A Heaven for Everyone a Queen dobosának, Roger Taylornak a dala. Az együttes 1986-os A Kind of Magic albumának felvételei során írta, de végül mégsem jelent meg a lemezen. Felajánlotta Joan Armatrading énekesnőnek, de ő visszautasította és inkább az A Kind of Magic „Don’t Lose Your Head” című dalában vokálozott. Egy évvel később Taylor a saját maga vezette együttesével, a The Cross-szal vette fel, ő énekelte, Freddie Mercury, a Queen énekese pedig háttérvokálozott. A dal végül a The Cross 1987-es Shove It albumára került fel, és 1987 márciusában harmadik kislemezként jelent meg róla, a nyolcvanharmadik helyet érve el az angol slágerlistán.

A The Cross 1991-ig rendszeresen játszotta a koncertjein. Mivel a Queen akkoriban hosszabb szüneteket tartott, Taylor és a The Cross sokat reklámozta a dalt, felléptek televízióműsorokban, és az 1988. május 12-én rendezett montreux-i Golden Rose fesztiválon. Ugyancsak 1988-ban készítettek hozzá egy videóklipet, amelyben Taylor hajléktalant játszva akusztikus gitáron kísérte a dalt. A klip azóta sem jelent meg.

A Mercury halála utáni időkben a túlélő tagokban megszületett egy utolsó album elkészítésének ötlete, ehhez Mercury, Brian és Taylor szólókarrierjének egyes dalait is átdolgozták, Taylortól a „Heaven for Everyone”-t. Még 1987-ben, amikor Mercury háttérvokálozott a dalban, elkészítettek egy másik változatot is, amelyet teljes egészében Mercury énekelt, és amelyik a Shove It amerikai kiadására került. Ebből használták fel az éneksávokat, a többiek pedig új kíséretet írtak és rögzítettek hozzá, amely közelebb állt az együttes stílusához.

1995. október 23-án első kislemezként jelent meg a Made in Heaven albumról, és ezúttal jelentősen nagyobb érdeklődés övezte: a második helyet érte el Angliában, és több európai országban bekerült a legjobb tíz közé. David Sinclair a Q magazinban átgondoltabbnak tartotta az album többi dalánál: „szembeállítja »a hideg elutasítás világát« azzal, miképp kéne a dolgoknak működniük (»Lehetne ez a világ jól táplált/Lehetne ez a világ szórakoztató«).” Stuart Bailie az NME lapjain álságosnak tartotta Mercury (és a Queen) a jobb világról írt sorait: „felejtsük el ezeket. Ehelyett emlékezzünk rá [Mercuryra] mint gusztustalan hipokritára, aki képes volt fellépni a dél-afrikai Sun Cityben, a fehér ember üdülőhelyén...” David Mallet forgatott hozzá videóklipet, amelyben az 1902-es Utazás a Holdba című némafilm jeleneteit vegyítette az együttesről készült felvételekkel. Ezen felül, ahogy az album összes dalánál, ezúttal is felkérték a Brit Filmintézet egy rendezőjét, Simon Pummellt, hogy forgasson hozzá egy klipet. Az "Evolution" címet kapó film a Made in Heaven: The Films kiadványra került fel.

Kislemez

1988 (Roger Taylor) 7" kislemez (VS 1062) Heaven for Everyone – 5:08 Love On a Tightrope – 4:50

12" kislemez (VST 1062) Heaven for Everyone – 5:08 Love On a Tightrope – 4:50 Contact – 4:52

1995 (Queen)

7" kislemez (Parlophone QUEEN 21) Heaven for Everyone – 4:37 Heaven for Everyone – 5:36

CD kislemez (Parlophone CDQUEENS 21) Heaven for Everyone – 4:37 It’s a Beautiful Day – 3:57 Heaven for Everyone – 5:36

Helyezések

ÉvOrszágHelyezés1987Brit kislemezlista831995Brit kislemezlista2Ausztriai kislemezlista4Belga kislemezlista4Francia kislemezlista7Holland kislemezlista2Ír slágerlista7Német kislemezlista15Svájci kislemezlista9

Eladási minősítések OrszágEladási minősítésEladásAnglia (BPI)ezüst200 000+Franciaország (SNEP)ezüst111 000+

Jegyzetek

Külső hivatkozások Dalszöveg

Kategória:Queen-kislemezek Kategória:1995 kislemezei