Rémi Walter (Essey-lès-Nancy, 1995. április 26. –) francia korosztályos válogatott labdarúgó, középpályás.
Pályafutása Klubcsapatokban Walter a franciaországi Essey-lès-Nancy községben született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Saint Max-Essey csapatában kezdte, majd 2003-ban a Nancy akadémiájánál folytatta.
2012-ben mutatkozott be a Nancy másodosztályban szereplő felnőtt keretében. 2016-ban az első osztályú Nice szerződtette. A 2017–18-as szezon második felében a Troyes csapatát erősítette kölcsönben. 2020-ban a török Yeni Malatyasporhoz igazolt. 2020. február 2-án, az Alanyaspor ellen 2–1-re elvesztett bajnokin debütált. 2021. január 1-jén hároméves szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban érdekelt Sporting Kansas City együttesével. Először a 2021. április 18-ai, New York Red Bulls ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen lépett pályára. Első gólját 2021. október 23-án, a Seatlle Sounders ellen idegenben szintén 2–1-es vereséggel zárult találkozón szerezte meg.
A válogatottban Walter az U17-es, az U19-es, az U20-as és az U21-es korosztályú válogatottakban is képviselte Franciaországot.
Statisztikák 2022. szeptember 18. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólNancy2013–14Ligue 228221—3032014–1531120—3312015–1612010—130Összesen7135100764Nice2015–16Ligue 112000—1202016–1722000402602017–188100501312018–1919232—2242019–201000—10Összesen6233290745Troyes(kölcsönben)2017–18Ligue 112020—140Yeni Malatyaspor2019–20Süper Lig9000—90Sporting Kansas City2021MLS3010010311202232340—363Összesen6244010674Összesen2161014310024013
Sikerei, díjai Sporting Kansas City US Open Cup Döntős (1): 2024
Jegyzetek
További információk
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az AS Nancy labdarúgói Kategória:Az OGC Nice labdarúgói Kategória:A Troyes AC labdarúgói Kategória:A Yeni Malatyaspor labdarúgói Kategória:A Sporting Kansas City labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek