcsa tréfája (regény, Budapest, 1935) Lulu (László Miklóssal, egyfelvonásos vígjáték, 1938) Egy nap az egész élet (regény, 1938) Forradalom a VI/b.-ben. Ill. Janovics István. (regény, Budapest, 1940, 2. kiadás: 1941)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:Zentaiak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Katolikus vallásra tért személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek