A 3611-es számú mellékút egy valamivel kevesebb, mint 31 kilométeres hosszúságú, négy számjegyű mellékút Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye délkeleti részén; Köröm községtől húzódik Tiszalúcon és Taktaharkányon át Szerencsig.

Nyomvonala A 3607-es útból ágazik ki, annak a 14+850-es kilométerszelvénye közelében, Köröm belterületének délkeleti részén, kelet-északkeleti irányban. Települési neve Béke utca, de kevesebb, mint 300 méter után kiér a lakott területről, viszont még sokáig a falu külterületei közt halad. 3,7 kilométer után éri el Köröm keleti határszélét, ahol északnyugatnak fordul, 4,1 kilométer után pedig egy újabb irányváltással visszatér a korábbi irányához; ugyanott elhalad Köröm, Girincs és Sajóhídvég hármashatára mellett, ami után e két utóbbi község határvonalát követi. E határvonalon húzódik még akkor is, amikor – az 5+450-es kilométerszelvénye táján – kiágazik belőle dél-délkelet felé a 3613-as út, mely Kesznyéten központjába vezet.

Nagyjából 6,5 kilométer teljesítése után éri el az út Tiszalúc határát, egy darabig ott is még a (Sajóhídvéggel közös) határvonalat kíséri, de 7,5 kilométer után már teljesen tiszalúci területen jár. 9,7 kilométer után éri el a belterület nyugati szélét, ahol Petőfi utca lesz a neve, majd a központban, 10,9 kilométer után egy elágazáshoz ér: északról a Hernádnémetitől idáig húzódó 3608-as út torkollik bele, a 3611-es pedig délkeletnek fordul, Széchenyi utca néven.

A 11+700-as kilométerszelvénye táján egy határozott irányváltással újra északkeletnek fordul és az Alkotmány utca nevet veszi fel. Ez utóbbi néven folytatódik egészen a belterület keleti széléig, amit körülbelül 14,4 kilométer után ér el, de közben, a 12+650-es kilométerszelvénye táján még kiágazik belőle délkelet felé a 3612-es út, amely Tiszadobon és Tiszalökön át egészen Nyíregyháza nyugati agglomerációjáig vezet. 14,5 kilométer után – szintben, nyílt vonali szakaszon – keresztezi a at, majd azzal párhuzamosan halad tovább északkelet felé és így is hagyja el Tiszalúc területét, nagyjából 15,3 kilométer után.

Taktaharkány a következő települése, melynek határai közé érve távolodni kezd a vasúttól, és egyben kissé északabbi irányt vesz. A 18+650-es kilométerszelvényénél beletorkollik nyugat-északnyugat felől a 3723-as út – mely Gesztely Újharangod nevű településrészéről húzódik idáig –, majd pár lépéssel arrébb el is éri a belterület délnyugati szélét, ahol Kazinczy utca lesz a neve. A település központjában ismét a vasút közelébe ér, elhalad annak Taktaharkány vasútállomása mellett, majd a 20. kilométere közelében átszeli a vágányokat. A síneken túl újra egy elágazáshoz ér, ahonnan többé-kevésbé északi irányban folytatódik, Dózsa György utca néven, s dél felől ugyanott beletorkollik a Tokajtól idáig húzódó 3621-es út.

Kevéssel ezután kilép Taktaharkány határai közül és Taktaszada területén folytatódik, de ott lakott helyeket alig érint; körülbelül 21,5 kilométer után újra keresztezi a vasutat, majd a 22+550-es kilométerszelvénye táján kiágazik belőle kelet felé a 36 104-es számú mellékút, mely e község központjába vezet.

23,5 kilométer után átlépi Bekecs határát, ott egészen északi irányba fordulva, majd 24,7 kilométer után keresztezi a 37-es főutat, annak a 22+800-as kilométerszelvénye táján. A kereszteződést elhagyva északkelet felé veszi az irányt, ott már Bekecs és Legyesbénye határát követve, ám utóbbi lakott területét alig érinti.

A 26+750-es kilométerszelvényétől Bekecs házai között húzódik Honvéd utca néven, és ezt a nevet viseli végig e településen, több mint 2 kilométeren át; közben a központban, a 27+650-es kilométerszelvénye táján beletorkollik északnyugat felől a 3702-es út, Gesztely-Megyaszó irányából. 28,9 kilométer után Szerencs házai közé ér (Bekecs és Szerencs belterülete itt szinte teljesen összenőtt egymással), a városban előbb a Bekecsi út, majd a Rákóczi utca nevet viseli. Utolsó szakaszán még kiágazik belőle a Rátka-Tállya felé vezető 3712-es út, és nem sokkal ezután véget is ér, Szerencs központjában, beletorkollva a 37-es főútba, annak a 28+450-es kilométerszelvénye közelében létesített körforgalmú csomópontjában. Egyenes folytatása a Mezőzombort kiszolgáló 3614-es út.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.kozut.hu adatbázisa szerint 30,853 kilométer.

Története

Települések az út mentén Köröm (Girincs) (Sajóhídvég) Tiszalúc Taktaharkány (Taktaszada) Legyesbénye Bekecs Szerencs

Források kira.kozut.hu, lekérdezés időpontja: 2022. augusztus 20.

Jegyzetek

03611 Kategória:Szerencs