Laia Aleixandri López (Santa Coloma de Gramenet, 2000. augusztus 25. –) spanyol válogatott labdarúgó, aki jelenleg az FC Barcelona középhátvédje, védekező középpályása. 2020 januárjában az UEFA beválasztotta Európa 10 legígéretesebb fiatal játékosa közé.

Pályafutása Négyévesen kezdett focizni és hatévesen már az Arrabal Calaf fiúcsapatában edzett. 2008-ban a Sant Gabrielhez került, és 12 évesen már a Barcelona ifjúsági csapataiban kapott helyet.

A másodosztályban 14 évesen mutatkozott be a Barcelona B csapatánál, és két másodosztályú bajnoki címet szerzett a katalánokkal. Hatékony, látványos és magabiztos játéka ellenére azonban nem került be a klub első csapatába és a 2017–18-as szezonkezdet előtt távozott az Atlético Madrid gárdájához.

2022. június 9-én elhagyta Madridot és a Manchester Cityvel hároméves szerződést kötött.

A válogatottban A spanyol korosztályos válogatottakkal szinte minden világversenyen részt vett. Európa-bajnokságokon két aranyérmet (U17, U19), ezüstérmet (U17), míg világbajnokságokon ezüst (U20) és bronzérmet (U17) szerzett csapataival.

2019. május 17-én Kamerun ellen kezdőként léphetett első alkalommal a felnőttek között pályára, ráadásul a 87. percben góllal hálálta meg Jorge Vilda bizalmát.

Sikerei Klubcsapatokban Spanyol bajnok (4): Atlético Madrid (3): 2016–17, 2017–18, 2018–19 Barcelona (1): 2025–26 Spanyol kupagyőztes (1): Barcelona (1): 2025–26 Spanyol szuperkupa-győztes (1): Atlético Madrid (1): 2021 Spanyol másodosztályú bajnok (2): Barcelona B (2): 2015–16, 2016–17 Bajnokok Ligája győztes (1): Barcelona (1): 2025–26

A válogatottban

U20-as világbajnoki ezüstérmes (1): 2018 U17-es világbajnoki bronzérmes (1): 2016 U19-es Európa-bajnoki aranyérmes (1): 2017 U17-es Európa-bajnoki aranyérmes (1): 2015 U17-es Európa-bajnoki ezüstérmes (1): 2016 Arnold Clark-kupa ezüstérmes (1): 2022

Jegyzetek

Források

Kategória:Élő személyek Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Spanyol női labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az FC Barcelona női labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid női labdarúgói Kategória:A Manchester City női labdarúgói